Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Tusor Péter: Pázmány Péter esztergomi érseki kinevezése (A Habsburg-, a pápai udvar és Magyarország az 1610-es évek derekán) V/1081
1106 TUSOR PETER rú előestéjén. Konkrétan a Habsburg-utódlás rendezésével kapcsolatosan, amely a császári és pápai politika kivételes — a kétpólusú kinevezés összhangját megteremtő — egymásra utaltságát eredményezte, és amely utódlás megoldási hiányosságai közvetlenül a utolsó nagy európai vallásháború kirobbanásához vezettek. Sajátos mozzanata a történetnek, hogy II. Ferdinánd, aki a legfőbb haszonélvezője lett Pázmány érsekségének, annak „kitalálását” fő politikai ellenlábasának, Melchior Kleslnek köszönhette. A bíboros kézjegyét, sajátos politizálást stílusát az e tanulmányban rekonstruálni szándékolt fordulatos történet szinte összes részlete magán hordozza. A magyar szerzetest elsősorban személyes politikai érdekeiből felkaroló, európai dimenziókban gondolkodó Kiesi leginkább maradandó hatású tette pedig pályafutása során alighanem nem volt más, mint hogy a magyar történelem: úgy művelődés- és politika-, mint egyháztörténeti vonatkozásban egyik legkiemelkedőbb alakját a Borghese-pápa V Pál tevőleges közreműködésével történelmi helyzetbe hozta. Színes mikropolitikai láncolatok változataiból álló hatalomgyakorlása eme makropolitikai következményét azonban az utókorral ellentétben maga nyilván sosem ismerte fel. Amennyiben Pázmány prímási kinevezését mikropolitikai megközelítésben, a patrónus-kliens rendszer134 perspektívájából értékeljük immár összefoglalóan, a következő meglepő megállapításra jutunk. A ragaszkodásban személyéhez úgy V Pál pápa, mint Melchior Kiesi bíboros császári főminiszter részéről — vitathatatlan képességeinek felismerésén túl — a meghatározó szempont az volt, hogy az érseki méltóságra történő több okozatú és több tényezőjű habilitálása nyomán mindketten biztosak lehettek Pázmány feltétlen lojalitásában. Elsősorban a kezdeményező Kiesi, másodsorban az egyházfő. Valójában azonban a Borghese-pápa számításai váltak valóra, hiszen Pázmány nemcsak a Habsburg-utódlás kérdését rendezte el magabiztosan római Kúria elvárásai mentén, hanem konfesszionális téren is páratlanul maradandót tudott alkotni. Kiesi szándékai kevésbé valósultak meg. Ez nem Pázmányon múlott, aki 1618 elején a döntő pillanatban úgy tudott szembefordulni patrónusával, hogy tulajdonképpen nem lett illojális hozzá. Az egész történet legmeglepőbb paradoxonja viszont az, hogy a Pázmány prímási kinevezéséből legtöbbet profitáló II. Ferdinándnak nemcsak hogy semmilyen szerepe nem volt előléptetésében, hanem a Jézus Társasághoz fűződő szoros kapcsolata miatt, tekintettel a jezsuiták ellenkezésére sosem emelte volna Várad szülöttét Esztergom patinás érseki székébe. Mely emelkedés, ehhez most már kétség sem fér, érdemben ugyan a titkos diplomácia eszközeivel,135 ám Theatrum Europaeum felbolyduló színpadán játszódott. Ami megint csak arra figyelmeztet bennünket, hogy Magyarország kora újkori története tényleg csak európai összefüggésrendszerben ismerhető és érthető meg, és helyezhető el a maga valós történeti kontextualitásában. 134 Erre további irodalommal Tusor, A barokk pápaság, i.h. és passim. Lásd még hozzá Wolfgang Reinhard, Freunde und Kreaturen. Historische Anthropologie von Patronage-Klientel-Beziehungen, Freiburger Universitätsblätter 139 (1998) 127-141. 135 A császári és pápai udvari vonatkozó tárgyalásairól például a rendszerint jól tájékozott firenzei diplomácia sem szerzett tudomást, legalábbis idevágó adatot nem találtam az átvizsgált jelentésekben. ASFi Fondo Mediceo del Principato, filza 3331 és 4367. A velencei követjelentéseket még nem állt módomban tanulmányozni.
