Századok – 2013

TÖRTÉNETI IRODALOM - Kádas István: Az aradi káptalan jegyzőkönyv-töredéke, 1504-1518. Előszóval, mutatókkal és jegyzetekkel regesztákban közzéteszi Gálfi Emőke. (Erdélyi tudományos füzetek, 270.) Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár, 2011. 89 o. II/539

540 TÖRTÉNETI IRODALOM A forráskiadvány tartalmas bevezetővel indul, amelyben Gálfi Emőke ismerteti a regisztrum elé előszót író Laskay János életét, a hiteleshelyi levéltár kálváriáját, s magára a regisztrum-töredékre vonatkozó adatokat. A levéltár „vándorútjának" állomásaival kapcsolatban szerzőnk elveti Jakó Zsigmond azon véleményét, miszerint az iratanyag egy részét — a csanádi hiteleshelyi levéltárral együtt — Gyulafehérvár előtt Váradra menekítették volna (Jakó Zsigmond - Radu Manulescu: A latin írás története. Bp., 1987. 115.). Ehelyett, elfogadva Juhász Kálmán nézetét a levéltár Gyulára menekítéséről (Juhász Kálmán: Az aradi káptalan [1135-1552.] Történeti áttekintés. In: Századok. 123. évf. 1989. 1-2. sz. 503.) az Arad - Gyula - Gyulafehérvár - Szeben - Gyulafehérvár - Budapest útvonalat valószínűsíti (12-17). Az előszó érinti az aradi társaskáptalan oklevéladó tevékenységét is. A szerző felhívja a figyelmet arra, hogy a regisztrumban szereplő oklevelek többsége magánjogi ügyeket foglal írásba (fassionalis oklevelek). Ezzel szemben a káptalan másik feladatával, a közhatóságok parancsainak végrehajtása során nyújtott hiteleshelyi tevékenységgel kapcsolatos iratokat alig találunk a regisztrumban. Holott a káptalan ebből az időkörből ismert kiadványai főleg ez utóbbi ügytípushoz tartoznak: parancslevelekre adott válaszok, jelentések (relatio). Gálfi Emőke az aradi adatokat a kolozsmonostori, leleszi és budai jegyzőkönyvekkel összehasonlítva ezt a hiányt azzal magyarázza, hogy a relációk többségét Aradon a parancslevelek margójára vezethették fel. (19-20). A szerző szintén kitér a kanonoki testület összetételére, és a hiteleshelyi kancellária működésére. A kanonokok száma a vizsgált időszakban tizenkettő lehetett, akik többségét (az olvasó- éneklő- és őrkanonokot, valamint a rangidős mesterkanonokokat) a hiteleshelyi kiadványok méltóságsoraiban is megemlítik. így a forrás lehetőséget adott a kanonoki testület társadalomtörténeti elemzésére. Megtudhatjuk, hogy aradi káptalan tagjai főként területi és személyes kapcsolatok révén jutottak javadalmakhoz, a kanonokok többsége a káptalani birtokok közeléből, vagy a környező mezővárosokból származtak. Továbbá az aradi káptalan alacsony jövedelmei miatt a megüresedő méltóságokra legtöbbször a mesterkanonokok közül léptek elő (21-27). A káptalan tagjainak archontológiáját megtaláljuk a kiadvány függelékében. A forráskiadvány a címben jelzet időkörből közel nyolcvan oklevél regesztáját adja közre, s találunk három 1504 előtti diplomát is. A regeszták közlését megelőzi a regisztrum elé Laskay János gyulafehérvári „levélkereső" (requisitor) által írt humanista traktatus átírása, amely pontosabb olvasatot nyújt Uray Piroska reneszánszkutató szövegkiadásánál. Uray Piroska 1987-ben, Laskay János Aesopus életéről írt művének kiadásához fűzött tanulmányában közölte és magyar nyelven kivonatolta az előszót (Laskay János: Az Aesopus életéről, erkölcséről, minden fő dolgairól és haláláról való história. Bp., 1987. 17-19., 40-45.). Laskay 1582-ben írt, ám csak 18. századi másolatban fennmaradt műve — mely a hiteleshelyi levéltárakat és a levéltári feladatokat dicsőíti — irodalomtörténeti szempontból is jelentős (35-38). Laskay kézjegyét a regisztrum több tételénél is fellelhetjük, ugyanis birtokokra vonatkozó széljegyzetekkel látta el a jegyzőkönyvet. Ezeket a szerző a regeszták alatt hozza. Az aradi káptalan területi illetékessége főleg Aradot és Zarándot fedte le, de ugyancsak kiterjedt Békés, Csanád, Csongrád, Torontál, Temes vármegyékre, sőt a regisztrumban szórványosan szerepelnek Szabolcs, Szatmár vagy Bihar megyei ügyek is. Ez a terület a török hódítás következtében jelentős pusztítást szenvedett. Gálfi Emőke számításai szerint a jegyzőkönyvben említett birtokok 58,8%-át az eltűnt települések teszik ki. (20-21). Ezt a tényt és a területre vonatkozó igen kevés, és egyenetlen forrásadottságot tekintetbe véve, mindenképp új helytörténeti adalékokkal kecsegtet a forráskiadvány. Példának okáért megemlíthetjük a 22. számú regesztában található Zaránd megyei Olomokfalva és Waymeros elpusztult településeket, melyek sem Csánki Dezső történeti földrajzában, sem Engel Pál késő középkori digitális térképén nem szerepelnek (44. Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. 1. köt. Bp., 1890., Engel Pál: Magyarország a középkor végén. CD-ROM. Bp., 2001.). Az elpusztult falvak mellett esetenként kisebb prédiumokat, szőlőket is említ a szerző, kiegészítve a Dél-Alföld településtörténetére és szőlőtermesztésére vonatkozó ismereteinket. Továbbá birtoklás- és családtörténeti szempontból szintén találhatunk hasznos adatokat. Különösen érdekes például a 36. számú regeszta, amelyből megtudjuk, hogy a Temes megyei Bodófalvi Ferenc deák alföldi javak mellett Sopron, Pilis és Vas megyei birtokokat, Győrben egy kőházat, a vásárhelyi kastélyban pedig puskákat, ágyúkat és más hadi felszerelést birtokolt (48). A regisztrumban megjelenik a dél-alföldi megyék fő- és köznemessége: többek között a Losonciak, Haraszti Ferenc korábbi Szörényi és jajcai bán, az Ábrámfiak, Gacsalkériek, Kamonyaiak; Patócsiak, Ravaszdiak vagy a Kenéziek, valamint feltűnnek kevéssé ismert, vélhetően kisnemesi famíliák, — mint például a Szantosháziak — vagy mezővárosi polgárok is. A csupán ezen oklevelekből megismerhető családtörténeti adatok,