Századok – 2013

TANULMÁNYOK - Egry Gábor: Regionaliz mus, erdélyiség, szupremácia. Az Erdélyi Szövetség és Erdély jövője, 1913-1918 I/3

30 EGRY GÁBOR noha akár az intézmény, akár egyes tagjai kétségtelenül törekedtek erre. Mindezek alapján először is le kell szögeznünk, hogy bár az Erdélyi Szövetség képe Erdélyről a korszakban nem volt jelentéktelen, de semmiképpen sem számított egyedüli vagy domináns Erdély-képnek. Ha az Erdélyi Szövetség által, vagy annak keretei között megfogalmazottakat két alapvető viszonyrendszer, Erdély helyzete Magyarországon belül és a magyarok viszonya románokhoz, mentén próbáljuk meg csoportosítani, akkor mindkét relációban a távolság növekedését figyelhetjük meg 1914 és 1917-1918 között. A román támadás sokkja egyfelől hirtelen negatív megvilágításba helyezte a román nemzeti mozgalom 1914 előtti politikai követeléseit is, és felértékelte az állami eszközöket, a diszkriminatív politikát, másfelől pedig a katonai siker hirtelen reálisnak láttatott egy erőteljes, szupremációs nemzetiségi politikát. A magyar államon belüli helyzetet illetően is volt hatása a román támadásnak. Részben igazolni látszott azokat a hangokat, amelyek már a háború előtt is az Erdélyt fenyegető veszélyek nem kellő súlyú tudomásul vételét vetették a központi kormány szemére, másfelől pedig megerősítette azokat a hangokat, melyek a politikai megosztottsággal szemben inkább az egységet és Erdély ügyeinek erdélyiek általi intézését szorgalmazták. Ennek megfelelően, noha távolról sem alaposan végig gondolva és koherensen kifejtve, az Erdélyi Szövetség 1917 szeptembere után az erdélyi sajátosságok jegyében és a nemzeti egységre hivatkozva lényegében politikai és társadalomszervezői kulcspozícióra törekedett. Ennek során hangsúlyt kapott a régió sajátos különállása, egyes személyek pedig egészen odáig mentek, hogy Erdélyt Magyarországgal szemben, illetve a hagyományos centrum-periféria viszony megváltoztatásával határozták meg. Ennek keretében nem csak a magyarországitól különböző társadalmi és gazdasági problémák megoldására szolgáló politikák szükségszerű különbségei jelentkeztek, hanem megjelentek a régió szimbolikus elkülönítésére szolgáló elképzelések is, melyek ekkor ugyan még nem váltak dominánssá, de szervesen illeszkedtek a különkormányzási igények rendszerébe. A románokhoz való viszonyt 1917-1918-ban egyértelműen egyfajta szupremációs hatalmi kísérletként értékelhetjük, amelyet az Erdélyi Szövetség felvállalt és támogatott. A régió újjáépítése során el kívánták érni, hogy a magyar nemzetiség intézményesen is domináns pozícióba kerüljenek a románokkal szemben. A közigazgatás átalakításának alapvető követelménye immár nem a hatékonyság, hanem a nemzeti hatékonyság lett, és megszülettek az elképzelések a nemzetiségeknek a polgári jogrend keretei közt létrehozott intézményei lebontására is. Ez a politika túllépett az állampolgári jogegyenlőség szigorú és a kisebbségek számára hátrányos értelmezésén is, és nem egy esetben kifejezetten diszkriminatív elképzelésekkel társult. Mindehhez a katonai sikerrel, Románia legyőzésével megszerzett erőpozíció biztosította a hátteret, és ezzel az a Magyarország, amelytől az erdélyi politika egy része mégis inkább eltávolodni akart. Mindez csak rövid időre és igen törékeny egyensúlyt teremtett, és hamar kiderült, hogy a helyzet szinte teljesen váratlanul változhat meg gyökeresen. Ennek köszönhető, hogy Apáthy immár egy új, demokratikus koncepció képvi-