Századok – 2014
KÖZLEMÉNYEK - Khavanova, Olga: "Kitűnő tehetséggel ellátott, különböző nyelveket tudó, jogok tudásával rendelkező…" (Hivatalnoki pályafutások a magyar Kamaránál a felvilágosult abszolutizmus idejében) V/1209
1210 OLGA KHAVANOVA A francia szó „bureaucracie”, vagy inkább annak német változata, „Bürokratie” a 19. században terjedt el a Habsburg Monarchiában, illetve Németországban. A korabeli történészek elsősorban az iránt érdeklődtek, hogyan működtek együtt az uralkodók saját adminisztratív szerveikkel, a hangsúlyt pedig a politikai intézmények növekedő hathatósságára és a társadalmak egyre jobb irányítottságára helyezték. Ebből a korszakból a mai történettudomány a normatív akták vaskos forráskiadványait örökölte meg, amelyek sokáig a történeti realitások rekonstrukciójára szolgáltak. A Max Weber-féle modell7 azon a felfogáson alapult, hogy a bürokrácia alá volt rendelve az uralkodó érdekeinek. Ennek a racionalitása az államfő parancsainak és a tisztviselők engedelmességének dichotómiájában nyilvánult meg. Az effajta megközelítésnek az volt a hátránya, hogy a hivatalnoki karokat kizárólag belülről vizsgálta, nem véve igénybe a külső faktorok, a társadalom hatását. A múlt század végétől kezdve egyre erősödtek a kritikus hangok, amelyek tiltakoztak a Weber-féle elmélet használata ellen a történeti tanulmányokban. Például az amerikai történész, James Van Horn Melton, aki a 18. századi porosz és osztrák iskolai reformokat összehasonlította, azt írta: „Aki csak azt kutatja, hogyan gyakorolta a hatalom a felhatalmazásait a hivatalos csatornákon keresztül, figyelmen kívül hagyja az informális, nem-hivatalos utakat, amelyek a régi rendi társadalmakban rendkívül elterjedtek voltak”.8 Egy évtizeddel később a német történész, Stephan Brakensiek a kisebb német államok területi adminisztratív apparátusairól szóló könyvében konstatálta, hogy a kritikátlanul felfogott perspektíva „felülről” arra ösztönzi a kutatót, hogy a kormányok tevékenységét a történeti környezettel létező összefüggések nélkül vizsgálja.9 Amikor a különféle kutatások középpontjába olyan problémák kerültek, mint a köztisztviselők társadalmi származása, több generáción keresztül gyakorolt oktatási stratégiák, a hivatalnokok alkalmaztatási és előléptetési kritériumai, különféle szinteken vagy más-más országokban működő hivatalnoki karok prozopográfiai összehasonlítása stb., kiderült, mennyire messze áll a hivatalnoki kar kollektív arcképe a Max Weber által felrajzolt ideál-tipikus elméletekről. Mostanában német, osztrák és francia történészek kitérnek a „bürokrácia” szóhasználata elől, hogy az olvasó ne tévedjen az „asztalt foglaló” újkori köztisztviselők „hatalmára” vonatkozóan, és inkább az adminisztrációról beszélnek. Ugyanakkor a kutatók egyetértenek abban, hogy a modern hivatalnoki kar keletkezése az újkori állam növekedő hadi és fiskális szükségleteivel, az 7 Max Weber: Wirtschaft und Gesellschaft. Grundriss der verstehenden Soziologie. Tübingen 1976.; Otto Hintze: Der österreichische und preußische Beamtenstaat im 17. und 18. Jahrhundert. In: Uö. Gesammelte Werke, Abhandlungen. Bd. 1. Staat und Verfassung. Gesammelte Abhandlungen zur allgemeinen Verfassungsgeschichte. Göttingen 1967. 321-358. 8 James Van Horn Melton: Origins of Compulsory Schooling in Prussia and Austria. Cambridge 1988. xvii. 9 Stephan Brakensiek: Fürstendiener - Staatsbeamte - Bürger: Amtsführung und Lebenswelt der Ortsbeamten in niederhessischen Kleinstädten (1750-1830). Göttingen 1999. 1.
