Századok – 2013
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE - Pál Judit: Színek háborúja. A zászló mint nemzeti jelkép Erdélyben 1848-ban és az erdélyi politikai elitek III/689
696 PAL JUDIT fogva a szövegkontextus határozza meg, hogy mit értenek rajta.27 II. József nyelvrendelete katalizátorként működött az újfajta nemzeti identitás kialakulásában. „Édes magyar született nyelvünk” védelme még szorosabbra vonta az érdekközösséget a magyar nemességgel. A nyelvi-kulturális azonosságnak egyre inkább megnőtt szerepe, a székelyek a magyar kultúrnemzetbe integrálódtak. A reformkorban a székely és magyar elit érdekei, követelései szinte azonosakká váltak és a Székelyföldén is egyre nagyobb teret kapott az unió gondolata. A 18. század végén a hagyományos erdélyi rendi kereteket más irányból is feszegetni kezdték. 1791 tavaszán készült el az erdélyi románok kérvénye, a Supplex Libellus Valachorum, amelyben — történelmi és demográfiai érvekre hivatkozva — a románok negyedik nemzetként való elismerését, a görög keletiek számára azonos jogok biztosítását és a román nyelv használatát kérték a többségében románok által lakott törvényhatóságokban. Ezzel a román nemzetiségi kérdés hivatalosan is megjelent az erdélyi politikai életben, de a rendek sem akkor, sem később nem tudtak vele mit kezdeni. A 18-19. század fordulóján az ún. „erdélyi iskola” képviselői, görög katolikus román értelmiségiek kidolgozták az „alapító mítoszt”:28 a megideologizált római eredetnek kellett alátámasztania a románok elismertetését Erdély negyedik nemzeteként. A reformkorban az erdélyi románok számára is a nyelv vált a nemzeti identitás alapjává, valóságos misztikus kultusz övezte az 1848 előtti években.29 1848 tavaszát tehát Erdély különböző társadalmi, nemzetiségi és vallási feszültségektől terhesen érte meg. A jobbágyfelszabadítás mellett a nemzetiségi kérdés kezelése jelentette a másik kulcskérdést. A „szabadság, egyenlőség, testvériség” dilemmáját itt még inkább nehezítették a sajátos körülmények. A politikai jogok nem elégítették ki a románokat és szászokat, ők nemzetiségük kollektív elismerését, illetve megőrzésének garanciáit is követelték. A magyarok és szászok tisztában voltak ugyan, hogy az addigi kiváltságokat nem lehet továbbra is megőrizni, de mindkét kiváltságos csoport igyekezett minél többet átmenteni a domináns pozíciókból. A magyarok ezt Erdély és Magyarország uniójával látták biztosítottnak, 1848 tavaszán tehát minden igyekezettel ennek megvalósítására törekedtek. A románok és szászok ellenezték az uniót, illetve az utóbbiak a kompromisszumos megoldással is számoltak, feltételekkel hajlandók lettek volna efogadni az uniót. A románok viszont minden eszközzel harcoltak ellene. Az erdélyi románok számára is élesen merült fel a liberalizmus és nacionalizmus ütközése, és sokatmondó, hogy 1848 májusában a balázsfalvi román nemzetgyűlésen a mérsékeltebb Gheorghe Baritju helyett Simion Bárnut-iu álláspontja győzedelmeskedett. Balázsfalvi beszédében egy majdhogynem apokaliptikus víziót vázolt fel: Erdélyért a románok és magyarok élethalálharca folyik. A magyarok továbbra is le akarják igázni a románokat, végképp megsze-27 Hermann Gusztáv Mihály. Náció és nemzet. Székely rendi nacionalizmus és magyar nemzettudat 1848-ig. Csíkszereda 2003. Lásd még Pál Judit-. Regionalbewusstsein und nationale Identität in Siebenbürgen um 1867. Die Szekler zwischen Eigenständigkeit und Magyarentum. Zeitschrift für Siebenbürgische Landeskunde. Jg. 32 (103) (2009. Heft 1) 14-19. 28 Lucian Boia: Istorie §i mit in consjtiint;a romäneascä. Bucure§ti 1997. 83-91. 29 Sorin Mitu: Geneza identitási nationale la romänii ardeleni. Bucure§ti 1997. 336-337.
