Századok – 2014

MŰHELY - Kádár Zsófia: Jezsuita vezetésű vallásos társulatok Magyarországon a 17. században (1582-1671) V/1229

JEZSUITA VALLÁSOS TÁRSULATOK MAGYARORSZÁGON ... (1582-1671) 1245 tív lelkipásztori tevékenysége is kibontakozott.108 A gimnáziumi diákság, illetve a városi polgárok számára egyaránt 1639-ben kezdeményezte Draskovich püs­pök társulatok alapítását.109 De a városi társulat létrehozására a jezsuitáknak már korábban, 1636-ban ígéretet kellett tenniük, mivel a püspök a középkori Confraternitas Corporis Christi egyik házát juttatta nekik azzal a feltétellel, hogy a társulatot saját vezetésükkel újjászervezik.110 A kezdeményezés eredmé­nyes volt, 1640-ben már a római megerősítést is megkapta a Krisztus Teste­­(Venerabilis Eucharistia-) társulat.111 Titulusának az evangélikus városban el­­lenreformációs jellege volt, amit térítő tevékenysége is alátámasztott. Működé­sét 1640-ben 30 taggal kezdte meg.112 Magas egyházi és világi méltóságokat is tagjai között tudott, így például III. Ferdinánd és első felesége, Mária Anna, va­lamint II. Ferdinánd özvegye, Eleonóra Gonzaga nevét is beírták albumukba.113 Jezsuita vezetői a német hitszónokok, illetve gyóntatok voltak.114 A diákok társulata 1640-től működött, szintén római (rendfőnöki) meg­erősítéssel, Gyümölcsoltó Boldogasszony titulussal.115 Kezdetben Heigl Ambrus német concionator vezette, majd rendszerint a rhetorica, ritkábban a poetica magisterei.116 Tagsága, tevékenysége kevéssé ismert, analógiák alapján valószí­nűsíthető, hogy a gimnázium 3-5. osztályos diákjai voltak a tagjai. A soproni Agónia Christi-társulatot 1661-ben erősítette meg VII. Sándor pápa. A kezdetektől vezetett tagnévsor alapján tagjai között püspökök, az egy­házi középréteg tagjai, szerzetesek, fő- és köznemesek, katonai vezetők, hiva­talnokok, illetve városi polgárok, a köznép, férfiak és nők egyaránt képviselve voltak.117 Az első évben önálló praesesek vezették külön a német és a magyar tagozatot, ez azonban nem bizonyult hosszú távú megoldásnak.118 1666-ig még előfordul külön német és magyar elöljáró, de ezután egyetlen praeses vezette, aki a német ünnepi szónokkal esett egybe.119 A társulat német jellegét, áttétele-108 A kollégium alapításáról 1. Kádár Zsófia: A soproni jezsuita kollégium kezdetei (1636- 1640): Dobronoki György SJ superiorsága. Soproni Szemle 65. (2011: 4. sz.) 381-402., 66. (2012: 1. sz.) 54-70. A kollégium történetéről: Schwartz, R.\ Die Geschichte i. m. 109 Draskovich György győri püspök levele [Dobronoki György soproni superiorhoz] (1639. jan. 23., Győr), Originales literae circa Collegium Soproniense 1639. Soproni Evangélikus Levéltár, 177. I. 20., 345-346. 110 Vö. Draskovich György győri püspök levele Muzio Vitelleschi rendfőnökhöz (Bécs, 1636. máj. 2.), uo. 33., másolatban: História Collegii Soproniensis. Tom. 1. Österreichische National­bibliothek, Handschriftensammlung, Cod. 14002. (A továbbiakban História Collegii) 34., vö. Schwartz, R Die Geschichte i. m. 14. 111 História Collegii, 111., vö. LAW (1641), Cod. 12219. 81r. 112 História Collegii, 111. 113 18. századi, de korábbi adatokat is tartalmazó albuma (tagkönyve): Album Congregationis SS. Corporis Christi Sopronii S. I. 1698. Győri Egyházmegyei Könyvtár, Ms. I. 51. 114 Névsorukat 1643-tól ismerjük, vö. Lukács III-IV adataival. 115 História Collegii, 111., vö. LAW (1640), Cod. 12218. 379v. 116 Vö. Lukács II. 529. (1640) és Lukács II-IV vonatkozó adataival. 117 18. századi, de korábbi adatokat is tartalmazó albuma (tagkönyve): Album oder Nahmen- Buch einer hoch-löblichen Bruderschafft der Bitteren Todt-Angst Iesu Christi an dem Creutz ... aufgerichtet in der Kirchen deß H. Georgii Societatis Iesu zu Oedenburg. Győri Egyházmegyei Könyvtár, Ms. I. 50. 118 Vö. Lukács III. 698. 119 Lukács IV 21. és a következő évek adatai.

Next

/
Thumbnails
Contents