Századok – 2013
MŰHELY - Ungváry Krisztián: A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban. Levéltári dokumentumok 1941-1947 VI/1561
FIGYELŐ 1575 Ebből adódott, hogy a szörnyű veszteségek dacára is Paulus alakulatainak feltöltöttsége — ha a szovjet segédszolgálatosokat is számításba vesszük — a bekerítés kezdetén majdnem 100%-ot ért el. Más kérdés, hogy ez a létszám nem volt minden harcbevetésre alkalmazható. Érdekes módon a szovjet állampolgárok tömeges jelenléte semmilyen biztonsági kockázatot nem jelentett. Aki ugyanis csak egyszer vállalkozott a kollaborációra, az tudta, a fogságba esés számára már nem létező opció. Összességében 800.000 és egymillió közt van azoknak a szovjet állampolgároknak a száma, akik 1941 és 1945 között a Wehrmachtban teljesítettek fegyveres szolgálatot, 200.000 fő pedig a rendőrség kötelékében harcolt. (Ezek a számok nem tartalmazzák a német közigazgatás által alkalmazott hivatalnokokat.) Csak a kaukázusi népek 1944 októberében 102.195 katonával vettek részt a Német Birodalom oldalán a harcokban.42 A keleti fronton az átlagos Wehrmacht-hadosztály élelmezési létszámának kb. 10%-a 1944-re már szovjet segédszolgálatosokból állt. A partizánellenes hadműveletekben pedig túlnyomó többségükben helyiekből toborzott egységeket vetettek be. A kollaboráns egységek általában századszintig még csak német parancsnokkal sem rendelkeztek.43 Ezen adatok fényében „Nagy Honvédő Háború” helyett akár polgárháborúról is lehetne beszélni. A háborús realitás - üllő és kalapács között Az olvasó a dokumentumkötet kapcsán felteheti a kérdést, hogy az abban szereplő adatok, még ha hitelesek is, mennyiben adják vissza a háború mindennapjainak realitását? Már első pillantásra is feltűnő, hogy egyetlen egy dokumentum sem szól a nyugati megszálló csoport háborús bűntetteiről. Nem véletlenül, hiszen ők Ukrajna nyugati és déli területein tevékenykedtek, ahol gyakorlatilag nem létezett kommunista partizánmozgalom, és ennek hiányában az együttélés is sokkal harmonikusabb keretek között zajlott. A kötetben azonban szerepelnek olyan helységnevek, amelyekről bőven állnak rendelkezésre a „másik oldal”, azaz a magyar megszálló katonaság forrásai. Marki községről a kötet két dokumentumot is közöl: az egyik szerint itt tömegesen pusztítottak el hadifoglyokat, a másik pedig magyar katonák civilek elleni gaztetteit taglalja. Moldoványi Gyula főhadnagy a lakosokról csak ennyit írt naplójába: „Házaik udvaraiban vertük fel sátrainkat. Csak nők és idősek voltak, akik barátságosak voltak”44 - fényképei szerint katonái együtt miséztek és arattak a helyi lakosokkal. Ez természetesen nem zárja ki az atrocitásokról szóló tanúvallomá42 Jürgen Thorwald: Die Illusion. Rotarmisten in Hitlers Heeren. München-Zürich 1976, 258. 43 A kérdésre lásd Werner Röhr (Szerk.): Okkupation und Kollaboration. (1938-1945). Beiträge zu Konzepten und Praxis der Kollaboration in der deutschen Okkupationspolitik. Berlin 1994. valamint Erich Hesse: Der sowjetrussische Partisanenkrieg 1941-1944 im Spiegel deutscher Kampfanweisungen und Befehle. Studien und Dokumente zur Geschichte des Zweiten Weltkrieges. Göttingen-Zürich, 1993. 44 Szmetana György: „...talán még öt perc az élet...” A magyar királyi Görgey Artur 13. gyalogezred a keleti hadszíntéren. Bp. 2012., 89.