Századok – 2013

TÖRTÉNETI IRODALOM - Gulyás László Szabolcs: Fedeles Tamás: "Eztán Pécs tűnik szemünkbe". A város középkori históriája, 1009-1526. Pro Pannónia Kiadói Alapítvány, Pécs, 2011. 198 o. : [könyvismertetés] II/533

535 TÖRTÉNETI IRODALOM gyeimet s amelynek lokalizálása - bizonyos szempontból érthető módon - az elmúlt év történelmi témájú hírei között az egyik legfontosabbnak számított a médiában. A város szerkezetét egy remekül megszerkesztett, az utcákat és az egyházi intézményeket is feltüntető térkép segítségével tanulmányozhatjuk. Noha Fedeles művében nyomdai vagy helyesírási hibát, illetve elírást szinte lehetetlen találni, ami a kézirat igen precíz gondozásáról tanúskodik, egy apró megjegyezni valónk lenne e térképpel kapcsolatosan. Az egyházi intézmények között ugyanis domonkos kolostor, de dominikánus apácakolostor is szerepel. A domonkos és dominikánus kifejezés egyazon értelemben volt használatos, de azért következetesebb lett volna, ha a szerző a térképen csak az egyik variációt alkalmazza. Nem biztos ugyanis, hogy egy, a középkortudományban járatlanabbnak számító olvasó nem fogja majd úgy gondolni, hogy a minimális különbségnek van valamilyen tartalmi jelentősége is. Természetesen ez a szubjektív észrevétel a munka meritumát nem érinti, de azért mindenképpen a megjegyeznivalók között kell, hogy szerepeljen. A fejezet végén a szerző a városszerkezet és a térhasználat jellemzőivel foglalkozik (A városrészek összekapcsolása: utcák és terek; Szakrális és profán térhasználat). A nagyjából 70 hektárnyi fallal övezett területtel bíró Pécs (amely ebből a szempontból az országban az egyik legnagyobb volt) komoly vonzerővel bírt a térség egyházi és világi lakóira egyaránt. A hetivásárok, országgyűlések, nádori közgyűlések, a hiteleshelyi tevékenység, a tisztító eskük, a különféle egyházi ünnepek, az egyházmegyei zsinatok, az egyházakban őrzött ereklyék és a körmenetek miatt rendszeresen nagy tömegek keresték fel a várost és töltöttek el hosszabb-rövidebb időt ott. A régészeti szakirodalom alkalmazása leginkább a negyedik fejezetben („A városkép") játszik szerepet. Fedeles Tamás nem teljesen osztja azt a korábbi véleményt, miszerint a középkori várost még képzeletben sem lehet rekonstruálni. Az elbeszélő források, az okleveles adatok, a régészeti és műemléki kutatások és a kora újkori ábrázolások alapján ennél ugyanis jóval több lehetőséget lát a város középkori arculatának megismeréséhez, s a fejezet olvasása során igazat is kell adnunk álláspontjának. Pécs természeti környezete nagyban meghatározta a település elhelyezkedését. A középkori elbeszélő források alapján is kitűnik, hogy építőanyaggal és jó minőségű vízforrással is kellőképpen el volt látva a város, ráadásul a talaj minősége is lehetővé tette a megfelelő építkezést és a mezőgazdasági termelést. A városban a török korban már kiterjedt vízvezeték hálózat volt, azonban ennek maradványait gyakran szinte lehetetlen elkülöníteni a középkori eredetűektől. Ennek ellenére kijelenthető, hogy a források alapján mind Pécs vízvezeték-, mind pedig csatornahálózata elérhette a középkori fejlettebb városokra máshol is jellemző szintet, s emellett számos kút is szolgálta a lakosság igényeit. Pécs magas szintű urbanizáltsága tehát ezen a téren is kellőképpen megragadható. Ez a városiasság egyébként az építmények terén is megfigyelhető volt. Kora újkori leírások és ábrázolások alapján egyértelmű, hogy településünket is a kor városaira jellemző tornyok határozhatták meg a középkor végi városkép szempontjából. Természetesen elsősorban az egyházak tornyai játszották a főszerepet, ám emellett bizonyára még több hasonló építmény is volt a városban. Ilyen volt például a 17. század végén említett várostorony is. A tornyok közül több rendelkezhetett óraszerkezettel, amelyek közül a székesegyház tornyaira a szerző szerint Ernuszt Zsigmond révén kerülhettek fel az időmérő berendezések. A lakóépületek minősége szintén alapvetően meghatározta a városképet. Kezdetben a lakosság legnagyobb része Pécsen is úgynevezett veremházakban élhetett, amelyet számos régészeti lelőhely is igazol. A 12. század végétől azonban a városban is megjelentek a felmenő fallal rendelkező épületek, majd a 13-14. század fordulójától az úgynevezett „budai típusú" kőházak is. Fedeles néhány fontosabb építményt részletesen is megismertet az olvasóval, s összefoglalóan kijelenti, hogy Pécs a városiasabb külsővel rendelkező települések közé tartozott. A város gazdasági helyzetével foglalkozó ötödik fejezetből egyértelműen látszik, hogy Pécs részben püspöki és káptalani uradalmi központ létének köszönhette kiemelkedő gazdasági jelentőségét. A pécsi püspökök kiterjedt birtokaik révén a középkor folyamán a leggazdagabb egyházfők közé számítottak az országban. A gabonatermelés helyi súlyát nem csupán a nagyszámú környékbeli malom bizonyítja, hanem az a tény is, hogy a 15. század végén már az úgynevezett „pécsi köbölt" is használták a gabona mértékegységeként a környéken. A városok ellátásában emellett mindig nagy szerepet játszott a hús, amelyhez megfelelő mennyiségben leginkább a kiterjedt szarvasmarha kereskedelem révén jutottak hozzá a pécsiek, míg a halellátást a környékbeli halastavak biztosították. Bort főként a város környéki szőlőkből szállíthattak a településre, de a távolabbi jó minőségű nedűkhöz is hoz-