Századok – 2013
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE - B. Szabó János - Sudár Balázs: "Independens fejedelem az Portán kívül" II. Rákóczi György oszmán kapcsolatai. Esettanulmány az Erdélyi Fejedelemség és az Oszmán Birodalom viszonyának történetéhez (2. rész) IV/931
954 B. SZABÓ JÁNOS - SUDÁR BALÁZS rangot vásárolt magának, s egyre leplezetlenebbül a nagyvezírségre tört. Céljának eléréséhez azonban az erős támogatás sem volt elég: a nagyvezír mögött Turhán anyaszultánnő állt. Bár Csávusoglu Mehmed pasa tengernagynak 1653-ban sikerült erősítést juttatnia Krétára, mivel nem találták eléggé erélyesnek, megbukott. Helyére 1653. november 25-én a nagyvezír a budai pasát — a korábbi janicsáragát és nagyvezírt —, az albán Kara Murádot nevezte ki. A döntés hátterében talán politikai kötődései álltak, de közrejátszhatott benne az is, hogy Murád azt állította: megfelelő támogatottsággal be tudná venni Kandiát. A nagyvezír és a tengernagy együttműködése azonban nem bizonyult sikeresnek. Murád valószínűleg már ekkor a nagyvezíri posztra pályázott, Dervis Mehmed pedig valójában nem támogatta a flotta hadműveleteit, amelyekhez egy fillér anyagi hátteret sem biztosított. Murád saját vagyonából készült fel, s 1654 májusában alaposan megverte a blokádot fenntartó velenceieket, majd a hadianyagot felvéve szerencsésen eljutott Krétára. Ezek után természetesen nem lehetett elmozdítani, ami tovább élezte kettejük ellentétét. Dervis Mehmed nagyvezír másfél éve — különösen a korábbi és a későbbi események tükrében — többé-kevésbé békés időszaknak tekinthető. Az oszmánok sikereket értek el a velencei háborúban, a birodalmat nem rázták meg komolyabb belső lázadások, és a Tarhondzsu Ahmed által bevezetett szigorú fiskális politika gyümölcsei is érezhetőek voltak. Sokakkal ellentétben Mehmed nagyvezírségének végét nem is politikai bukás okozta: 1654-ben olyannyira megbetegedett, hogy már a díván üléseire sem tudott eljárni. (Júszuf pasa másodvezír helyettesítette.) Nem lévén alkalmas feladatié ellátására, október 28-án leváltották, de erejét mutatja, hogy utódlásának kérdéseibe még bele tudott szólni. Erdély: ellenszélben (1653. március - 1654. október) 1653 áprilisában a moldvai bojárok lázadása, valamint az erdélyi és havasalföldi hadak váratlan betörése nem hozta meg a várt döntő sikert a moldvai uralkodó ellen szervezkedő erők számára. Hiába sikerült gyorsan menekülésre bírni Luput, a kozák segítséggel visszatérő vajda viszonylag gyorsan kiverte az országból az idegen csapatokat, és felszámolta a lázadó Gheorghe §tefan rövidéletű uralmát. Ez az eseménysor csak egy jelentős eredményt hozott a szövetségeseknek: a bizonytalankodó Rzezcpospolita a kozák beavatkozás hatására egyre inkább elköteleződött Vasile Lupu ellenében, és júliusban már segélyhaddal is kész volt támogatni a vele szemben álló koalíciót.62 Ha Lupu ekkor megelégszik ennyivel, alighanem sikerül egy időre ismét stabilizálni uralmát Moldvában. Isztambulban ugyanis nagyon kedvező fordulat ment végbe a számára, amiben a Portának befizetett óriási összeg, 200000 tallér mellett legalább ennyire fontos szerepet játszhatott az is, hogy márciusban Tarhondzsu Ahmed helyett Lupu cserkesz származású felségének nagybátyja, Lupu hajdani nagy pártfogójának, Tabanijasszi Mehmed nagyvezírnek 62 Zahariuc, P: Gheorghe íjtefan i. m. 70-73.; Milewszki, D.: Ellenségekből szövetségesek i. m. 43-53.
