Századok – 2013
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE - Stark Tamás: A hosszú út az "idegen" zsidók galíciai deportálásához VI/1461
1472 STARK TAMAS A háború utolsó hónapjaiban a „zsidókérdés”, különösen az idegen zsidók ügye elérte a politikai nyilvánosság legfontosabb színterét, a nemzetgyűlést. A téma felvetése az országházban szükségszerű volt, mivel a közvéleményt erősen foglalkoztató ügyről volt szó. Nem önmagában a vita volt vészjósló, hanem az a fenyegető és kioktató hangnem, amelyet korábban csak néhány sajtótermék engedett meg magának. Fényes László alábbi, 1918. augusztus 7-ei hozzászólásának stílusa, érveinek abszurditása már előrevetíti azt a légkört, amelyben a húszas évek parlamenti vitái fognak zajlani. „... négy esztendőn keresztül tűrtük, hogy ide mindenki, akinek tetszett, épen úgy, mint a háború előtti időkben, bejöhessen, helyet foglalhasson, kereskedőink elől a szállításokat elvegye, iparosaink elől az anyagokat megszerezze és földművelőinktől összeharácsolja mindazt, ami árdrágításra alkalmas lehet. [...]Négy esztendő óta nézem kétségbeesetten, hogy micsoda új honfoglalás történik Magyarországon. [...] Az ügyeskedő honfoglalásnak és a rettenetes magyar közigazgatásnak, amelynek borzasztó bűneit e nemzet iránt oly sokszor vagyok kénytelen itt a házban szóvá tenni... segítségére jött az orosz hadsereg Galícziában való térfoglalása. Akkor a galícziaiak a sajnálat örve alatt bemenekültek Magyarországra. Csodálatos, nem az osztrák, saját székvárosuk felé vették útjukat, ... hanem bejöttek ide Magyarországra. [...] A galicziaiak ... egy külön népi és faji csoportosulást kívánnak minden államban fenntartani. [...]Fájdalom, egészen külön, illetve más erkölcsük van, mint akár a román, tót vagy más anyanyelvű magyar állampolgároknak. [...] És mi nem bírjuk egész Galíczia, egész Bukovina, sőt Romániának és most már Oroszországnak ideözönlő, tőlünk erkölcsben, világnézetben különböző... népességét magunkban felszívni. [...] A galícziaiak semmiféle lelkiismereti furdalást nem csinálnak abból, hogy hamis születési bizonyítványt adnak híveiknek, leányneveket csempésznek be anyakönyvekbe, és alkalmatlansági bizonyítványokat hamisítanak. Egész gyáraik vannak e czélra. [...] Nincs más mód, és én itt ezen a helyen, 1918-ban a háború ötödik esztendejében figyelmeztetem a nemzet kormányát, és vezéreit, hogy a történelem fogja számon kérni tőlük, egyrészt a magyar nép rettenetes elpusztulását, másrészt ezt az idegen honfoglalást, ha nem teszik meg azt, amit meg kell tenni. Most itt van az utolsó óra. Amíg a háború tart, ki lehet őket rendkívüli felhatalmazási törvény alapján, és esetleg az újonnan, a parlament elé hozandó törvénnyel utasítani.”22 Az indulatok lehűtése érdekében vezető politikusok, így például Tisza István is óva intettek attól, hogy az egyes zsidókkal, illetve csoportokkal szemben megfogalmazott vádak a magyar társadalom kohézióját bomlasztó általános, felekezeti izgatáshoz vezessenek. Ugyanakkor több képviselő, köztük Wekerle Sándor miniszterelnök is, arra szólította fel a zsidóságot, hogy ne vállaljanak közösséget se a betelepülőkkel, se azokkal, akik gazdasági visszaéléseket követnek el. A gazdasági visszaélések elleni küzdelemmel, valamint az idegenek kiutasításával alapvetően minden képviselő egyetértett. A zsidóság képviseletében 1918. augusztus 6-án felszólaló Farkas Pál maga mondta a következőket: 22 Az 1910. évi junius hó 10-ére hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója. 40. kötet. Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat Könyvnyomdája, Budapest, 1918. 181.
