Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Mitrovits Miklós: Együtt vagy külön utakon a szocializmushoz? I/91
109 ködjön egy Katonai Tanácsadó Testület, amelybe minden ország honvédelmi minisztere és vezérkari főnöke is tag, stb.).53 A szocialista tábor gazdasági integrációját tekintve szintén a látszat szövetség irányába mutatott a lengyelek által 1957 áprilisában előterjesztett javaslat. E szerint a tervezést csak az energetikai és szállítási kérdésekre, illetve az információcserére redukálták volna és az egyeztetést kivonták volna a szovjet befolyás alatt lévő titkárság hatásköréből.54 Mindkét lengyel javaslatot elvetették a tagállamok, bár a KGST-re vonatkozó felvetéseket legalább megtárgyalták. A lengyel törekvések nem voltak időszerűek abban a nemzetközi környezetben, amikor éppen az integráció szorosabbra fűzése lett volna kívánatos: a lengyelek ötletei a szétfejlődést és nem az egységet szolgálták. A lengyel politika más vonatkozásban sem segítette elő az egységet. Tito külpolitikai önállósága példa volt Gomulka számára és ennek megfelelően kereste is a kapcsolatokat Belgráddal. Varsó számára az is fontos volt — és ez rávilágít a szocialista táboron belül kialakult helyzetére —, hogy Kína mellett Jugoszlávia volt az egyetlen szocialista ország, amelynek vezetése megjegyzések nélkül elfogadta az októberi fordulatot és nem tekintette azt a szocialista rendszerre nézve veszélyesnek. A jugoszláv pártvezetés és a társadalom örömmel fogadta a LEMP KB októberi határozatait, a JKSZ volt az egyetlen párt, amely külön brosúrában, 2000 példányban kiadta a LEMP KB VIII. plénumán elhangzott referátumokat és határozatokat. Jugoszlávia volt az egyetlen olyan szocialista ország, amely támogatásáról biztosította a lengyel-amerikai gazdasági tárgyalásokat is.55 Nem elhanyagolható tény, hogy az 1956-os magyarországi felkeléssel, majd a novemberi szovjet katonai beavatkozással kapcsolatban is hasonló, bár nem azonos álláspontot foglalt el Tito és Gomulka. Október 29-én mindkét vezetés felhívással fordult a magyar párthoz és támogatásáról biztosította. Tito valós reményeket fűzött ahhoz, hogy a magyarországi és a lengyelországi események Jugoszláv megoldást” nyernek. Ennek még az sem mondott ellen, hogy ő és Gomulka is elfogadta a szovjet beavatkozás szükségességét abból kifolyólag, hogy Magyarországon veszélybe került a szocializmus ügye.56 Korántsem volt ekkora egyetértés abban, hogy mi váltotta ki a válságot, hogy mi volt az oka a felkelésnek, és ez már a rendszer lényegét érintette. A jugoszlávok szerint nem csupán a Rákosi-Gerő klikk”, hanem az egész bürokratikus rendszer hibáiról volt szó.57 Felvetették, hogy az SZKP XX. kongresszusa A DESZTALINIZÁCIÓ ELSŐ SZAKASZA KELET-KÖZÉP-EURÓPÁBAN 53 Lásd: Memorandum w sprawie Ukiadu Warszawskiego oraz planu rozwoju Sit Zbrojnych PRL. In: Wanda Jarz^bek: PRL w politycznych strukturach Ukiadu Warszawskiego w latach 1955-1980. Warszawa, ISP PAN, 2008, 104-109. 54 Feitl István: Válság a KGST-ben 1956-1958. Archívnet, 12. évf. (2012) 3. sz. 55 Stosunki polsko-jugoslawianskie. Archiwum Akt Nowych (AAN), PZPR 1354, Sygn. XI A/42. 25-26. 56 Lásd: Zoltán Ripp: Hungary’s Part in the Soviet-Yugoslav Conflict, 1956-1958. Contemporary European History, 7. (1998) 2. 197-225., illetve Az 1956-os magyarországi forradalom lengyel dokumentumai. Szerk.: Tischler János. Budapest, 1956-os Intézet - Winsdor Kiadó, 1996, 13. 57 Lásd Tito pulai beszédét: AAN, PZPR 1354, Sygn. XI A/43. 72-95. és Kardelj felszólalását: AAN, PZPR 1354, Sygn. XI A/43. 157-158.
