Századok – 2014

KÖZLEMÉNYEK - Khavanova, Olga: "Kitűnő tehetséggel ellátott, különböző nyelveket tudó, jogok tudásával rendelkező…" (Hivatalnoki pályafutások a magyar Kamaránál a felvilágosult abszolutizmus idejében) V/1209

HIVATALNOKI PÁLYAFUTÁSOK A MAGYAR KAMARÁNÁL ...1219

ták) abból állt, hogy Mikics nem kapott nyugdíjat, a helyére Siffkovics jött, az ellenőri helyre pedig az iijabb Mikics került, akit mentesítettek az egyébként szükséges ezer forintnyi kaució megfizetésétől és arra kötelezték, hogy 180 Ft évi fizetéséből tartsa el öreg apját.44

Az állások privatizálása terén kivételesen aktívak voltak a postamesterek. Ók a Habsburg Monarchia több tartományában mindent megtettek, hogy senki más, csak a fiaik legyenek a hivatalos utódaik. Kenyeres István leírt egy olyan esetet 1580-ból, amikor az özvegy és a fia vette át a hivatalt, mindketten adományt is kaptak rá, azonban a postát árendába kellett adniuk más postamesternek, mivel „fontos posták élén alkalmas személyeknek kell állniuk, s nem pedig egy özvegynek és gyaníthatóan kiskorú fiának”.45 Valóban, mivelhogy a postamesteri szakma magasabb költségekkel járt és vállalkozói vénát feltételezett, egyfajta kivétel lehetett (de ez is csak egy bizonyos fokig) más hivatalnoki kinevezésekhez képest. A 18. század is bőven szolgált hasonló esetekkel.

Karl Manner harminchárom évig szolgált postahivatalokban: „Először Grazban szolgálatba léptem... aztán 1744-ben Klagenfurtba helyeztek át, és mivel annak idején Karintiában nem volt semmi rendszeres postai összeköttetés, leveleket vagy másfajta postai küldeményeket futárokkal szállítottak, a postaállomások hiányában az utasok drága napokat veszítették útközben. Rajtam kívül senki másra nem bízták a postaállomások építését, postaszemélyzet alkalmazását, utak rendezését, amit én az alárendeltjeimmel Tiroltól Karintián és Felső Staierországon keresztül Bruck-an-der-Murig végrehajtottam”.46 Ezekre az érdemekre hivatkozva kérte a nyugdíjazása után a postahivatalt a fiára átruházni. Egy év múlva legalább két hasonló eset adódott a bánáti Temesváron47 és az erdélyi Nagyszebenben.

A bécsi Udvari Kamara azonban az ilyen szándékokat rossz szemmel nézte. Elnöke, Leopold Kolowrat gróf egyik előterjesztésében joggal vélte: „Egy idő óta a postahivatali adminisztrátorok elkezdték a saját állásukat tulajdonuknak tekinteni, amit az apjától a fiának lehet örökíteni, Ófelsége érdekeltsége abból áll, hogy a kinevezési jog Önön múljon, és ezzel adódjanak lehetőségek a kivételesen érdemes postai tisztviselők jutalmazására, akiknek nincs más útjuk, hogy előre lépjenek; ha megfosztjuk őket az egyetlen reményüktől, a buzgalmuk lehűl és a kedvük elmúlik”. Azaz a szponzorált mobilitásnak ott kellett véget vetni, ahol az a felséges szolgálatnak lényegében véve előnyös verseny mobilitást már zavarta. Mária Terézia pedig kedvenc taktikáját alkalmazva, mindig a kérelmező oldalára állt.48 így Manner esetében megparancsolta: „Ennek különleges kegyelemből jóváhagyom, hogy az apjától átvegye, akinek ebben az esetben nem jár semmi nyugdíj’.49

44 ÖStA AVA FHKA HFU, Fasz. r. Nr. 871, 1757. aug. 4., 49r-v, 52r.

45 Kenyeres István-. A királyi posta a 16. században. Paar Péter pozsonyi postamester számadásai alapján. In: Információáramlás a magyar és török végvári rendszerben. Szerk. Petercsák Tivadar, Berecz Mátyás (Studia Agriensia 20) Eger 1999. 112.

46 ÖStA AVA FHKA, Österreichisches Camerale (a továbbiakban ÖC), Fasz. r. Nr. 368, Nr. 339, ex Febr. 1775, 64r-v.

47 Uo. Fasz. r. Nr. 363. N. 140 ex Majo 1774. Föl. 222r.

48 Vö.: ÖStA AVA FHKA ÖC, Hofresolutionsprotokolle, Bd. 205, 1774-1775. 269v.

49 Uo., Fasz. r. Nr. 368, Nr. 339, ex Febr. 1775, 69r-v.