Századok – 2013
MŰHELY - Gyarmati György: A Restaurációból konszolidációba vajúdó Kádár-rendszer egy epizódja VI/1581
FIGYELŐ 1587 harmadik kulcsfigurájára, az egész attrakció mindvégig rejtőzködő producerére, Kádár Jánosra. A rejtőzködő producer: Kádár János. Arról nincs információ, illetve kötetbéli fogódzó, hogy a kihallgatások nyersanyagának a birtokában érte-e bármifajta köztes „utómunkálat orientáló” ráhatás Aczélt és Nógrádit, vagy saját kútfejük is elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy jelentésük megírásának idejére — látszólag — egyfajta mediátor pozícióba helyezkedtek: teljesítettük a feladatot, tömörítve közvetítjük Rákosi parttalan, ’mindig másról beszél, mint Bodóné...’ önmentegető fecsegésáradatát, valamint ismertetjük Gerő magyarázkodásainak a velejét. Az egész zárójelentés azt sugallja, hogy a kikérdezett személyeket illetően aligha van mód többet tenni, mint egy párthatározatban rögzíteni Rákosi és Gerő ismételt verbális elítélését. Ez viszont konklúzió helyett azért csap át kérdésbe, mert némi időzavar mutatkozik a faggatózást végzők jelentésadásának dátumát nézve — 1962. augusztus 15. (307. old) —, ahhoz képest, hogy ekkor immár második napja tartott az MSZMP KB aktuális ülése (1962. augusztus 14-16.). Figyelembe véve egy ilyen rendezvény menetrendjét, ugyan mikor is volt mód az előterjesztést végigolvasni, a benne foglaltakat megemészteni, érdemben megvitatni, s ennek nyomán tanulságait a Biszku Béla vezette ún. „hármas bizottság” előterjesztésébe illeszteni úgy, hogy az a másnap elfogadott politikai verdikt — úgymond gondos előzetes vizsgálaton alapuló — háttéranyagaként legyen meghivatkozható. Nem beszélve arról, hogy ugyanezen dátummal — azaz a KB ülésének zárása előtti napon — már készen állt az SZKP KB elnökségének küldendő levél, benne a Rákosi szigorított megrendszabályozását illető budapesti igényekkel. Valójában ez volt Kádár „ítélete” Rákosi felett, ami viszont — a szovjet pártelnökségnek címezve — nem volt nyilvános.9 Leginkább az időbeli zavar miatt kérdéses, hogy mit és mennyit ismerhetett az Aczél-Nógrádi jelentésből a döntéshozásra felhatalmazott párttestület előzetesen — Gyóni Gézával szólva, „csak egy éjszakára” —, hogy másnap, az ülés augusztus 16-ai zárónapján a behatárolt időkeret ellenére is elszabaduljanak az indulatok.10 Itt a mikrofonhoz engedettek egyenkénti felelősséghárító és önfelmentő felszólalásai mintegy kollektív törzsi rítustánc keretében találnak rá az előre behatárolt bűnbak-csoportra (Rákosi, Gerő, Farkas Mihály és Péter Gábor). Mivel azonban az utóbbi kettő már elnyerte és — kegyelemmel kurtít9 így az MSZMP KB nyilvánosságra hozott határozata végül is nem tartalmazta a Rákosi sorsát életének hátralévő részében determináló „rendelkező részt”. Lásd, A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának határozata a személyi kultusz éveiben a munkásmozgalmi emberek ellen indított törvénysértő perek lezárásáról. Népszabadság, 1962. augusztus 19. Ez A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának kongresszusi irányelvei c. dokumentummal együtt külön brosúrában is megjelent annak idején 100200 példányban. Kossuth Könyvkiadó, 1962. Az eljáráshoz két észrevétel kívánkozik. Az egyik, hogy a párttagokat illetően nem csupán az egykor perek sorában elmarasztaltak ügyét próbálta rendezni (lezárni), hanem a perek kapcsán bíróság elé nem állított, „csak” internáltak sokaságát is felülvizsgálták. Szó sem volt ugyanakkor a nemkülönben törvénytelenül meghurcolt párton kívüli tízezreknek bármifajta elégtételadásról, így azokat a justizmordokat — mintegy visszamenőlegesen — továbbra is szentesítette. A Rákosi-korszakban elszenvedett törvénytelenségek tömegének ez a szelektív — a társadalom többségét diszkrimináló —jóvátétele végül is pártbelügy volt és maradt. 10 Sipos Levente'. Hiányos leltár 2. i.m. 69-87. old.
