Századok – 2013
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE - Ladányi Andor: A második zsidótörvény VI/1423
A MÁSODIK ZSIDÓTÖRVÉNY 1457 formában ténylegesen továbbra is irányították a vállalatokat), az igazgatóságokban pedig a Milotay által Aladároknak nevezett képviselők, felsőházi tagok, valamint magas rangú nyugdíjas állami tisztviselők részvételével. Teleki Pál szerint a stróman-rendszer „a zsidótörvény legperfídebb kijátszása”, Rajniss pedig említett interpellációjában azt kívánta, hogy a kormány a törvényhozóknak és a nyugdíjas állami funkcionáriusoknak a vállalatok igazgatóságában betöltött szerepét, „ezt a szemérmetlen zsidó érdekvédelmet” nyíltan és egyenesen bélyegezze meg. A stróman-rendszer azonban ugyanakkor biztosította a vállalatok folyamatos működését (minthogy az „őrségváltás” során alkalmazottak nagy része csak kifogástalan származással rendelkezett, de megfelelő szakismerettel, gyakorlati tapasztalattal többnyire nem). E vállalatok zsidó tisztviselői számának csökkentését viszont szigorúan végrehajtották; az értelmiségi ügyek kormánybiztosa szerint „hivatalom a lehetőség határain belül, sőt azon túl is, mindent megtett a törvény végrehajtására”. (Néhány esetben azonban előfordult, hogy a nélkülözhetetlen zsidó tisztviselők megtartása érdekében az előírt arányokat a foglalkoztatottak összlétszámának emelésével igyekeztek biztosítani.) A zsidó nagytőke tulajdonának, érdekeinek lényegében érintetlenül hagyásával szemben a zsidó kisiparosok, kiskereskedők stb. tevékenységét drasztikusan korlátozták. 1942 végéig a zsidó üzletek több mint 80%-át kellett átadni, a zsidókat teljesen kiszorították a gabonakereskedelemből, a borkereskedelemből, a makói hagyma forgalmazásából, több mint 4800 italmérési engedélyt vontak vissza, a trafikengedélyeket már 1940. április végéig visszavonták, a zsidó árusokat kitiltották az országos és a heti vásárokból, stb. Több helyen a törvényben foglaltakon túlmenően egyéni akciókra is sor került, ebben Pest megye — Endre László birodalma—járt az élen. 1941 júniusáig— nem pontos adatok szerint — összesen mintegy 60 ezer zsidó vesztette el a kenyerét.54 Megemlítendő még, hogy a törvény egyik-másik rendelkezése papíron maradt. így az 1. §-nak egyes személyek mentesítése céljából „megfelelő intézmény létesítésére” vonatkozó részére — amint az előrelátható volt — nem került sor. Ugyancsak papíron maradt a törvénynek a zsidók kivándorlásának előmozdítására szóló 22. §-a. Nyilvánvaló volt ugyanis, hogy a tömeges kivándorlás csak nemzetközi keretekben lehetséges, és alapvető feltétele egyrészt a zsidók befogadására alkalmas területek biztosítása, másrészt pedig a kivándorlás finanszírozásának megoldása. Az előbbivel kapcsolatos tanácskozások az 1938. júliusi eviani konferencia óta lényegében eredménytelenek voltak (és a világhá-54 Függetlenség 1940. dec. 17. 6.; Új Magyarság 1941. ápr. 28. 1-2.; Grünvald Fülöp: Az elmúlt év története. Évkönyv. (Különlenyomat a IMIT 1940. Évkönyvéből.) 1940. 296-298.; Grünvald Fülöp: Az elmúlt év története. Évkönyv. 1941. (Különlenyomat a IMIT 1941. Évkönyvéből.) 308-314.; Grünvald Fülöp: Az elmúlt év története. Évkönyv. 1942. (Különlenyomat a IMIT 1942. Évkönyvéből.) 339-342.; Hegedűs: i. m. 5^147.; Lévai Jenő: Zsidósors Magyarországon. Második kiadás. Bp. 1948. 57.; Karády Viktor: A magyar zsidóság helyzete az antiszemita törvények idején. Medvetánc 1985. 2-3.SZ. 41-90.; Yehuda Don: The Economic Dimensions of Antisemitism. Anti-Jewish Legislation in Hungary. East-European Quarterly. 1986. no. 4. 447-465.; Gyáni Gábor - Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig. 2. javított kiadás. Bp. 2001. 251-255., 275.; Katzburg: i. m. 144-153.; KN 1939. V k. 208., VI. k. 391-392., VII. k. 37., XII. k. 169.
