Századok – 2013
MŰHELY - Ungváry Krisztián: "Anglia a második legnagyobb ellensége Magyarországnak" A londoni magyar hírszerző rezidentúra működése saját jelentései tükrében 1951 és 1965 között VI/1513
A LONDONI MAGYAR HÍRSZERZÉS 1951 ÉS 1965 KÖZÖTT 1533 meg úgy angolul, hogy tárgyalóképesen beszéljen, Sógor pedig képtelen volt a megszerzett információk értékelésére. Az ügynökség frissen beszervezett tagja, „Velencei” az Indian Express és az Armita Bazar Patrica lapok külpolitikai tudósítója volt és beszervezése teljes sikerrel zárult -szépséghibája volt viszont hogy pénzért már korábban is adott információt más szocialista követségeknek. Emellett gondot jelentett az is, hogy „Velencei” csak a Commonwealth-országok felé rendelkezett hírszerzési lehetőségekkel. Előrehaladott állapotban foglalkoztak „Ravaszdi”-val, aki Cambridge-ben az egyetemen magyar szakos diákokat tanított. A brit elhárítás továbbra is szoros ellenőrzés alatt tartotta a követséget. Nemcsak a rezidentúrát, hanem a követség összes tagját figyelték, a nyelvtanárok közül beszervezéseket hajtottak végre. Az operatív munka fejlődésének tekinthető, hogy a gyanú alá került Mrs. Freeman nyelvtanárnőt nem bocsátották el, hanem a neki „elfecsegett” információikkal azaz legendákkal az egyébként is bejelentésköteles vidéki útjaik legalizálására használták. Az így előkészített vidéki utakon ugyanis kevesebb figyeléssel kellett számolniuk. Az MI5 esetenként erőszakos eszközöket is használt: indok nélkül rendszeresen becsengettek a követségi alkalmazottak lakására, felhívták a lakásokat majd lecsapták a telefonokat, kisebb betöréseket hajtottak végre, Nagy Béla katonai attasé kisfiát pedig minden bizonnyal az elhárítás kísérelte meg ellopni. Az alkalmazott módszereket Sógor Gyula a követség ellen folytatott „lélektani hadviselésének értékelte.91 Szikla Péter 1956 augusztusi beszámoltatása során a követség politikai helyzete kapcsán súlyos negatívumként említette, hogy nem folyik szervezett és rendszeres pártmunka, a taggyűlések formálisak: „az utóbbi időben mindössze a XX. kongresszussal kapcsolatos gyengén szervezett konferencia jelentette az ideológiai továbbképzést”92 Szikla a hibák okát részben abban látta, hogy a követség párttitkára a Külügyminisztériumhoz és nem a rezidentúrához tartozik, ezért hiába kérik tőle a hazai viszonyokról a bővebb tájékoztatást. „A taggyűléseken sorozatosan kritizáljuk ezt az állapotot, de nem sok eredménnyel, mert a Követ elvtárs és a párttitkár ezeket a bírálatokat egymás között csak úgy értékeli, mint a belügyesek támadását és törekvéseit a titkári pozíció megszerzésére.”93 Szikla jelentésében úgy értékelte, hogy a követség rezidentúrája teljesen feltöltött és megindult a rendszeres, operatív szabályoknak megfelelő munka. Sikerült „megközelíteni” néhány célterületet, beszervezésre készítették elő „Henrik”, „Mauricius”, „Kedves”, „James”, „Felkai” ügyeket. A beszámoló azonban elismeri, hogy a célobjektumok közül a kabinet és a hírszerző szervek esetében még csak a megközelítés sem járt sikerrel. Nincsenek megfelelő beszervező ügynökjelöltek. „Bányász” és „Rezes” esetében az elhárítás illetve a rezidentúra felületessége miatt az ügyeket el kellett vetni. A követségen belüli konspiráció súlyos hiányosságokat mutatott. Ennek egyik oka, hogy „egy-két technikai beosztott kivételével a követségen dolgozó 91 ÁBTL 0-8-013/1, 80. Sógor Gyula beszámolója, 1956. augusztus 15. 92 ÁBTL 0-8-013/1. 102. Szikla Péter beszámolója 1956. augusztus 26. 93 Uo.