Századok – 2013
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE - Tamási Zsolt: A csíkszéki római katolikus papság hatása az 1848/49-es forradalom és szabadságharc katonai eseményeire III/711
730 TAMÁSI ZSOLT vissza a ditrói plébános az ekkori hangulatra.112 Levelében rámutat, hogy korábban is „féktelen szabadsággal egynéhány pap társaim el hivattatásokot falba rúgva s mesék után indulva, az igaz tudományt nem szenvedték, az Isten igéje hirdetésére szánt szónoki széket, politikai dolgok szónok székévé változtatták, a honnan nem különben egyes, mint tömeg nép előtt is nyíltan az ausztriai Ház, fejedelem, és kormánya ellen mérgesen tetszeni kívánásból is beszéllettek”. A radikális hangulatban a kerületi papság a forradalmi lelkesítés mellett belső, egyértelműen a hierarchia belső szabályaival szembenálló autonómiát léptetett életbe, jóval nagyobb mozgásteret biztosítva az egyházmegye központi vezetése mellett a kerületi espereseknek. Ez a megoldás nem kizárólag erdélyi specifikum, más egyházmegyék esetében is azt látjuk, hogy a forradalmi eszmék iránt elkötelezett papság inkább választotta a nem elég lelkes egyházi vezetőivel szemben a függetlenedést, mintsem azt a vádat, hogy az egyház a forradalmat nem támogatja elég erélyesen.113 A kezdeményezés Csíkszéken a gyergyói kerületből származott, amikor a házassági peres ügyek megoldatlanságára hivatkozva javasolták május elején, hogy az esperesek püspöki helynöki hatalommal járjanak el.114 Az esperesi kerületek nagyobb önállósága viszont nem egyértelműen az esperes, hanem sokkal inkább a kerületi papság akaratát volt hívatott szolgálni. Az előzmények terén jelentős, hogy már 1848-ban a marosi kerületben megfogalmazták: „az udvarhelyi esperestnek hivatalából tett elmozdítását örömmel értettük; hasonlóképpen elcsapni kívánjuk a szebeni esperest is, mint a magyar nemzetnek megátalkodott ellenségét”.115 Az egyházmegye püspöke 1848-ban az ügyet nem kommentálta, de az tény, hogy az udvarhelyi esperes116 leváltását a papságtól elfo-112 GYÉFKL PI. - 394.d. 16.CS. 362/1849. - Ditró, 1849. szeptember 12.: Eránosz Jeremiás ditrói plébános levele Kovács Miklós püspöknek. 113 Például a váci egyházmegyében hasonló okok miatt 1849. június 30-án az egyházmegye papsága leváltva Szarvas Ferenc helynököt, önkényesen Bobory Károlyt választják meg erre a tisztségre, hasonló okok miatt. Ezen az elhírhedt gyűlésen tárgyalják a Vallás és Közoktatási Minisztériumnak a Közlönyben is megjelent rendeletéit. Ezek alapvetően arra szólítják fel az egyházmegyéket, hogy a polgári hatósággal azonos elveket vallva hazafiként viselkedjenek, működjenek együtt a kormánnyal buzgón és erélyesen és ne kényszerítsék hazafiutlanságuk által a kormányt „ollynemű szabályokhoz nyúlni, melyek bár az egyháznak (különben tiszteletben tartandó) önkormányzati jogát sértik, de a haza érdekében a nemzetellenies hatások ellensúlyozása, és meggátolása végett szükségesekké lesznek.” A 161. számú rendelet június 15-ről arra szólítja fel az egyház vezetőit, hogy Horváth Mihály elképzelésének megfelelően augusztus 20-án egyházi közgyűlést tartsanak Pesten a „magyar kathlolikus] egyháznak a szabadság alapján történendő újjászületésére, s mind az álladalom iránti viszonyainak, mind belkormány szabályozására”. Egyedül csak a vagyoni ügyekre vonatkozó utasítást kerülik meg ezen a szentszéki ülésen, ügyes diplomáciával további felvilágosítást kérve a Minisztériumtól. A keresztes háború gondolatát is üdvözlik, ennek szellemébe körlevelet is szerkesztenek. - Váci Püspöki és Káptalani Levéltár, Protocollum consistorialia. 1847-1849, 1849. június 30. 114 „Addig is, míg K[ároly]Fejér Vár a zár alól fel nem szabadula, a helybéli tisztelt Elnökünk ruháztatnék fel Püspöki hely tartói hatalommal: úgy a többi Esperesi székek is kérettetnének meg, hogy Elnökeiket ruháznák fel az írt hatalommal azért ne talán, a váló, és más perek a zár alatt hátra maradást szenvegyenek.” - GyFL GyGyL, Gyergyószentmiklósi Plébánia iratai. Helyi egyházi archontológia. 1276-1861. Gyergyói esperesi kerület papságának gyűlési jegyzőkönyve. 1814-1862. 1849. május 3. Gyergyószárhegy. Esperes-kerületi gyűlési jegyzőkönyv. 115 GYÉFKL PL - 389.d. ll.cs. 1010/1848: Marosvásárhely, 1848. augusztus 12.: Marosi kerület beadványa. 116 Rajmund János esperest 1848-ban a kerületi papság leváltotta, tekintve, hogy tevékenységével nem voltak megelégedve. Ezt követően Antalfi Ferenc, addig kerületi jegyző vette át az espe-