Századok – 2013
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE - B. Szabó János - Sudár Balázs: "Independens fejedelem az Portán kívül" II. Rákóczi György oszmán kapcsolatai. Esettanulmány az Erdélyi Fejedelemség és az Oszmán Birodalom viszonyának történetéhez (2. rész) IV/931
943 Az erdélyi diplomaták ebben a kényes helyzetben érthető módon mindent megtettek azért is, hogy kiderítsék, valójában milyen módon kerül szóba Erdély az 1649 és 1651 között a Habsburgokkal folytatott béketárgyalásokon és az azokon születő dokumentumokban. Földvári Ferenc kapitiha ez ügyben külön kitért a Habsburg követség tolmácsával, a később kulcsszerepet játszó görög Panajótisz Nikúsziosszal való korábbi bizalmas kapcsolatára is: „ügyekeztem, kegylemes uram, valóban, ha Panajottól tudhattam volna; de kegyelmes uram, semmit nem mond egyebet, hanem ezt, hogy sem az atnáméban, sem a követségben Erdély neve nem forgott.”29 Az erdélyiek tehát ebben az időszakban meglehetősen szerencsésen mozogtak az oszmán vezető körökben: a hatalom gyakorlását meghatározó janicsárokkal (elsősorban Bektas agával) kifejezetten jó viszonyt építettek ki, de megvoltak a kapcsolataik az abazákhoz, Melek Ahmedhez és Szijávushoz is. Azaz az oszmán politikai paletta mindkét aktuális térfelén bírtak kapcsolatokkal. Támogatói körük ahhoz kevés volt ugyan, hogy a lengyelországi akcióba bevonják az Oszmán Birodalmat, ám ahhoz elegendő volt, hogy a fejedelemség helyzete stabilizálódjon, és a kimondottan kényes ügyeket is elsimítsák. II. RÁKÓCZI GYÖRGY OSZMÁN KAPCSOLATAI Isztambul: Turbán és a háremagák (1651. szeptember - 1652. június) Mint feljebb láttuk, 1651 szeptemberében néhány nap alatt jelentős fordulat következett be a birodalom vezetésében, a szereplők jelentős része kicserélődött. Jó negyven éves működés után eltűnt a színről Köszem szultán idősebb szultánanya, továbbá az utóbbi három esztendő meghatározó janicsár vezetői — köztük az erdélyieket pártfogoló Bektas —, akik egy szultángyilkosság kivitelezői voltak, s lecserélődött a teljes vallási vezetőréteg is: Hodzsa Szeádeddín unokái újra színre léptek. Az egyértelmű győztes IV Mehmed szultán anyja, Turhán válide lett, aki mögött azonban szürke eminenciásként Szülejmán aga állt. (Ne felejtsük el, határozott fellépésével éppen ő mentette meg az ifjú szultán és anyja életét!30) És ez a fordulat erősítette meg a kaukázusi lobmondhoz, 1650. jón. 6. TT 1890. 258.; a Porta „oltalmazó” hajlandóságának növekedése alighanem szorosan összefüggött az atyai „tartozások” rendezésével is: Rákóczi Zsigmond Lorántfíy Zsuzsannának, 1650. szept. 5. MHHD 24. 420.; az időbeli egybeesésről 1. Kármán G.: Erdélyi külpolitika i. m. 146-147. 29 A béketárgyalásokról: Meienberger, P: Johann Rudolf Schmied i. m. 117-122.; a tárgyalások dokumentumairól: Hammer-Purgstall, J: Geschichte i. m. 9. 442^45.; A Habsburg-Oszmán viszonyban való folyamatos tájékozódásról: Jósika Farkas jelentése, 1650. máj. 26. TT 1889. 347.; Bethlen Ferenc és Pálóczi Horváth János követek titkos instrukciója: EOE XI. 92-93.; Földvári Ferenc jelentései, 1651. márc. 2. MHHD 23. 45.; 1651. ápr. 19. MHHD 23. 48-49.; 1651. jún. 16. EÉKH I. 218-219.; Boldvai Márton jelentése, 1651. jún. 26. EÉKH I. 239-240.; ebből az időszakból maradt fenn Zülfikár aga legtöbb személyes jelentése is, amelyek főként a békeszerződés Erdélyt érintő kérdéseivel foglalkoznak: 1650. [máj.] TT 1889. 346-347., 1650. jún. 10., jún. 26., szept. 7. EÉH I. 153-156.; Panajótisz Nikúsziosz karrierjéről: Hering, G.: Panagiotis Nikousios i. m. 143-178.; Panajótisz esete nem volt egyedülálló, az erdélyieknek ekkoriban a kozákoknak dolgozó lengyel származású portai tolmácsot is sikerült „beszervezniük”: Boldvai Márton jelentései, 1651. máj. 28., 1651. jún. 20. MHHD 23. 98., 106. és 1651. jún. 26. EÉKH I. 238.; Thordai Ferenc jelentése, 1654. júl. 14. EOE XI. 187. 30 Mehmed háremagát a puccs után leváltották, és szokás szerint Egyiptomba küldték. Helyét Szülejmán kapta meg, jóllehet Szijávus pasa nagyvezír egyáltalán nem örült a dolognak. Özkasap H. N: i. m. 10.
