Századok – 2013
TÖRTÉNETI IRODALOM - Csapody Tamás: Bori munkaszolgálatosok (Ism.: Stark Tamás) IV/1076
1078 TÖRTÉNETI IRODALOM Radnóti Miklós gyilkosának. A gyilkos és az áldozat személyének összekapcsolása aztán hosszú időre feledésbe merült. A Tálas-üggyel a közvélemény csak a rendszerváltás után találkozott. Az 1947-ben kivégzett Tálas bűnösségét és népbírósági perének jogszerűségét azonban az utóbbi években többen megkérdőjelezték, Csapody részletesen ismerteti a nyomozás és a per során elkövetett hiányosságokat, és arra a következtetésre jut, hogy a költő halálában Tálas nem marasztalható el egyértelműen. Ugyanakkor felelősség terheli több, testi sértést és halált okozó parancs kiadásáért. A fejezet későbbi részében a többi elítélt történetének bemutatása után Csapody a következőképpen értékeli a népbíróságok tevékenységét: „A népbíróságok kizárólag tanúvallomásokra alapozták ítéletüket, más bizonyítási eszközt nem vettek igénybe. Ez elégségesnek mutatkozott az ítélet megalkotására, ugyanakkor dokumentumok beszerzésére vagy a megöltek eltemetési helyének felkutatására nem törekedtek...” Csapody egy alfejezetet szánt arra, hogy ismertesse a Radnóti gyilkosainak felderítésére a belügyminisztérium által 1967 és 1977 között lefolytatott, szigorúan titkos nyomozásnak a történetét. Az „Abdái gyilkosok” fedőnevű jelentésből kitűnik, hogy négy személyt gyanúsítottak a költő megölésével. Különös, hogy nem háborús bűntettel, hanem „háborús kegyetlenség” elkövetésével vádolták őket. Ez „elévülő” cselekmény, így a vádlottak több mint két évtizeddel a háború után már nem voltak büntethetők. A bűncselekmény jogi megítélését a szerző szakmai-jogi szempontból hibásnak tartja. Mint írja, ez a döntés „... méltatlan lezárása egy hosszú és nehéz nyomozati munkának és szégyenteljes megközelítése a bori munkaszolgálatos menetben történteknek. ” A könyv hatodik, egyben utolsó fejezete az Abdán kivégzettek exhumálásának és végső nyughelyre helyezésének történetével foglalkozik. A szerző elmondja az abdai exhumálási jegyzőkönyvek szövevényes történetét, majd megállapítja, hogy az eredeti jegyzőkönyveknek nyoma veszett, mielőtt még nyilvánosságra kerültek volna. így tehát nem lehet hitelt érdemlően dokumentálni az Abdánál meggyilkoltak kihantolását és agnoszkálását. Radnótival kapcsolatban Csapody külön is megállapítja, hogy agnoszkálása antropológiai és orvos-szakértői értelemben nem történt meg. Az exhumálási jegyzőkönyv a költő utolsó verseit tartalmazó „Bori noteszt” sem tüntette fel. Ezt nem a költő „viharkabátjában”, hanem nadrágjának hátsó zsebében vagy kabátjának belső zsebében találták meg. Miként Petőfiről, Radnótiról is számos legenda keringett. Jórészt Ortutay Gyula, valamint Radnóti felesége, Gyarmati Fanni feljegyzései alapján a szerző ezeket is számba veszi. 1945-ben és később is többen „látták” a költőt különböző szovjet fogolytáborokban, illetve valamelyik német koncentrációs táborban. Valótlannak bizonyuló hírek érkeztek Oranienburgból, Zwickauból, Flossenburgból, Dachauból, Szegedről és Temesvárról. Csapody minden nyomnak utána ment és az álhírek történetét is kikutatta. Ez az alaposságában felülmúlhatatlan könyv is azt bizonyítja, hogy Radnóti és a többi bori kényszermunkás emléke örökké fennmarad. Stark Tamás
