Századok – 2013
TANULMÁNYOK - Vincze Dániel: Rebellisek, elégedetlenek, magyarok. A Thököly-felkelés a London Gazette hasábjain IV/891
926 VINCZE DÁNIEL azon híradások, amelyek Thököly feleségének, Zrínyi Ilonának Munkács ostroma során tanúsított kitartását, majd a fogságba esett asszony kiváltását kísérték. Bár a kuruc vezér élete állandóan kockán forgott, de míg őt csak halála esetén lehetett volna végleg kiírni a történelem színpadjáról, addig az általa átvett, majd megreformált mozgalom korai szakaszával kapcsolatosan jóval kevesebb is elég volt ahhoz, hogy a tudósítók a bujdosók szerveződésének végét hirdethessék. A felkelés szinte még ki sem robbant, de sokan már azonnal elkönyvelték csúfos bukását. A Gazette már 1670 nyarán arról írt, hogy a császári seregek eredményesen nyomulnak előre Magyarországon, és remélhetőleg rövid időn belül képesek az országot újra engedelmességre bírni.208 Két évvel később, 1672 decemberében egyenesen arról olvashatunk, hogy a rebellisekre mért vereség után már nem kell félni attól, hogy bármilyen további ellenállást ki tudnának fejteni, településeik sorra állnak át, megmaradt erőik pedig erdélyi és török területre menekülnek, ám mivel ott menedéket kapnak, félő, hogy később még bajt okozhatnak.209 A döntéshozók félelme hamarosan beigazolódott, és kénytelenek voltak beismerni tévedésüket: „azt gondoltunk, hogy a rebellisek közül azok, akiknek sikerült megmenekülniük, tanultak társaik példájából” - írták, majd kifejtették, hogy csalatkozniuk kellett, mert a lázadók újra erőre kaptak és rajtaütöttek több császári csapaton is.210 1674 elején már a felkelők portai segítség hiányában való szétszóródásáról adtak hírt,211 majd azt valószínűsítették, hogy a bujdosók az újonnan adott vallásügyi engedmények hatására minden bizonnyal leteszik a fegyvert és az uralkodó szolgálatába állnak.212 Ez azonban ekkor sem történt meg. 1674-ben többes szám első személyben közölték, hogy „nagy reményben vagyunk (!), hogy a rebellisek ez után semmi jelentős dolgot nem lesznek majd képesek megkísérelni”, a bizakodás okaiként pedig a felkelők között lévő ellenségeskedést és megosztottságot hozta fel a lap.213 214 Néhány év után azonban tudomásul kellett venni az udvarnak azon általánosságban tapasztalható jelenséget, amelyet egy jelentés ily módon tárt az olvasók elé: „a rebellisek a nemrég elszenvedett számos vereségük ellenére is folyamatosan erősödnek” .2U A szüntelen csalatkozások után 1677-ben szinte már indulatosan adtak hírt arról, hogy bár azt remélték, hogy „a lázadók végre leteszik a fegyvert a felajánlott kegyelem és javaik visszaadása fejében, e helyet most arcátlanabbak, mint valaha”.215 Ezt követően egy időre mindenkinek be kellett látnia, hogy a mozgalom erejével annak minden veresége ellenére továbbra is komolyan számolni kell, ám idővel a kurucok sikereit már nem pusztán saját erejüknek, hanem főleg a hozzájuk érkező külföldi segítségnek tulajdonították. Az 1678-as hadjáratban meg is jegyezték, hogy valószínűleg a rebellisek egész nyáron nem lesznek képesek jelentős erőt összegyűjteni, főleg úgy nem, ha a len208 LG., 1670. június 6., Nr. 476. 209 LG., 1672. december 9, Nr. 737. 210 LG., 1672. december 2., Nr. 735. 211 LG., 1674. január 22., Nr. 854. 212 LG., 1674. február 5., Nr. 858. 213 LG., 1674. november 16., Nr. 939. 214 LG., 1676. július 17., Nr. 1113. 215 LG., 1677. május 14., Nr. 1199.
