Századok – 2013
KÖZLEMÉNYEK - Vörös Boldizsár: „Nagy Péter 1703 és 1710 között tizenkilenc ízben küldött tüzértiszteket Rákóczinak és két ízben ágyúkat". Propagandisztikus történelemhamisítás a szovjet-magyar jó kapcsolatok megalapozása érdekében I/131
140 VÖRÖS BOLDIZSÁR azzal jelezte, hogy szövege első szakaszában, az aktuális helyzettel foglalkozva, a magyar népnek a német zsoldosává, majd a német áldozatává válásáról írt. A 18. századi és a 20. századi ellenség lényegében azonosként ábrázolása, egy kifejezéssel: „a német" jelölése pedig, egyfajta analógiás hatással, a magyarság támogatóinál is a folytonosság megjelenítését segíthette elő annak érdekében, hogy a Rákóczi-szabadságharcot segítő (részben kitalált) oroszokat a szovjet hatalom, a Vörös Hadsereg elődeinek tekintsék az olvasók. A cikk e szakaszában lévő fiktív elemeket mindazonáltal a Rákóczi-szabadságharc szakirodalmi feldolgozásait ismerők számára, legalábbis részben, hitelesíthette az, hogy nem egy történész Morozovhoz hasonlóan értékelte Rákóczi személyét, tevékenységét, illetve annak egyes mozzanatait. így például Markó Árpád: II. Rákóczi Ferenc 1676-1735 című, 1935-ös könyvében ezt állapította meg arról, hogy a szabadságharc vezetője miként viszonyult hadseregének különböző nemzetiségű katonáihoz: „Rákóczi seregében ideálisan oldotta meg a nemzetiségi kérdést is, mert sohasem tett különbséget azok között, akik egy értelemmel, egyforma lelkesedéssel és hűséggel szolgálták a nemzet ügyét."2 2 A Magyar történet 1943-as IV kötetében pedig Szekfű Gyula így értékelte Rákóczi egyéniségét, vezető szerepét: „A döntést nem engedte, nem is engedhette ki kezéből, hisz' egyedül ő tudta áttekinteni a magyar fölkelés összes anyagi és szellemi birtokállományát [...] Rákóczi önzetlensége nem a túlságos gazdagok unalmából folyt, hanem a lélek legbelső szövetéből kinőtt tulajdona volt [...] Rákóczi Ferenc már nagyobb sértést el sem tud képzelni, mint ha teljes és abszolút önzetlensége, anyagi és politikai dolgokban, érintetik."2 3 A kitaláció hitelesítését a cikk e részénél az is elősegíthette, hogy Illés Bercsényit Rákóczi Kelet-Európával kapcsolatos koncepciójának megértőjeként jelenítette meg - ez pedig összhangban volt, többek között, a Szekfű Gyula idézett művében olvasható megállapítással: „Az orosz kapcsolatokat különben Bercsényi ápolta, ki kezdettől fogva lenézte a francia reményt, s inkább a töröktől, majd az orosztól várt sokat, mindent."24 Az Új Szó-cikk ötödik, a megelőzőkhöz képest legrövidebb szakaszában Illés — minden bizonnyal a „magyar urak" önzésének és történelmi-politikai rövidlátásának ellentéteként is — ismét foglalkozott azzal, hogy miként támogatta I. Péter cár a Rákóczi-szabadságharcot. „Egy (ugyancsak Leningrádon lévő) kimutatásból megállapítható, hogy Nagy Péter 1703 és 1710 között tizenkilenc ízben küldött tüzértiszteket Rákóczinak és két ízben ágyúkat. Hogy hány tisztet és mennyi ágyút, arról nem szól a kimutatás."2 5 A kitalált dokumentum funkciója nyilvánvalóan ez esetben is az volt, hogy hitelesítse a benne közreadott információkat I. Péter támogatásáról.2 6 22 Markó Árpád: II. Rákóczi Ferenc 1676-1735. (Kincsestár 142.) Magyar Szemle Társaság, Bp. 1935. 48. 23 Szekfű Gy.: Magyar történet. IV I. m. 281. 24 Szekfű Gy.: Magyar történet. IV I. m. 306. L. még: Acsády I.: Magyarország i. m. 658. 25 Illés B.: Rákóczi i. m. 4. - E kitalációt ekkoriban nem csak az Új Szó olvasói ismerhették meg: a szöveget erősen rövidítve ld. még: Rákóczi és az oroszok. Néplap [Debrecen] 1945. február 25. 4. A közreadó bevezetése ugyanakkor rámutatott arra: ezt „A hadra kelt Vörös Hadsereg magyar nyelvű újságjában, az »Új Szó«-ban írja Illés Béla". Uo. 26 Illés Béla Rákóczi orosz támogatásáról megalkotott kitalációjának az olvasókkal valóságosként elfogadtatását sajátos analógiaként segíthette elő a ténylegesen megtörtént francia segítség-
