Századok – 2014
KRÓNIKA - Margittai Linda - Sulyok Izabella: Beszámoló "A nagypolitikától a hétköznapokig - a Magyar Holokauszt 70 év távlatából" című nemzetközi tudományos konferenciáról IV/1075
1076 KRÓNIKA utáni demokratikus vezetés a holokauszt alapvető tényeit nem kérdőjelezte meg, de a múlt feldolgozása során az ország „becsületének” védelmére törekedett, a felelősséget igyekezett külső erőkre hárítani, a magyar szerepvállalásban pedig a pozitív jelenségek aránytalanul nagy hangsúlyt kaptak. Braham súlyos kritikával illette napjaink kormányzati emlékezetpolitikáját, a Horthy-korszak rehabilitációjára és a történelmi múlt újraírására irányuló erőfeszítéseket. Gondolatmenetét George Santayana filozófus ismert szavaival zárta: „akik elfelejtik a múltat, arra ítéltetnek, hogy újra átéljék azt”. A plenáris előadások a holokausztot tágabb kontextusba helyező, összehasonlító módszerekkel tanulmányozó szemléletmód fontosságát emelték ki. Michael Marrus (University of Toronto) Szembenézés a múlttal: egy holokauszttörténész elmélkedései című előadásában a traumatikus, fájdalmas, szenvedélyes viták tárgyát képező múltbeli eseményekkel történő szembenézés általános jelenségét tárgyalta. Hangsúlyozta, hogy az európai zsidóság tragédiája e „múltaknak” fontos, de csupán egyik fejezete, és a globális nézőpont fontossága mellett érvelt. Kiemelte, hogy szembenézés nem csak az egykori bűnök beismerését jelenti, hanem az ezekért való felelősségvállalást, az áldozatok szenvedéseinek elismerését és bocsánatkérést is. Feltétele továbbá a történetírás megtisztítása a múlt bűneit relativizáló és apologetikus törekvésektől, valamint a holokauszt alapvető tényeinek oktatása. Dán Michman (Yad Vashem Intézet) A holokauszt fogalmának meghatározásáról tartott előadásában arra világított rá, hogy a „holokauszt” vagy „soá” szavak homályosak, nem adják vissza pontosan a történteket. Bár a történészek többsége a holokausztot a zsidók szervezett legyilkolásaként határozza meg, ez az értelmezés nem tud mit kezdeni számos olyan antiszemita tevékenységgel — mint például a könyvégetés —, amelyek a „végső megoldás” felé mutató feltételezett eszkalációtól külön fejlődtek. Javaslata szerint a holokausztot úgy kell felfogni, mint az ún. „zsidó szellemnek” a világegyetemből való kiirtására indított átfogó hadjáratot. E felfogás integrálja az intencionalista és a funkcionalista megközelítést, továbbá a fizikai megsemmisítésre irányuló törekvésekkel párhuzamosan vagy külön kifejlődött zsidóellenes cselekményeket is. Olyan apokaliptikus vállalkozásról van szó, amelynek megragadásához nagyobb figyelmet kell szentelni az emberi viselkedés mentális, kulturális, nyelvi és pszichológiai rétegeinek is. Karsai László (Szegedi Tudományegyetem) A magyar holokauszt nemzetközi összehasonlításban című előadásának fő tétele, hogy az egyes országok holokauszt-történeteit önmagukban nem lehet megírni. Az események, döntések csak tágabb összefüggésben érthetőek meg. Az előadó rámutatott, hogy eddig kevesen vetették fel: miért épp azon a Magyarországon élték túl a zsidók majdnem a holokausztot, amely már a 20-as években egész Európa számára „útmutató” antiszemita programot hirdetett? Erre csak a magyar fejlemények nemzetközi összehasonlító vizsgálata adhat választ. A nácik európai méretekben szervezték a zsidók kiirtását, az egyes országok vezetői egymásra is figyelve alakították saját „zsidópolitikájukat”. Karsai a „hogyan történt?” kérdéssel szemben a „miért történt így?” kérdésre fogalmazott meg válaszokat, a belpolitikai tényezőkön túl az európai kontextus figyelembe vételével.
