Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Szántay Antal: II. József kerületi biztosai V/1171
1172 SZANTAY ANTAL Kerület központja Kerülethez tartozó megyék Kerületi biztos Pécs Baranya, Somogy, Szerém, Tolna, Verőce 1785- 1786 Széchényi Ferenc 1786- 1790 Splényi József Zágráb Körös, Pozsega, Varasd, Zágráb-Szeverin, Zala 1785-1790 Balassa Ferenc Kerületi biztosi tisztségre kiválasztottak, illetve javasoltak voltak továbbá: Apponyi Antal, Batthyány János, Csáky József, Izdenczy József, Jankovich Antal, Orczy László, Perényi Ferenc, Pongrácz László, Skerlecz Miklós, Szlávy Pál, Sztáray Mihály, és Nagy udvari tanácsos, akit azonban nem sikerült pontosan azonosítanom, valamint Szécsen Sándort is említették bizalmas bécsi hírekben ezen tisztség várományosaként. így tehát — Nagy nélkül — összesen 27 fő alkotta a potenciális kerületi biztosok körét. Erdélyben 1786 és 1790 között három kerület működött, a szebeni kerület biztosa Kemény Farkas, a fogarasié Bruckenthal Mihály, a kolozsvárié pedig Teleki Adám volt.2 Velük azonban a továbbiakban nem foglalkozom részletesebben. A tisztségre javasoltak, illetve a császár által kiválasztottak közül többen nem vállalták az új megbízatást. Csáky és Izdenczy privát okokból, Jankovich egészségi állapotára hivatkozva, míg Apponyi politikai-morális megfontolásokból utasította el a kinevezést, Szlávy pedig éppen a császárhoz igyekezvén váratlanul meghalt. Révay viszont maga jelentkezett a hivatalra, és ő az egyetlen, aki ebbe bele is bukott, elsősorban a munkácsi éhínség kezelése miatt a császár 1787-ben leváltotta. Széchényi egy év intenzív munka után egészségi okokra hivatkozva lemondott a pécsi kerületi biztosságról, és európai utazásra indult. A kerületek élén további változást hozott Majláth, Teleki és Ürményi előléptetése 1787-ben, illetve 1788-ban. A tizenöt kerületi biztos és a további tizenkét jelölt prozopográfiai elemzésével reméltem meghatározni a főbb társadalmi jellemzőit annak a vezető hivatalnok csoportnak, mely II. József Magyarországán meghatározó szerepet játszott. Előre kell azonban bocsátanom néhány módszertani megjegyzést. A legnagyobb gondosság ellenére az elemzés szükségszerűen hiányos marad, két okból is. Először is, az ellenőrzés, összehasonlítás lehetőségéről elméleti és gyakorlati megfontolásokból is le kellett mondanom, így marad — a történészek számára persze nem szokatlan — egyedi eset bemutatása. Másodszor, minden igyekezetem ellenére sem sikerült hiánytalanul összegyűjtenem a releváns adatokat. Ennek oka a forrásadottságokban keresendő, hiszen a történeti segédtudományokkal és az életrajzi adatokkal foglalkozó történészek szorgalmas igyekezete ellenére sem állnak rendelkezésre megbízható életrajzi adatbázisok. így elsősorban a „régi, jó” kézikönyvekre, publikációkra kellett hagyatkoznom, melyeket számos esetben időigényes levéltári alapkutatásokkal kellett kiegészítenem vagy pontosítanom.3 2 Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak. Bp. 1973. 688-691. 3 Archontológiához: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Budapest, (a továbbiakban: MNL OL) C 97 Helytartótanácsi levéltár, Vegyes ügyviteli könyvek 1-2. köt.; Ecclesiasticae et
