Századok – 2013

TANULMÁNYOK - Urbán Aladár: Vasvári Pál kritikai életrajzához. Források és tanulmányok Vasvári Pálról V/1159

VASVÁRI PÁL KRITIKAI ÉLETRAJZÁHOZ 1163 Forradalom című írását jelentették meg), Vasvári elfeledett írásaiból adtak ki egy válogatást.16 Gondosan szerkesztett, hasznos kiadványt jelentetett meg az 1848-49-es forradalom 140. évfordulójára a Zrínyi Kiadó. A Vasvári válogatott írásait, leve­leit és beszédeit tartalmazó kötet magyarázó jegyzeteket fűzött a közölt, rész­ben addig nem publikált szövegekhez. Összeállította Vasvári válogatott írásai­nak bibliográfiáját, s közölte Vasvárinak eddig kötetekben meg nem jelentetett jelentős írásainak jegyzékét.17 Az 1988-as év során jelent meg Szigethy Gábor előszavával Vasvári „Irányeszmék” című gondolatfüzére, valamint a Pesti Hír­lap 1849. június 3-i számában megjelent „Naplómból” című írása.18 A következő évben igénytelen kivitelezésű, de hézagpótló kötet jelent meg, amely elsősorban az Országos Levéltárban őrzött iratokból a Vasvárihoz intézett leveleket (köztük Eötvös Vasvári pályázatát elutasító válaszát), illetve a Rákóczi-csapat szervezése idején keletkezett, Kossuth által kiadott rendeletet és Vasvárinak a csapat szervezése során írott leveleit publikálta. Végül az eddig kiadatlan hírlapi szövegek között megtaláljuk a május 24-én Vasvári által el­mondott beszédet.19 A „Szerelmes bajnok” című vígeposz szövege Simor András gondozásában 1996-ban jelent meg. A kötethez hozzácsatolták Fekete Sándor (1927-2001) több, Vasvárira vonatkozó írását, amelyek 1986-tól az Új Tükör vagy a Magyar Nemzet hasábjain jelentek meg.20 2000-ben fontos tanulmánykötetet jelentetett meg a Magyar Nemzeti Mú­zeum a márciusi iíjúságról. Legjelentősebb írása Hermann Róbert tanulmánya Vasvári Pálról. Források, korábbi és saját kutatásai alapján, s a kritikailag meg­válogatott emlékezések felhasználásával rajzolt képet Vasvári életútjáról. A származás és a középiskolai tanulmányok után áttekinti Fejér Pálnak a fővá­rosban folytatott tevékenységét, majd részletezi szerepét a márciusi forradalom napjaiban. Külön alfejezetben foglalkozik az egyetemi katedra megszerzésének kísérletével, továbbá „A Batthyány-kormány hivatalnoka és ellenzéke” címmel a szeptember végéig lezajlott eseményekkel. Vasvárinak és csapatának a lajtai 16 Vasvári Pál elfelejtett írásai. Szerk. Danyi Gábor és Kovács Andrásné. Az előszót írta Simor András. Kiadta a Budapesti Táncsics Mihály Gimnázium és a Ságvári Nyomdaipari Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola. Bp. 1985. A következetlen válogatást, önkényes kihagyásokat és a szöveg­­gondozás megbízhatatlanságát erősen bírálta Lukácsy Sándor a Magyar Nemzet 1986. január 6-i szá­mában. 17 Vasvári Pál, „A márciusi ifjak egyike valék”. Válogatott írások, levelek, beszédek. Válogatta, előszóval, bibliográfiával és jegyzetekkel ellátta Danyi Gábor - Simor András. Bp. 1988. (A szövegek helyesírását modernizálták.) 18 Vasvári Pál, Irányeszmék. S a. r. Szigethy Gábor. Bp. 1988. Megjelent a Gondolkodó Magya­rok füzetsorozatában 1998-ban másodszor is. 19 Bene János - Takács Péter, Források Vasvári Pál életéhez. A bevezető tanulmányt írta Ta­kács Péter. A Vasvári Pál Társaság Füzetei 1. Tiszavasvári, 1999. (A közölt szövegek helyesírását vál­tozatlanul hagyta.) Mind a szerkesztő, mind a kiadó azonossága miatt itt említjük az Emlékülés Vas­vári Pál halálának 140. évfordulójára című kiadványt, amely hat előadást tartalmaz. Szerk. Takács Péter. A Vasvári Pál Társaság Füzetei 2. Tiszavasvári, 1990. 20 Vasvári Pál, A Szerelmes bajnok. S. a. r. Simor András. Fekete Sándor, Adatok Vasvárihoz. Bp. 1996. írásai bevezetéseként Fekete Sándor megemlíti, hogy korábbi munkáit a túlzott lelkesedés és az anyagismeret hiánya jellemezte. A kötet borítóján a Hadtörténeti Levéltár Abszolutizmuskori iratai között fennmaradt korabeli, Vasvárit ábrázoló grafitrajz.

Next

/
Thumbnails
Contents