Századok – 2013
TANULMÁNYOK - Feitl István: Magyar elképzelések a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának megreformálására (1967-1975) VI/1377
MAGYAR ELKÉPZELÉSEK A KGST MEGREFORMÁLÁSÁRA 1967-1975 1395 elbizonytalanodásának eredményeként passzivitásba vonult. A román, mongol, bolgár képviselők a szovjet állásponthoz igazodtak. Gyorsan világossá vált, hogy a korábbi megosztottság tartósnak bizonyult, az egyik oldalon a lengyel és a magyar, a másikon a szovjet és német képviselők álltak. A viták visszasüllyedtek az integráció programjának általános, a munkacsoportok szükségességének, a feladatmegosztásnak, albizottságok alakításának, a munkacsoport vezetők kitűzésének kérdéseire. Ennél súlyosabb volt, hogy kiderült, hogy a tervkoordináció és az áru- és pénzviszonyok összetartozásával olyan formában, ahogy azt a magyarok felvetették, még a lengyelek sem kívántak foglalkozni. Egész egyszerűen a tervegyeztetés hatékonyságának növeléséről lehet csak tárgyalni. A pénzügyi kérdésekben a magyar és a lengyel álláspont teljesen elszigetelődött.46 Ebben a helyzetben Vályi Péter külön kétoldalú magyar-szovjet tárgyalásokat kezdeményezett, de ezt Vaszilij Fjodorovics Garbuzov pénzügyminiszter, szovjet delegációvezető nemcsak elutasította, de egyenesen frakciózásnak minősítette. A külkereskedelmi munkacsoport nem vette napirendjére az árkérdéseket. Az első jelentés úgy fogalmazott, hogy „A magyar és lengyel részről minden területen következetesen képviselt álláspont sok esetben értetlenséget, bizalmatlanságot váltott ki. Egyrészt számolni kell további értelmezési vitákkal, másrészt pedig kiállásunkat a munkacsoportok mellett úgy fogják fel, hogy bizalmatlanok vagyunk a KGST szervekkel szemben és ezzel magunk felé teremtünk bizalmatlanságot. Fennáll az elszigetelődés veszélye.”47 Ebben a helyzetben Apró Antal a KGST elnökéhez Jaroszewiczhez fordult, aki egyetértett abban, hogy a program komplexitását veszélyezteti a szétaprózott tárgyalás, és óvatosan kilátásba helyezte Garbuzov esetleges eltávolítását. Egy későbbi megbeszélésen az elnök világosan megfogalmazta, hogy a munkabizottsági kereteken belül az időhúzásban az integrációval szembeni latens oppozíció húzódik meg. Az elnök a munkacsoportok feletti brigád kialakítását vetette fel, amely komplex módon állítana össze javaslatot az integrációs programra. A helyzetet jól tükrözte, hogy Hetényi István, a tervezési munkacsoporttal kapcsolatos helyzetet úgy jellemezte, hogy a konvertibilitás, a közös vámpolitika, a multilateralitás és az ezzel összefüggő áruforgalom szabaddá tételének gondolata a lengyel és csehszlovák delegációt leszámítva elfogadhatatlan, „sőt szinte érthetetlennek tűnik”. A magyar állásponttal szemben itt is bizalmatlanságot tapasztalt. Párdi Imre már az 1969. július 8-án megfogalmazott jelentésében figyelmeztetett arra, hogy ha még keresztül is megy valami a magyar fél integrációs elképzeléseiből, a szovjet magatartás miatt a „következő 5-8 év együttműködése nem a kiteljesedett integráció közgazdasági feltételei között fog folyni, és ezért a nyersanyagok terén az együttműködés mai rendszeréből következő forma, azaz a beruházási hozzájárulás és ösztönző árak fognak minden ágazati javaslatban szerepelni. Ezzel szemben viszont nem igazán számolhatunk a nagyobb rugalmasságból, a sokoldalú elszámolásból stb. a magyar fél számára előnyös hatásokkal.” 46 MNL OL M-KS 288. f. 24/1969/41. ő. e. 47 Uo.
