Századok – 2013

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE - Ormos Mária: Lehet-e magyar történelmet írni egyetemes történelem nélkül? I/167

169 A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE elkövették-e ezeket. Ám ha a bekövetkező eseményeket valóban meg szeretnénk érteni, úgy nem hagyhatjuk figyelmen kívül a két legfontosabb tényezőt, és ezek egyike sem hazai. Az egyik a török hadsereg nagysága, szerkezete, vezénylése, szemben a magyar sereg optimális méreteivel, a másik az a „be nem avatkozási" politika, amelyet a nyugati hatalmak évszázadokon keresztül gyakoroltak. Ami az első kérdést illeti, Kosáry Domokos egy elemzésében arra a következtetésre jutott, hogy vélhetően a legjobb magyar felkészültség és a teljes haderő megjelenése sem lett volna elegendő arra, hogy a törökökre vereséget mérjenek a magyarok, de az ő el nem évülő hibájuk, hogy ezt meg sem kísérelték. Ami a másik kérdést, az európai hatalmak tétlenségét illeti, ennek a magyarázata sokkal bonyolultabb. Jóllehet szavakban minden uralkodó, király, fejedelem egyetértett azzal, hogy bizony meg kellene állítani a törököket, és meg kellene védeni a keresztény Európát, ám az egymás ellen vívott háborúk, és a béke idején egymás sakkban tartása ezt a felismerést minduntalan felülírta. A nagy vetélkedés odáig ment, hogy a francia reneszánsz jó ízlésű atyja, I. Ferenc király szövetségre lépett a portával a Habsburgok ambícióinak megfékezése érdekében. Amikor a magyarokat a törökök már közelről fenyegették, ő éppen V Károly császárral vívta kudarccal végződő háborúit. Nagyjából így ment ez a következő évtizedek és évszázadok során is. Másként szólva, ha nem vesszük figyelembe a nyugati világ helyzetét és eseményeit, megint csak háttér nélkül fogunk kellőn meg nem alapozott téziseket fogalmazni arról, hogy vajon melyik magyar főúrnak, vagy erdélyi fejedelemnek volt igaza, amikor ezt vagy amazt tette. Ez természetesen távolról sem jelenti, hogy a főurak felelősségét ne kellene vizsgálni. Hasonló kérdéseket a továbbiakban is lépten-nyomon meg lehet fogalmazni, de most ugrok egyet a történetben, hogy a 20. századi eseményeket kissé alaposabban szemügyre tudjuk venni. Az első kérdés mindjárt az, hogy vajon mikor is kezdődött a 20. század? A hosszú 19. század hívei úgy vélik, hogy az első világháborúval vette kezdetét. Ezzel az elmélettel magyar szempontból az a baj, hogy mire ez a háború kirobbant, a magyar sors lényegében már elvégeztetett. A nagy bajok újabb forrásvidékét ugyanis alighanem 1848/49-ben lehet keresni. Az akkori bukásnak megint csak volt egy nemzetközi meghatározója, amennyiben a szabadságharcot egyetlen hatalom sem támogatta, egyikük viszont partnerül szegődött Bécshez. A magyarok ebben az esetben is nagy túlerővel kerültek szembe, és ezt a tényt Görgey egyetlen hangos elmarasztalója sem teheti kétségessé. Másfelől viszont az is kétségtelen, hogy a magyar politikai vezetés komolyan nem próbálta meg, hogy szövetségeseket szerezzen magának saját környezetében. Amennyire ismerem a korabeli szerb és román politikai trendet, ez aligha vezetett volna eredményre, de megint csak marad a tény, hogy ezt érdemben meg sem kísérelték. Sem Batthyány Lajos, sem Kossuth Lajos - senki. Majd csak az emigrációban kezdett elsősorban Teleki és Klapka, végül maga Kossuth is egy föderatív államalakulatról gondolkodni, de ennek a gyakorlati politikára nem volt kihatása. Az úgynevezett kiegyezés, vagy a nyugati szóhasználat szerint a kompromisszum se igen jött volna létre, vagy legalábbis akkor, amikor kialkudták,