Századok – 2013
TANULMÁNYOK - Földes György: A magyar-szovjet gazdasági kapcsolatok, 1948-1973 VI/1349
A MAGYAR-SZOVJET GAZDASÁGI KAPCSOLATOK, 1948-1973 1367 Igaz az is, hogy — részben éppen a gyors ütemű fejlődés következtében, részben a távlatokról, reformokról, a Nyugattal folytatott kereskedelem szerepéről alkotott eltérő elképzelések miatt — 1967-ben megszaporodtak és ki is élesedtek a viták a két ország vezetői és szakemberei között. Az SZKP azt akarta, hogy szövetségesei járuljanak hozzá a nyersanyagforrások kiaknázásához szükséges beruházásokhoz, legyenek végre jelentősebb, közös, a szakosítást, a termelési együttműködést előrevivő feldolgozóipari fejlesztések. Ez a megoldás három előnnyel járt volna: végre hitel, tőke áramlott volna be a Szovjetunió gazdaságába; az exportszerkezet előnyösen változhatott volna; valamint a KGST országok is enyhíthettek volna a nyugati függésükön. Magyarországon azonban ily módon lelassult volna a gazdaság szerkezetének átalakítása. A bevezetés előtt álló gazdasági reform egyik fő értelme éppen az volt, hogy elősegítse az elavult termelési és termékszerkezet megváltoztatását. Az előkészítés során a szakemberek azt tervezték, hogy külső hitelek felvételével a makroszerkezeten javítanak, a vállalatok fejlesztési, hitelfelvételi lehetőségeinek kibővítésével a mikroszerkezeten. így a magyar gazdaság belátható időn belül versenyképesebbé válik, és a szovjet igények jobb kielégítésére is képes lesz. Bíztak a tervezők abban is: a világkonjunktüra lehetőséget ad arra, hogy az így megújuló feldolgozóipar visszafizesse a felvett külső hiteleket. Miután világosan látszott, hogy a KGST-től vagy a Szovjetuniótól nem lehet nagyobb összegű hitelre számítani, megfogalmazódott a gondolat, hogy be kellene lépni a Nemzetközi Valutaalapba (IMF) és a Világbankba.73 Mindezek a témák napirendre kerültek, amikor 1967 szeptemberében Brezsnyev és Koszigin hivatalos küldöttség élén Budapestre látogatott. Nem voltak könnyű megbeszélések. A szovjet vezetők „helyszíni” tájékoztatást kaptak a gazdasági reform előkészítéséről, és néhány, főleg a szövetkezeti földtulajdonnal kapcsolatos fenntartásuk ellenére nem emeltek kifogást.74 A többi nyitott gazdasági kérdés eldöntését a miniszterelnökökre bízták. A tárgyalások előtt a magyar pártvezetésben éles vita folyt az elérendő célokról. A reformszárny amellett érvelt, hogy a szovjet félnek is előnye származik abból, ha hitellel járul hozzá a magyar ipar korszerűsítéséhez, mert magasabb színvonalú termékeket kap cserébe. Amennyiben viszont a Szovjetunió nem képes vagy nem hajlandó beruházási hitelt nyújtani, akkor fogadja el a nyugati részesedés növekedését a külkereskedelemben és a világbanki csatlakozást. Nehezítette a helyzetet, hogy nem teljesen volt egyértelmű, mi lesz a miniszterelnökök találkozójának a témája: a szovjet részről kért fogyasztási cikkek körüli kérdések vagy a magyar gazdaság fejlődését elősegítő lépések tisztázása.75 lemző munkaerőhiány miatt. Ez derült ki egy Apró Antalnak küldött 1967. szeptember 21-ei telefonjelentésből. (MNL OL XIX-A-2-gg. 259. doboz.) 73 Lásd erről Tímár Mátyás PB számára készített jelentését 1967. június 30. MNL OL M-KS 288. f. 24/1967/7. ő. e. Földes György: Az eladósodás politikatörténete 1957-1986. Budapest, Maecenas Könyvkiadó, 1995. 52-54. 74 Leonyid Brezsnyev a tárgyaláson így nyilatkozott erről: „A tájékoztatás semmiféle vitára nem ad alkalmat, csak megelégedéssel fogadhatjuk.” (MNL OL M-KS 288. f. 32/1967/25. ő. e.) 75 A világbanki csatlakozás ügyében már júniusban magas szintű pénzügyi küldöttség utazott Moszkvába azzal a céllal, hogy meggyőzze az ebben a témában illetékes „második vonalat”. Nem sok
