Századok – 2013

TÖRTÉNETI IRODALOM - Péderi Tamás: Karol Modzelewski: Das barbarische Europa = A barbár Európa. Zur sozialen Ordnung von Germanen und Slawen im frühen Mittelalter. (Ford. Heidemarie Petersen, szerk. Eduard Mühle). Fibre Verl., Osnabrück, 2011. 483 o. II/530

530 TÖRTÉNETI IRODALOM Karol Modzelewski DAS BARBARISCHE EUROPA Zur sozialen Ordnung von Germanen und Slawen im frühen Mittelalter (Fordította Heidemarie Petersen, szerk.: Eduard Mühle.) Fibre Verlag, Osnabrück 2011. 483 o. A BARBÁR EUROPA Karol Modzelewski nevét ugyan legtöbben politikai tevékenységével kapcsolatban ismerik, de mind a lengyel, mind a nemzetközi középkorkutatás által elismert történészként is tevékenykedik. Kutatásainak középpontjában a kora középkori Európa és Lengyelország törzsi, barbár gyökerei állnak, különös tekintettel a barbár jogalkotásra és jogtörténetre. E témakörökről a hetvenes évektől kezdve több tanulmánya jelent meg (így például 1975-ben a Piast-Lengyelország politikai berendezkedésének törzsi örökségéről; 2000-ben a bosszú, váltságdíj és erkölcs szerepéről a barbár jogban; 2001-ben és 2003-ban a törzsi területi felosztások továbbéléséről stb.), mire 2004-ben elérkezettnek látta az időt, hogy kutatásait egy monográfiában összegezze. E mű „A barbár Európa" címmel 2004-ben jelent meg lengyelül, majd hamarosan francia nyelven is kiadták (L'Europe des barbares. Germains et slaves face aux héritiers de Rome. Párizs, 2006.) A német nyelvű kiadás néhány évvel később, 2011-ben készült el, e recenzió alapjául is a német változat szolgált. Modzelewski komplex módszerrel, lépésről lépésre térképezi fel a középkori Közép-Európa barbár, azaz a római-görög kultúrkörön kívül álló germán és szláv törzsi alapjait. Elsősorban írott forrásokra épít, mind külső, mind belső keletkezésűekre, már ahol ez lehetséges, ahol pedig nem, ott modellek és analógiák alapján általánosít és következtet a lehetséges struktúrákra. Az első fejezet, mely az „írás nélküli társadalmak az írott források tükrében" címet kapta, a barbár társadalmakról szóló külső forrásokat veti alapos vizsgálat alá. Komoly figyelmet szentel az irodalmi toposzok kérdésének, vizsgálatába bevonva az ókori szerzőket is, leginkább Tacitust, akinek tagadhatatlanul a legnagyobb a hatása a kora középkori művekben. Felhívja a figyelmet a Brémai Ádámnál és Bosaui Helmoldnál, a Szláv Krónika szerzőjénél egyaránt megjelenő, toposzszerű elemekre, de egyben a különbségekre is rámutat, figyelmeztetve arra, hogy nem szabad mindent toposznak és irodalmi hagyománynak felfogni, hiszen e társadalmak vélhetően nagyon hasonlóan épültek fel. Második fejezetében a barbár törvényhozást vizsgálja meg, bemutatva annak szóbeli előzményeit és rámutatva arra is, hogy a(z egykori) Római Birodalom területére költöző germánok csakis a római jog hatására foglalták írásba szokásjogaikat, mely vélhetően nem is mindig felelt meg a gyakorlatnak. Értelemszerűen e fejezetből hiányoznak a nyugati szlávok, akiknek nem voltak korai írott törvényeik, így pusztán az óorosz Pravda Russzkajat tudja említés szintjén bevonni a vizsgálatba. Ezután az individuum és a nemzetségi-vérségi kötelékek szerepét vizsgálja a szerző. E téren a bosszú szerepére összpontosít, ismertetve a még a késő középkorban is elterjedt Fehde (vérbosszú, majd lovagi magánháború a Német-Római Birodalomban) intézményének törzsi gyökereit és fontosságát. Kitér a kollektív becsület, bűnök és eskük körére is, megállapítva, hogy az ilyen törzsi kollektivizmus eszméje a romanizált germán népeknél (vizigótok és burgundok) sokkal gyorsabban tűnt el, mint az északi germán (angolszász, svéd és norvég) szokásjogból. A következő fejezetbe való átvezetésként kitér a nők alárendelt helyzetére is, majd önálló fejezetet szentel a törzsön belüli társadalmi különbségekre. Rávilágít a szabad jogállásúak között fennállt eltérésekre (amelyekre legjobban a vérdíj és büntetések mértékének különbségei világítanak rá), miközben külön figyelmet szentel a kora középkori litusok jogállásának problémájára. Az ötödik fejezet a törzsközösségek területi intézményeit, territoriális viszonyainak problémáját járja körbe. Kitér a „szomszédságok" közös területhasználatára, ahol a korábbi szakirodalommal szakítva a földhasználat helyett a közös erdőhasználatra fektet komolyabb hangsúlyt, hisz az jobban nyomon követhető a korai forrásokban. Emellett a közösségek területi kiterjedésére, tehát a „szomszédság" határainak kérdésére is igyekszik választ találni a szerző. A választ abban találja meg, hogy egy közösség ott ér véget, ahol már idegenek is letelepedhetnek. A következő rész szintén e territoriális témából építkezik; itt a kisközösségek politikai szerepét és jelentőségét vizsgálja meg, előbb germán, majd szláv területeken. E kérdéskörben már több értekezést írt Modzelewski. Megállapítja, hogy a korai, törzsi szerveződéshez köthető kisközösségek szolgál-