Századok – 2013

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE - Ladányi Andor: A második zsidótörvény VI/1423

1449

kormányzati zavarok előidézését, viszont a javaslatot jelen formájában elfogadni lelkiismeretemmel összeegyeztethetőnek nem tartom, éppen ezért nem tartom magamat alkalmasnak arra, hogy a javaslattal szemben akár iránytadó, akár csak véleménynyilvánító szerepet játsszak.” E levelet az előkészítő bizottság megdöbbenéssel fogadta. Még aznap a bizottság néhány tagja megkísérelte Károlyit rábírni elhatározásának megváltoztatására, de ez nem járt sikerrel. A bizottság — tekintettel arra, hogy a módosításokat Károlyi készítette elő és összesítette — az együttes bizottság ülésének a húsvéti szünet utáni megkezdését tartotta volna célszerűnek, a miniszterelnök azonban a vita azonnali megkezdése mellett foglalt állást, végül azonban hozzájárult ahhoz, hogy március 31-én csak az általános vitát folytassák le, és a részletes vitára a húsvéti szünet után kerüljön sor.43

így a felsőház egyesített bizottsága március 31-én megkezdte a törvényjavaslat általános vitáját, rendkívül nagy érdeklődés mellett. Görgey László előadói beszédében — többek között — megállapította, hogy a törvényjavaslat nem alkotmányellenes: „A magyar alkotmány nem azonos a zsidó érdekek védelmével.” Elsőként a keresztény egyházak főpapjai szólaltak fel.

A katolikus főpapok állásfoglalásával kapcsolatban megjegyzendő, hogy a püspökkari értekezlet két héttel korábban foglalkozott a törvényjavaslat kérdéseivel. A hercegprímás ismertette, hogy a püspöki kar előző tanácskozásán felmerült észrevételeket közölte Imrédyvel, aki ezek egy részét megértéssel fogadta, másik részét azonban nem tudta magáévá tenni. Utalva a Károlyi Gyula vezette bizottság munkájára, rámutatott arra, hogy a kérdés lényege az l.§, vagyis az, hogy ki számít zsidónak. Ezúttal is hangsúlyozta, hogy „a szent keresztség jogán mindenki teljes érvénnyel kereszténnyé lesz”, és ezért nem helyeselhetek a törvénytervezet „visszazsidósító” intézkedései. Ez az állásfoglalás azonban — tette hozzá —, „a közvélemény mai beállítottsága mellett aligha lesz érvényre juttatható. Éppen ezért oly megoldásra kell törekednünk, mely a lehetőség határain belül maradva legalább alapelvileg megóvja a keresztség hatályának érvényesülését alkotmányjogi viszonylatban.” Ezzel kapcsolatban három tervezetet ismertetett, közölve, hogy a felsőház tagjai között „örvendetes hangulat nyilvánul a keresztség szentségének megvédése mellett”, úgy hogy remény van az alternatívák valamelyikének az elfogadására, ha a püspöki kar egyöntetűen állást foglal e kérdésben. A püspöki kar ennek megfelelően határozott, és felkérte a hercegprímást határozatának képviseletére.

A bizottsági vitában Serédi helytelenítette a keresztény hitre eltért zsidók diszkriminatív kezelését. Szerinte a törvény hatályát nem lenne szabad kiterjeszteni azokra a zsidókra és leszármazottaikra, akik a törvény életbelépése előtt magyar állampolgárok voltak és keresztények lettek, és azokra sem, akik asszimilálódtak a magyarsághoz, és azt cselekedeteikkel igazolták. Közölte, hogy észrevételeit a püspöki kar képviseletében tette, és hangsúlyozta, hogy a püspöki kar „az elvi kijelentéssel nem kíván a kormánynak, még kevésbé a nemzetnek nehézségeket okozni”. Az utána felszólaló Glattfelder püspök élesen bírál-43 MNL OL K 429. Adatgyűjtemény. 1939. I; Népszava, 1939. jan. 31. 3., febr. 5. 4., márc. 30. 12., márc. 31. 1., ápr. 1. 5., 7.; Új Magyarság 1939. márc. 31. 1.

A MÁSODIK ZSIDÓTÖRVÉNY