Századok – 2013

TÖRTÉNETI IRODALOM - Tapolcai László: Lengyelország történeti és mitikus kezdetei. A tér alakulása (Ism.: Kovács István) I/225

227 TÖRTÉNETI IRODALOM ti részét is. A lendzsánok történetének kutatása fontos lehetne a korai Árpád-korral foglalkozó magyar történészeknek is. A Przemysli Nemzeti Múzeum egyik leglátogatottabb termében egy lovával együtt eltemetett honfoglaláskori magyar harcos földi maradványai láthatók abban a helyzetben, állapotban, ahogy feltárták. E rendhagyó tárló kapcsolatban van a magyarság lengyel népelnevezésével. Az említett sír feltárása Micha! Parczewski krakkói régészprofesszor és Andrzej Koperski przemysli régész nevéhez fűződik, akik az 1970-es évek közepén egy przemysli lakótelep alapjainak kialakítása nyomán bukkantak magyar harcosok temetkezési helyére. A két régészt 10. századi magyar előkelők sírleletei további kutatásokra ösztökélték. Munkájuk eredményeként jutottak arra a következtetésre, hogy a honfoglaló magyarok Przemysl-Halics-Vlagyimir (Ladomér) térségében a 900-as évek elején katonai államot hoztak létre a Kárpátok északkeleti átjáróinak védelme céljából. Jaroslaw és Przemysl térségében a mai Lengyelországban is több helységnév őrzi a magyarok tartós jelenlétét. A magyarok e területen, ahonnan a 950-es években húzódtak át a Kárpát-medencébe, fél évszázadon át együtt éltek a lendzsánokkal. A két lengyel régész azon állítása, hogy a magyarok emiatt hívják ma is a Kárpátoktól északra nemzetté ötvöződött szláv népcsoportokat lengyeleknek, nem kelthet meglepetést. Ezt egyébként Tapolcai László is megerősíti. A Viszlánok államáról, amelynek Krakkó lett volna a központja a Bajor Geográfus, valamint Alfréd angol király tesz említést. Bővebben a Szent Metód életét ismertető passzus szól róla. Ezeket az adalékokat felhasználva később vaskos tudományos feldolgozások születnek a Viszlánok államáról, amelynek területe 200.000 és 400.000 ezer négyzetkilométernyi területet foglalt volna magába, s fennállásának utolsó szakában beolvadt a Nagymorva Birodalomba. (Vannak történészek, akik ez utóbbi állam fennállását is megkérdőjelezik.) Tapolcai László ezzel kapcsolatos véleménye: „Amennyiben mégis létezett egy viszlán törzs, az nem lehetett egy nagy, törzsek fölötti politikai szervezet vezető tényezője. Szerepük nem lehetett több, mint bármelyik korabeli nyugati szláv törzsé, amely az elkövetkező évszázadok során törzsi különállását és identitását elveszítve a lengyel állam és a lengyel etnikum, majd a lengyel nemzet szerves részévé vált. Nincs azonban semmiféle arra utaló nyom, hogy a magyarok ismertek volna viszlánokat. Márpedig a morva állam szétesése utáni hatalmi űrben a viszlánok — ha léteztek — bizonyára ismét saját törzsi nevüket használták volna." Ehhez még hozzáteszi: „A viszlán állam nem egyéb, mint egy, a lengyelség kezdeteihez kapcsolódó képzet, amelynek első propagátorai a 19. századi Galíciában, Krakkóba és Lwówban működő lengyel történészek voltak." A könyv harmadik részének, II. fejezetének címe: Lengyelország mitikus kezdetei. Ennek bevezető alfejezete természetesen az országgal, mint mitikus és történelmi térrel foglalkozik. A térhez ugyanis vagy a tér egy körülhatárolható részéhez kapcsolható az adott etnikai csoport eredete. Ennek egyik kritériuma, hogy az érintett közösség sajátjának ismerve el azonosulni tudjon az általa belakott vagy belakandó térrel. Az azonosulás elsősorban érzelmi: az érzelmi kapcsolódások, az az érzés, vagy tudat, hogy a terület - a föld, annak népe és a természetfölötti erők életközösségben vannak egymással. A föld és a természetfölötti erők együttesen határozzák meg a közösség sorsát, életkörülményeit, szellemi és anyagi gyarapodásukat, fejlődésüket, vagy hanyatlásukat annak megfelelően, ahogyan a közösség a föld és a természetfölötti erők kihívásaira válaszol." A következő alfejezetben a szerző a központokkal kapcsolatos kérdéseket tárgyalja. Az I. Meszko előtt legendabeli idők fejedelmi központja volt Kruszwica, ahol a gonosz II. Popiel királyt családjával együtt fölfaltak az egerek. I. Mieszko fejedelemségének valóságos központja, Gniezno, amely a politikai mellett azáltal vált szakrális központtá, hogy Vitéz Boleszló uralkodásának kezdetén, 999-ben a gnieznói székesegyházban helyezték el a pogány poroszok által meggyilkolt száműzött prágai püspök, Szent Adalbert tetemét. így Lengyelország első fővárosa európai hírű zarándokhely is lett, ahol 1000-ben III. Ottó német-római császár is megfordult és politikai jellegű tárgyalásokat folytatott a lengyel fejedelemmel az egyesítendő Európáról. A Nagylengyelországi Krónikában olvasható, hogy a Gnieznóba látogató III. Ottó királyi diadémot adott Vitéz Boleszlónak, akit egyúttal társuralkodójául nevezett ki, s ennek jeléül Szent Móric lándzsájával „Krisztus urunk" szegével is megajándékozta őt. (Szent István pénzén is Szent Móric lándzsája látható.) Gniezno a szentté avatott Adalbertnek köszönhetően érseki székhely lett. Nem véletlen, hogy 1038-ban I. Bretislav cseh fejedelem Szent Adalbert tetemének megszerzéséért indított sikeres háborút, amelynek során Poznant és Gnieznót feldúlta. Ezt követően tevődik át a fiatal lengyel királyság központja Krakkóba, súlypontja pedig Kislengyelországba (Újlengyelhonba). A város igazi lelki központtá a mártírhalált halt püspök, Szaniszló révén vált, akit már szentté avatása előtt szentként tiszteltek, s relikviáit Wladyslaw Herman fejedelem elhelyezte a Wawelenhegyen emelt székesegyházban.