Századok – 2013

TÖRTÉNETI IRODALOM - Seewann, Gerhard: Geschichte der Deutschen in Ungarn (Ism.: Eiler Ferenc) IV/1072

Egy ezer évet átfogó, összegző munka szerkezete az esetek túlnyomó többségében a kronologikus felépítésen alapul. Seewannál sincs ez másként. Az egyes fejezeteken belül azonban, melyek címükben egyébként általában az adott korszakra jellemző fő trendekre, s ezzel az elemzés fő vonatkoztatási pontjaira utalnak, kivétel nélkül tematikusán rendezett alfejezetek bontják ki a szerző mondanivalóját. Ez alól a rövid bevezető képez kivételt, amely egyfajta felütésként a középkori és kora újkori Magyarországra irányuló német betelepülés fő jellemzőit veti össze, tisztázva ezzel többek között, hogy az elemzés tárgyát képező csoport(ok) mikor és miként kerültek az ország területére.

Ezt követően a szerző a középkori migrációs hullámokat vizsgálja, mind a betelepítők, mind a betelepülők motivációinak árnyalt bemutatásával, majd pedig a már megtelepült, német nyelvterületekről származó közösségek jogállását, történeti fejlődését mutatja be vázlatosan. (A 12. század végén négy területen regisztrálható tömeges „német” jelenlét: az erdélyi és szepességi „szászok”, a nyugat-magyarországi, valamint a szétszórtan elhelyezkedő ún. „német jogú városok” és vonzáskörzeteik.) A városok társadalmi és gazdasági hierarchiájának talán túlságosan is vázlatos ismertetése mellett meglehetősen nagy teret szentel a „német-magyar” gazdasági kapcsolatok, a bányászat és a technológiai transzfer tárgyalásának, konkrét példákkal is megvilágítva a folyamatokat. (Pl. a Hallerek, Fuggerek szerepe.) Seewann elfogadja és megismétli azt a tételt, amely szerint a nyugatról érkező telepesek összességükben rendkívül fontos szerepet játszottak az európai államok közösségébe való betagozódáshoz szükséges intézményi, gazdasági és kulturális reformok előmozdításában és megvalósításában.

Az 1526-1699 közötti időszakot átfogó fejezetben Seewann lényegében három kérdésre koncentrál: a „német városok” reformáció terjedésében és vallásszabadságért folytatott harcban betöltött „vezető szerepére”, a török uralom és a felszabadító harcok időszakára, végül pedig az újabb nyugat-kelet irányú migrációs hullám előzményeire és kiváltó okaira. Az első témában főleg az erdélyi szászok, a nyugat-dunántúli német városok (mindenekelőtt Sopron) és a Szepesség reformációhoz fűződő kapcsolatait vizsgálja (a hódoltság területének német vonatkozásai feltehetően a feldolgozások korlátozottsága miatt kimaradtak). Ennek a megközelítésnek a történelmi események rekonstruálásán túl az ad kiemelt hangsúlyt, hogy az erdélyi szászok esetében az evangélikus vallás a közös történelmi múlt, a jogállás és a nyelv mellett meghatározó identitásképző és erősítő faktorrá vált a következő évszázadokban. A törökellenes harc ismertetése valójában csupán a telepítési hullám bemutatásának felvezetéseként értékelhető, s inkább tekintendő köztörténeti résznek, mint a specifikusan magyarországi németekre fókuszáló összefoglalásnak. A fejezet következő, igazán fajsúlyos része a török kor demográfiai örökségének, valamint a betelepülés politikai és gazdasági keretfeltételeinek tárgyalása. Seewann egyrészt cáfolja, hogy a törökök által megszállt területeken lezajlott demográfiai folyamatok egyszerűen leírhatók lennének a kihalás tételével, mivel a túlélés érdekében követett stratégia sok esetben az elköltözés, és a nagyobb méretű településeken való koncentrálódás révén sikeres volt, másrészt a több százezres dél-észak irányú délszláv migráció elemzésével cáfolja azt a későbbi német telepesekkel kapcsolatos, főleg a múlt század harmincas éveiben erősen propagált és instrumentalizált „romantikus” német elképzelést is, mely szerint a telepesek többségükben a semmi közepére érkeztek volna Magyarországon, s vérrel és verítékkel a semmiből teremtettek virágzó falvakat, tájegységeket (creatio ex nihilo). 1688 és 1711 között valójában a későbbi óriási telepítési hullám főpróbája zajlott, amelynek fő célkitűzése a földbirtokok munkaerejének biztosítása, s ezzel a katonaság és a városok élelmiszerrel és nyersanyaggal való ellátásának megteremtése volt.

Az első kötet legterjedelmesebb része az 1711-1790 közötti, Seewann által a betelepülés évszázadaként aposztrofált időszakkal foglalkozik. A rendkívül összetett folyamatot az aktorok felől közelíti meg: számba veszi a telepesek, a foldesurak és az állam motivációit, lépéseit, elért eredményeit és a telepítés következményeit, minden esetben konkrét példákat is felhasználva az így kirajzolódó képlet plasztikusabbá tételéhez. A szerző hangsúlyozza, hogy a magyarországi telepítéspolitika nem értelmezhető az európai összefüggések ismerete nélkül: a telepítő szereplők ugyanis folyamatos versenyben álltak Poroszországgal és Oroszországgal a nyugati német területeken felhalmozódott szabad munkaerő megszerzéséért, s ez motiválta őket a telepeseknek felkínált, sok esetben új törvényekben is realizálódó kedvezmények terén is. A hatvanas évek elejéig a hangsúly a földesúri telepítéseken volt, amikor is az állam szerepe többnyire abban merült ki, hogy a folyamatot a maga eszközeivel elősegítette és támogatta, ezután azonban a hangsúly átkerült az állami telepítésekre (Bánát, Bácska). A fejezet vége felé Seewann egy rövid összegzésben vonja meg a bevándorlás mérlegét. A recenzens számára nem világos azonban, hogy ez a rész miTÖRTÉNETI IRODALOM 1073