Századok – 2013
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE - Pál Judit: Színek háborúja. A zászló mint nemzeti jelkép Erdélyben 1848-ban és az erdélyi politikai elitek III/689
700 PÁL JUDIT az utcára „szabadság, egyenlőség, testvériség” jelszavakkal.43 Avram láncú, később a román fegyveres harc egyik fő szervezője és vezetője, aki egyike volt a Királyi táblán gyakornokoskodó kancellistáknak, levelében csak azt említette, hogy az ifjúság mellén és kalapjain háromszínű kokárdákat viselt.44 Egy marosvásárhelyi nyomdászsegéd pedig így írt visszaemlékezéseiben ezekről a napokról: „Március 15-ke után néhány nappal ki tűzettek városszerte a nemzeti zászlók, örömjeléül a szabadság, jogegyenlőség, testvériség kihirdetésének, melynek híre csak akkor érkezett Budapestről körünkbe.”45 Hasonló jelenetek Magyarország- és Erdély-szerte megismétlődtek. A forradalom kitörésének hírére az erdélyi városokban46 is első reakcióként, mintegy a változások látható jeleként mindenhol megjelentek a zászlók és kokárdák. Általában a Gubernium vagy Királyi Tábla alsóbb fokú hivatalnokai,47 jurátusok, diákok révén jutott el a hír a kisebb településekre. Csíkban például egy királyi táblai írnok terjesztette a 12 pontot és a kokárdát.48 A románok és szászok körében kezdetben még több volt a nemzeti szimbólumok körüli bizonytalanság. A magyar nemzeti szimbólumok megjelenése kihívást jelentett a román és szász elit számára. Bourdieu szerint a szimbolikus konfliktus a szimbolikus tőkéért folytatott versengés egyik módja. A hatalomért, gazdaságért, presztízsért, legitimációért vagy más politikai erőforrásért folyó versengések velejárói a fontos szimbólumokkal kapcsolatos konfliktusok. A szimbolikus konfliktus zéró összegű játszma, amelyben a szimbolikus tőkék aránya, nem pedig mennyisége számít. Egyik csoport csak a többiek vesztesége árán tehet szert nyereségre. Simon Harrison a szimbolikus konfliktusoknak négy típusát különbözteti meg, mindegyik egyben a szimbolikus tőke elosztására irányuló stratégia is.49 Az egyik típust az ún. „újítási verseny” képzi. A 19. század a „versengő találékonyság” korszaka volt, ezek az újítások (mint pl. a zászló is) a nemzeti presztízsért és hatalomért folyó egyre élesebb verseny nyomán jelentek meg. „Az újítási versenyek alapvetően »skizmogenetikus« folyamatok egy olyan versenyben, ahol a csoportok célja az egymástól való elkülönülés, a differenciálódás.” A különböző csoportok egyenlőségre tartanak igényt. Az önálló identitás megalapozásához az „elszakadó csoportnak” létre kell hoz-43 Georgie Barifiu: Parti alese din Istori’a Transilvaniei pre doue suté de ani din urma. II. Sibiiu 1890. 41. Barium több évtizeddel a forradalom kitörése után írta munkáját, így forrásértéke kérdésünkben meglehetősen bizonytalan, de mindenképpen érdekes — és talán tükrözi az akkori román bizonytalanságot is a nemzeti színeket illetően —, hogy kitér erre az epizódra. 44 Avram láncú levele, Marosvásárhely, 1848. márc. 25. In: Revolujia de la 1848-1849 i. m. 104. 45 Imreh Sándor (volt Mátyás-huszár): Visszaemlékezés az 1848-49. évi szabadságharcra Erdélyben. Bp. 2003. 31-32. Az 1848-as visszaemlékezések, naplók bemutatására lásd Hermann Róbert'. Negyvennyolcas történetünk mai állása. Bp. 2011. 41-62. 46 Az erdélyi városok lakossága túlnyomó többségében magyar — vagy elmagyarosodófélben levő örmény, német — volt, leszámítva a Királyföldet, ahol nagyrészt szászok lakták a városokat. 47 A hivatalnokok a három “politikai nemzet” képviselőiből kerültek ki, de nagyobb részük magyar, illetve székely volt. 48 Pandula A: Zászlók i. m. 178. 49 Simon Harrison: A szimbolikus konfliktus négy típusa. In: Szövegváltozatok a politikára. Nyelv, szimbólum, retorika, diskurzus. Szerk. Szabó Márton - Kiss Balázs - Boda Zsolt. Bp. 2000. 193-211.
