Századok – 2013
TANULMÁNYOK - Demmel József: "Magyarország fölvidéke Magyarország szívéhez még jobban csatolva lesz". A magyar politikai elit, a szlovák politikai gondolkodók és a szlovák-magyar viszony 1860-1861-ben V/1221
A MAGYAR ÉS A SZLOVÁK POLITIKAI ELIT 1860-1861-BEN 1245 lassza tiszteletbeli elnökké.117 (Palárik javaslatát egyöntetű helyesléssel fogadták, ám Justh udvariasan visszautasította a felkérést). Még Jozef Miloslav Húrban is lelkesen beszélt arról, milyen szívesen látná a szlovák nemességet a szlovákság élén.118 Az elnök, Ján Francisci pedig a gyűlés végén összegzésül azt állapította meg, hogy „a szlovák nemzet a Nagymorva birodalom bukása óta most először a nemzeti értekezleten üdvözölhette sorai között nemességét”.119 Justhék azonban nem csak tétlenül figyelték az eseményeket és hallgatták az őket magasztaló felszólalókat, hanem aktívan részt vettek a tárgyalásokban. Ha statisztikát készítünk a gyűlés szónokairól (nem számolva ide a hivatalból gyakrabban megnyilvánuló elnököt és a memorandum szövegét felolvasó Daxnert), meghökkentő eredményt kaphatunk. A legaktívabb szónok ugyanis nem más volt, mint Justh József, aki a két nap alatt összesen 21 alkalommal szólalt fel. Aktivitásának legfontosabb oka volt, hogy a gyűlés harminchat szónoka közül neki volt a legnagyobb gyakorlati-politikai tapasztalata és jogismerete.120 A második legtöbbet beszélő, összesen 19-szer felszólaló Hurbant pedig Szentiványi Márton követte 12 szónoklattal. Sőt, a gyenge szlovák nyelvtudása miatt egyébként szabadkozó Révay Simon is ötször szólalt fel, ugyanannyiszor, mint például Viliam Pauliny-Tóth, és többször, mint Stefan Závodník, Michal Mudron, Ctiboch Zoch, Jónás Záborsky vagy Julius Plosic, tehát a szlovák nemzeti mozgalom jól ismert alakjai.121 Az is jellemző momentum, hogy amikor az első tárgyalási nap délutánján eleredt az eső, Révay főispánként felajánlotta a turóci nemesi gyűlések egykori helyszínéül szolgáló megyeházát a tanácskozás céljaira. Justh József már első (a tiszteletbeli elnökséget visszautasító) beszédében egyértelművé tette azokat a kereteket, amelyek között a gyűlés jelentőségét és saját ottani szerepét értelmezte. Kinyilvánította, hogy a szlovákság nem követett el semmilyen törvénytelenséget a gyűlés megszervezésével, és hogy az országgyűlésnek is meggyőződése, hogy minden igazságos nemzetiségi kérést teljesíteni kell. Beszédének alaptényezője volt, hogy önmagát többször is egyértel-117 Z pramenov i. m. 104-105. Palárik alighanem Justhnak a szlovák hivatali nyelv 1860 decemberi turóci bevezetése kapcsán kifejtett tevékenységét szerette volna ily módon értékelni, hiszen ha csupán egy nemesi tiszteletbeli elnököt szeretett volna javasolni, alighanem a Justhnál magasabb társadalmi presztízsű Révayt vagy Szentiványit kéri fel. 118 Z pramenov i. m. 139-140. 119 Z pramenov i. m. 175. A már idézett jelentésíró ugyanerről beszélt, persze ellentétes narratívában, amikor azt írta Justhról és Révayról, hogy az „1861ki junius 6-án T. Sz. Mártonban megtartott tót congressus megtarthatása ellen nem csak semmit sem tettek, sőt inkább azt előmozdították, és a nekik ez alkalommal bőven jutott tömjént egész boldogsággal élvezték”. OSZK Föl. Hung 1886. 58. Azonban nem mindenki örült Justhék részvételének. Gustav Zechenter-Laskomersky például azt írta emlékirataiban, hogy két levelet is kapott, amelyek arról szóltak, hogy a nemzeti mozgalomnak minél nagyobb számban kell jelen lennie a gyűlésen, mert sokan lesznek ott „az ellentáborból: Ludvík Benicky, Szentiványi, Justh, Mácay” Zechenter-Laskomersky, G.: Páfdesiat rokov i. m. 53. 120 Frantisek Hrusovsky: Memorandum slovenského národa z r. 1861 a jeho osud. In: Osudy memoranda. 1861-1941. Martin, 1941. 41. A 19. századi szlovák politikai gondolkodók politikai tapasztaltságáról/tapasztalatlanságáról lásd Pichler T: Fundancny akt i. m. 48-49. 121 Z pramenov i. m. 103-175.
