Századok – 2014
TÖRTÉNETI IRODALOM - Rainer M. János: Kalmár Melinda: Történelmi galaxisok vonzásában. Magyarország és a szovjetrendszer, 1945-1990. Osiris kiadó, Budapest, 776 o. IV/1064
kezési egyensúlyt szolgáló, feszített növekedés gazdasági alapjai megrendültek. A szovjetrendszer korporativ rendszerré való fejlődése, vagy legalábbis ebben az irányban való elmozdulása szorongató dilemmaként maradt Brezsnyev örököseire. Nem meglepő ezek után, hogy Kalmár Melinda a Gorbacsov-korszakot is a szovjet rendszerformáló elképzelések mintázatában láttatja. Az új főtitkár átalakító tervei nem az utolsó pillanatban készültek. Az intenzív gazdasági növekedés lett — és egyre inkább maradt — a fő, majd egyedüli célkitűzés. Társadalmasítással, de központi irányítással, nemzeti felhajtóerőt bevonva, de a dezintegrációnak elejét véve. A társadalmi stabilitást továbbra is a kommunista pártok politikai befolyásának megőrzésével képzelte el. Gorbacsov modellváltása tehát tervszerű volt és kötelező érvényűnek tartotta sajátos elnöki szocializmusát. Két fő elit csoport elképzeléseit egyesítette, a technokrata-szociáldemokrata és a nemzeti-protekcionista-korporatív csoportét. Útjaik — így Kalmár — akkor váltak el, amikor a technokraták megadták magukat a nyugatnak. 1989 fő mozgatója tehát a szovjet reformműhely és Alekszandr Jakovlev, Gorbacsov legfontosabb tanácsadója, vagyis az átalakulás forgatókönyvszerűén —szovjet kottából — indult. Gorbacsov ugyanúgy a nyugat semlegesítésén gondolkozott, mint elődei. A Közös Európai Ház nem más, mint szovjet behatolás, Gorbacsov német egyesítésterve 1952-től, a sztálini ajánlattól eredeztethető. Európa semlegesítéséért akár a meghódított csatlósok finnesítése is elfogadható, amit akár az 1953-as Berija-terv tartalmazhatott (már ha volt ilyen), vagy az 1956. október 30-ai nyilatkozatból is levezethető. A gorbacsovi külpolitika leírásához ismét csak Békés Csaba koncepciói szolgálnak alapul, előbb a Brezsnyev-doktrína lebegtetése, majd a Breszt-Litovszkszindróma (összehúzódni a birodalmi mag védelme érdekében). Kalmár szerint a szcenárió ott bukott meg, hogy a kelet-európai és balti átállítási kísérletek kicsúsztak Moszkva kézből. A nemzeti tematizálás, mint legitimációkereső erőfeszítés kiszámíthatatlan folyamatokat indított el: a központból beszélni a nemzetről kevés, amikor megszólal a nemzet... Az elit birodalom szerte elfogadta volna Gorbacsovék korszerűsítő terveit. De a be nem avatott társadalmak radikalizálódása — például nemzeti radikalizálódása — erős hatást gyakorol az elitre is. Gorbacsov alkalmazhatott volna erőszakot is, de nem tette, mert — tanácsadói szerint — úgy látta, hogy az erőszakkal az egész Nyugat felé haladó mozgás kudarcba fulladt volna. Ezért pedig akár a periféria katonai elvesztése sem számított nagy árnak. Gorbacsov azt hitte, fegyverek helyett támaszkodhat az addigi egyeztető, nyomást gyakorló mechanizmusokra. A végsőkig merev rendszerek azonban ritkán képesek gyors alkalmazkodásra. Márpedig a nyolcvanas évek végére az idő felgyorsult, új szereplők jelentek meg a színen. A korporativ, föderalizált elnöki rendszer volt az az optimum, amelyet a Nyugat, az ellenzéki értelmiség és a változtató szovjet elit is elfogadott volna a 80-as évek közepén. Ez — és az egész szovjet kísérlet — zárja eszmefuttatását Kalmár - az 1. világháború utáni nagy centralizálás - korporativ társadalmasítás dinamikába helyezhető. Amelynek koránt sincsen vége, hiszen sem Oroszország, sem Kelet-Európa számára nincs rövid átmenet a demokráciába (ebből kitűnik, hogy a szerző a putyini rendszert és a kelet-európai nacionalista korporatizmusokat nagyon hasonlónak látja - hiszen egy tőről fakadtak...) 5. A szédítő ív érzülete némiképp csalóka - a könyv valamennyi szintje rendkívül szerteágazóan okadatolt. Kalmár Melinda rengeteg forrást emel a szövegbe, olykor hosszú idézetekkel, a jegyzetek exkurzusai, problémafelvető, kitérő, elágazásokat felvillantó távlatai alig követhetőek. A mű egyik alapproblémája a befogadhatóság. A terjedelem rendkívüli, a tárgyalás programja, a — meglehet, didaktikus — definitiv fogalom meghatározások hiányoznak. A kifejtés nem csupán roppant terjedelmes, a birodalmi-, ország- (Magyarország) és alrendszer szintek váltásai a nagy korszakokon belül nehezen követhetőek. Nincs ritmusuk, egymásba olvadnak, gomolygó érzést keltenek. A három szint így nem alkot elég koherens egészet, a mikroszint nem szervesül. Ezt alkotják a szerző korábban már megjelent, átgondolt, sok tekintetben át is dolgozott szövegei. A globális (a mű szóhasználatával: galaktikus) perspektíva és az ehhez képest apró-cseprő hazai ügyek között óriási a távolság. Az Ennivaló és hozomány, vagy a rendszerváltó tárgyalásokról szóló tanulmány szövegeiből éppen a szépség, a részletgazdagság, az árnyalt és finom elemzések tűntek el. Érthető a szerző szándéka, az ideológia viselkedéséről adott totális ábrázolás nem lehetséges a belső és nyilvános-szimbolikus ideológia konstrukciójának alapszintjét figyelmen kívül hagyva. Mégis, a történelmi galaxistól a Galaktika című science fiction folyóiratig túlságosan nagy a távolság. A Szovjetunió történetének értelmezési kereteiről az elmúlt évtizedekben sok vita folyt. Ezen belül, de inkább emellett az új hidegháború-történeti irodalom egyik fő kérdése Moszkva külpolitikájának birodalmi és forradalmi elemeinek kérdése - jelenlétük, változásaik, arányuk és TÖRTÉNETI IRODALOM 1067
