Századok – 2013

MŰHELY - Ungváry Krisztián: "Anglia a második legnagyobb ellensége Magyarországnak" A londoni magyar hírszerző rezidentúra működése saját jelentései tükrében 1951 és 1965 között VI/1513

A LONDONI MAGYAR HÍRSZERZÉS 1951 ÉS 1965 KÖZÖTT 1523 tattak.”48 Minden jel szerint ez a rezidentúrára is vonatkozhatott, mivel egy személy esetében „erkölcsi magatartása” miatt az ÁVH-tól történő leszerelésé­ről döntöttek.49 A brit elhárításnak semmi oka sem volt arra, hogy a magyar diplomáciai képviselettel kesztyűs kézzel bánjon A már említett, Magyarországon letartóz­tatott Sanders csak 1953 augusztus 18-án szabadult az ÁVH börtöneiből50 ezt megelőzően a brit fél tehát semmit sem veszthetett, különösen azért nem mert saját budapesti képviseletét az ÁVH a legszigorúbb ellenőrzés alatt tartotta. Az MI5 feltehetően többszörösen is beépült a követségen alkalmazott két angol so­főr, angol szakácsnő és nyelvtanárok által. Feltehetően technikai beépülés is történt. Ügynökeik közül Dorris Ward gépírónő le is bukott a követségen, őt el­bocsátották.51 Minden bizonnyal több „tálalásos” ügy is történt: a gyanú sze­rint „Malvin” azaz Blau Izidorné (aki fiához vándorolt ki Londonba, de vele összeveszett, fia lakásába sem térhetett vissza és gyakorlatilag hajléktalanná vált) kettős játékot játszott és valójában az angol elhárítás küldte: korábban be­járt a követségre és bizalmas információkat mondott el a „fasiszta” magyar emigrációról, ennek kapcsán egy alkalommal a rezidens szociális segélyt fize­tett neki. Ezt az angol elhárítás joggal ügynöki juttatásnak értelmezhette. Ha­sonló provokáció lehetett két másik beszervezési jelölt: „Howard” azaz Hans Hellin osztrák származású brit állampolgár kereskedelmi ügynök illetve „De­meter” alias Szentkuti György is.52 A rezidentúra átszervezése 1954 Nagy-Britannia fontos ellenséges országnak számított, ezért a hírszerzés mindent megtett a munka újrafelvételéért. 1954. január 27-én újra felállították a rezidentúrát. A rezidens Rossz Gyula áv. százados lett, beosztottainak száma pedig folyamatosan gyarapodott, olyannyira, hogy egy idő után a követség al­kalmazottainak túlnyomó többsége már titkosszolgálati kötődéssel is rendelke­zett. A londoni hírszerzés fontosságát mutatja, hogy 1954. július 29-én maga Piros László belügyminiszter számoltatta be a rezidenst. Név Fedőnév külügyi és hírszerző beosztá Rossz Gyula száza­dos „Darvas La­­jos”/”Pesti Gyula” Rezidentúra vezető 1955-ig, I. titkár, vezető gazdaságpolitikai szervek Szikla Péter5^ szá­zados „Bakos Károly” Rezidentúra vezető 1955-től, I. titkár Turopoli Imre fő­hadnagy „Havasi Gyula” Konzul, emigrációs vonalvezető (1954. januáijától) 48 Másutt arra is van utalás, hogy az egyik női beosztott titokban terhességmegszakítást végzett. 49 ÁBTL 0-8-003/1, 205. 50 Lásd Szörényi: A brit-magyar, 88. 51 ÁBTL 0-8-003/Y 240. jelentés 1955. február 11. 52 ÁBTL 0-8-003/1, 352., „Dankó” kiutasításának okai. Jelentés 1953. május 28. 53 Szikla Péter (1928- ?) később nevét Szolnok Péterre változtatta és 1965-ben a Rio de Janeiroi rezidentúrán szolgált.

Next

/
Thumbnails
Contents