Századok – 2012

KÖZLEMÉNYEK AZ 1711. ÉVI SZATMÁRI BÉKE TÖRTÉNETÉRŐL - Gyulai Éva: Család - vármegye - egyház. Aszalay Ferenc karrierje és életstratégiája a Rákóczi-szabadságharc után IV/937

ASZALAY FERENC ... ÉLETSTRATÉGIÁJA A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARC UTÁN 951 porták összeírása, végleges számuk megállapítása (Borsod megye biztosai 1715-ben Esztergom vármegye összeírását végezték), s ennek alapján az or­szággyűlés által megszavazott adók (köztük a hadsereg ellátására szolgáló ga­bona és a katonai beszállásolások) elosztása, korabeli szóval repartitiója volt. Ennek elvégzésére 1715-ben Aszalay Ferenc „substitutus viceispany" kísérte el Pozsonyba Szepessy Jánost. Aszalaynak a Pozsonyból 1715. október 17-én kelte­zett jelentéséből kiderül, hogy csak addig kíván az országgyűlés helyszínén marad­ni, amíg Borsy Mihály „Ordinarius viceispan" meg nem érkezik.76 1715. decemberi jelentéseiből azonban kiderül, hogy szükség van szaktudására, és így Pozsonyban marad, ahol az adóügyi tanácskozások mellett a vármegye képviseletében az or­szág főrendjeivel is tárgyal. Miklós napon éppen a nádort, Pálffy Miklóst köszönti fel, és nem mulasztja el a borsodi adózó nép nyomorúságáról, főként a beszálláso­lások okozta pusztulásról tájékoztatni a palatínust, aki azt válaszolja, hogy nem ve­hetnek vissza a megye adójából, hiszen mindenhol hasonló a nép helyzete.7 7 Közben Bécsbe készül az országgyűlés színhelyéről, mivel Pozsonyban „semmit nem lehet végben vinni", hogy ott sürgesse a vármegye ágensét az ügyek intézésére. Bécsi leve­léből kiderül, hogy a megye követeként legfőbb feladata a vármegye kérvényeinek a kormányszékre (dicasterium) való beadása, de a döntéshozókat külön is felkeresi („némelly méltóságos uraknál szóval már előre a szegénség utolsó pusztulásra jutott sorsát bőven declarálván"). Tárgyal Anton Joseph von Oettllel,78 valamint Hatzen­dorff referendáriussal, a kancellárt — mivel náthája miatt nem jár a tanácskozások­ra és idegeneket sem fogad — azonban még nem keresheti fel.7 9 Rákóczi szekretáriusa nemigen gondolhatta pár évvel korábban, hogy Bécsben fog tárgyalni azokkal, akik miatt — igaz rövid időre — még bujdosásra is kényszerült. Pozsonyi és bécsi küldetését követőn, a rákövetkező évben, 1716-ban Aszalay legfontosabb és legterhesebb feladata a Borsod vármegyére Bécsben kirótt fuvarozást elvégző teherhordó szekereket eljuttatni a török el­len harcoló hadakhoz, valamint követségbe menni Savoyai Eugen főparancs­nokhoz temesvári táborába. A hatalmas vállalkozásról öt oldalas kimerítő ma­gyar nyelvű úti jelentésben számol be a vármegyének, amelyből kitűnik, hogy nagyszerűen oldotta meg feladatát.80 A megyegyűlés 1716. szeptember 10-én bízza meg a követséggel, és már másnap (Mező)Keresztesre utazik, hogy a 75 (!) 76 BAZML IV 501/b V I. 249. 77 „Szent Miklós napja reggeli óráján a nemes tizenhárom vármegye részérűl Görgei György urammal edgyütt menvén ő Excellenciaja idvezlésére, köszöntésünk után [...] a szegénységnek nyo­morúságát magam is bőven előszámlálván, hogy már egynéhány hellységek [...] egészlen elpusztulván [...] a sok condescensiók, téli s nyári quartelyok miatt kiemésztett hellységekbűl kéntelenítetnének más közelebb való helyekben [...] szállani [...] több legyen a vármegyében ollyan szegény gazda ember, aki­nek két németet is kelletik tartani. [...] Eléggé szánakozott ő Excellentiaja: Mit tehet, úgymond, kegyel­metek, én semmi könnyebbítést, mellyel lehetne succurralni a vármegyének, nem találhatok fel, mert minden vármegyék hasonlóképpen volnának megterheltetve." BAZML IV 501/b III. I. 133. 78 Anton Joseph von Oettl/Öttl (1671-1723) báró jogtudós, az Udvari Haditanács tanácsosa, 1708-ban a bécsi egyetem rektora volt. Az 1715:CXXXVI. tc. alapján magyar indigenátust szerzett. 79 „cancellarius uram ő excellentiaja chatarrussa miatt sem consiliumban nem járván, sem más idegenek ő excellentiájához nem admittáltatván, nem udvarolhattam." Aszalay Ferenc levele Borsod vármegyéhez. Bécs, 1715. dec. 18. BAZML IV 501/b XII. I. 428. 80 Aszalay Ferenc helyettes alispán jelentése Borsod vármegyének. Miskolc, 1716. okt. 13. BAZML IV 501/b II. IV 6.

Next

/
Thumbnails
Contents