Századok – 2013
MŰHELY - Papp Júlia: Régiség- és ritkasággyűjtés a 18. századi Erdélyben. Laurentius Weidenfelder szász evangélikus lelkész gyűjtői kapcsolati hálója V/1269
RÉGISÉG- ÉS RITKASÁGGYŰJTÉS A 18. SZÁZADI ERDÉLYBEN 1285 század első évtizedeiben megindult. Ezen a területen tehát még számíthatunk új adatok felbukkanására, s jelentős tudományos haszonnal kecsegtet egy olyan adatbázis létrehozása, mely a 18. századi erdélyi és magyarországi gyűjteményekben őrzött antik tárgyakat rendszerezi. Weidenfelder levelei ugyanakkor arra is rámutatnak, hogy a régiségek iránt érdeklődők figyelme a 18. század első felében még megközelítően egyenlő arányban oszlott meg a művészeti, a mesterségi (különleges megmunkálású rézkulcs) és a természeti (egykori hatalmas állatok fogai, csontjai, óriási szarvak) ritkaságok között. Közismert, hogy az európai művészeti- és raritásgyűjtemények, a Kunst- und Wunderkammerek sokáig nemcsak régészeti és művészeti emlékeket, hanem természeti ritkaságokat és különlegességeket, illetve bravúros kézügyességről tanúskodó technikai, mechanikai kuriozitásokat is tartalmaztak.102 Ezeknek a tárgyaknak az egybegyűjtése nemcsak a gyűjtemények exkluzivitását növelte, hanem az isten alkotta világ fantasztikus gazdagságát, változatosságát is szimbolizálta. A különlegességek iránti korabeli vonzódást Weidenfelder szóhasználata is jelzi: a tárgyak leírásakor „csodálatos munkájú”, „csoda nagyságú”, „iszonyú nagy” és „szörnyű nagy” kifejezéseket használ. A tárgygyűjtés korabeli módszereire, illetve széles spektrumára Benkő Ferenc (1745-1816) református lelkésznek az egykori Ulpia Traianaban 1790 körül tett látogatásáról szóló beszámolója is rávilágít. Mivel a területet már sokszor átkutatták a régiséggyűjtők, Benkő csupán néhány faragott kő- és márványtöredéket talált, illetve egy 12 arasz nagyságú oszlopot egy helyi román lakosnál. Sikerült ugyanakkor szereznie néhány római pénzt, kisebb s nagyobb méretű téglákat, egy kürtőforma cserépdarabot, egy márványból készült lábfejet és egy rézkulcsot. Egy helyi romántól meg akart vásárolni egy zafírköves aranygyűrűt is, de mivel a tárgy tulajdonosa annál magasabbra tartotta az árat, minél többet kínált érte Benkő, végül kénytelen volt elállni az üzlettől.103 A 18. századi gyűjtésirányok sokféleségére vet fényt Benkő Ferencnek a nagyenyedi református kollégium gyűjteményét bemutató részletes leírása is. Az iskolai gyűjtemények természetesen funkciójuk miatt általában is sokszínűbbek voltak a magángyűjteményeknél, hiszen a diákok számára szemléletessé kellett tenni az iskolában tanított ismereteket. A kollégiumi gyűjteményben a Wunderkammerek hagyományát követve szerepeltek ún. ritkaságok — Attila pipája, Lót feleségének nyelve, régi fakanalak és fegyverek, egy vak lánytól kötött koszorú, egy szép pókháló fátyol — illetve „úgy nevezett óriások, vagy inkább nagy állatok csontjai”,104 de volt görög, zsidó, római, magyar és más euró-102 J. von Schlosser, Die Kunst- und Wunderkammern der Spätrenaissance (Leipzig, 1908); E. Scheicher, Die Kunst- und Wunderkammem der Habsburger (Wien - München - Zürich, 1979); A. MacGregor, The Origins of Museums (Oxford, 1986); A. MacGregor, Curiosity and Enlightenment. Collectors and Collections from the Sixteenth to Nineteenth Century (London, 2008). 103 Benkő 1794, 20. Benkő erdélyi utazása során számos helyen feljegyezte az eléje kerülő római kövek feliratát. A malomvízi ortodox templom padlójában egy olyan feliratos kő töredékei találhatók, melyek az egykori Sarmizegetusából származnak, s nehezményezi, hogy egy környékbeli grófné nem tudta azokat kiszedetni a padlóból, hogy megmenthesse őket. Benkő 1794, 18-19. Vö.: Seivert 1773, Nr. XXVI. 22. 104 Benkő 1796, 49.
