Századok – 2014

KÖZLEMÉNYEK - Khavanova, Olga: "Kitűnő tehetséggel ellátott, különböző nyelveket tudó, jogok tudásával rendelkező…" (Hivatalnoki pályafutások a magyar Kamaránál a felvilágosult abszolutizmus idejében) V/1209

HIVATALNOKI PÁLYAFUTÁSOK A MAGYAR KAMARÁNÁL ...1221

státusbeli alkalmazottaknak előjoguk van külső pályázókkal szemben.”52 Ezek szerint főúri titkárok, megyei tisztviselők, bírák vagy katonatisztek eleve vesztésre álltak. Lakonikus vótumok ilyenkor így szóltak: „A kérelmező érdemei bizonytalanak”, vagy „A kérelmező nem rendelkezik érdemekkel a dikaszterium szemében”.

Volt azonban az idegeneknek egy bizonyos fajtája, akiket készséggel alkalmaztak a Magyar Kamaránál - mobilis, felkészült, ambiciózus külföldiek, olyanok, mint Neffczerek, Laffertek, Deschanok, Redlek,53 Pfeffershovenek. Ezek rendszerint véletlenül kerültek Magyarországra, mert az örökös tartományokban nem volt a számukra megfelelő üres állás. A bécsi udvar célkitűzéseinek az felelt meg, hogy ilyen emberek ne legyenek összekötve a megyei nemesi nemességgel és dinasztiahűek maradjanak. Ezek a legtávolabbi országrészeket járták végig, háborúk vagy járványok idején a legveszélyesebb megbízásokat végezték. Számukra nem voltak leküzdhetetlen adminisztratív vagy politikai határok, a szemükben az Osztrák Ház birtokai már egységes térséget jelentettek. Amint Franz Lo Presti báró folyamodott 1761-ben: „Vegye tekintetbe az éveket, amelyeket bányászati tanácsosként szolgáltam, és küldjön engem az első megüresedett állás betöltésére, akár Tirolba, akár Erdélybe vagy Bohémiába”.54

Fallenbüchl szerint, ez az újabb hivatalnokság — ellentétben a 17. század végével — általában mégis nagyobb hajlandóságot mutatott a meggyökerezésre.55 A második, harmadik generációban ezek már vidéki földesurak voltak, mint a Redlek, a nevüket települések viselik, mint a Johann Anton Deschan után elnevezett Dezsanfalva, unokáik a reformkorban magyar vármegyéket képviseltek az országgyűléseken, mint Laffert Antal báró 1844-ben. Egyeseknek kamarai állásuk a meggazdagodáshoz nyitott utat, mint például a Neffczer-testvéreknek. Johann Georg Pfeffersoven báró, a Magyar Kamara tanácsosa, hiába rendelkezett magyar indigenatussal, pályafutási stratégiája Bécs felé, nem pedig Pozsony felé irányult: fia, Johann Wilhelm feleségül vette Maria Jozefa Prandaut, az Udvari Kamara alelnökének lányát, a másik fia, Joseph a bécsi Theresianumban tanult. A húga, Katarina Török Józsefhez, a Szepesi Kamara jövendő elnökéhez ment feleségül, de később a Pfeffershoven család nem szerepelt a magyar genealógiákban. A hivatalnoki elhivatottság nem feltétlenül vezetett anyagi prosperitáshoz: Anton Cotmann, egy vesztfáliai német és egy csehországi német nő fia, negyed századig szolgált a Magyar Kamaránál, a kompetens és a fáradhatatlan hivatalnok mintaképe, felügyelte a királyság sóügyeit, betelepített több elhagyott bánsági és dél-magyarországi falut. Gyermeke nem volt, a vagyona két tűzvészben elpusztult, a végrendeletében kérte, hogy minden fényűzés nélkül annak a településnek templomában, annak a kriptájában temessék el, ahol meg fog halni.56

52 ÖStA AVA FHKA HFU, Fasz. r. Nr. 912, 1761. aug. 12. 226v.

53 L.: Olga Khavanova: Aufstieg in die ungarische Elite: der Fall der Freiherren Redl von Rottenhausen und Rastina. In: Auflösung historischer Konflikte im Donauraum, Festschrift für Ferenc Glatz zum 70. Geburtstag. Hrsg. Arnold Suppan. Bp. 2011. 255-263.

54 ÖStA AVA FHKA ÖC, Fasz. 1, Subd. 1, Nr. 148, ex Dez. 1763.

55 Fallenbüchl Z.: A Szepesi Kamara tisztviselői i. m. 210.

56 ÖStA HHStA Obersthofmarschalamt, Testamente, Kt. 639, 1768/15, Cothmann Anton, 1768. aug. 14.