Századok – 2012

KÖZLEMÉNYEK AZ 1711. ÉVI SZATMÁRI BÉKE TÖRTÉNETÉRŐL - Gyulai Éva: Család - vármegye - egyház. Aszalay Ferenc karrierje és életstratégiája a Rákóczi-szabadságharc után IV/937

ASZALAY FERENC ... ÉLETSTRATÉGIÁJA A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARC UTÁN 949 Aszalaynak gondja van cselédeire is, a Szent György-napi elbocsátás alkalmával egy-egy akó tarcali bort adat búcsúzó szolgáinak, hogy jó szívvel emlékezzenek rá, illetve mások is hozzá szegődjenek.6 3 Birtokigazgatása részben összefügg családfői funkciójával, amelyet igen korán, még szülei életében magára kellett vállalnia. Családi élete példás, első felesége és fiai iránti szeretete, aggódása átsüt levelein. Szinte nem lehet meg­hatódás nélkül tekinteni felesége hűségére, amikor férjét követi a bujdosásba és intézi a száműzött titkár ügyeit. Aszalay családi hagyományt folytat, amikor különös gondja van gyermekei taníttatására, felesége gyermekük iskolai előme­neteléről is beszámol férjének, aki örül, hogy fia mindennap iskolába jár.6 4 Kis­fiához, Lacikához még gyermekkísérőt is rendel vámosi birtokáról, sőt aprópénzt adat a tanítónak, hogy gyümölccsel és kaláccsal édesgesse a fiúcskát az iskolába.65 Második felesége is ír mostohafia előmeneteléről férjének („Feruska jól is tanul ke­vés idejéhez képest"), sőt a kisfiú apjának szóló levelét is mellékeli.6 6 Vármegyei karrier Aszalay 1711 novemberére érhetett haza feleségével Miskolcra, ahol újra fel kellett építenie az életét, újabb állás után kellett néznie, szembesülve azzal, hogy hivatali és egyben politikai szerepvállalása miatt nehézségek érhetik. Egyet­len intézményre számíthatott csak, amely gyorsan „megbocsátotta" Rákóczi ál­lamának adminisztrációjában végzett tevékenységét, Borsod vármegyére. Nem is csalódott, és hazatérése után szinte másnap már a vármegye szolgálatában találjuk. Eldöntendő, hogy alispán ősei, tekintélyes rokonsága vagy szaktudása nyomott-e többet a latban, amikor — feltehetően az ő szándékával és akarásá­val találkozva — a vármegye, amely korábban nem alkalmazta, tárt karokkal fogadta. Ahogyan a sárospataki református kollégiumban, valamint a családjá­ban szerzett ismereteire és műveltségére alapozott szakszerű munkája, vala-62 „Leveleteket vettem, csudálkozom, lélek beste lélek kurafiai, hogy én lévén uratok, paran­csoló formájú levelet mertetek reám küldeni, mintha ti szabnátok énnekem rendet... valamint ama kutya török világban elszoktatok volt mind magatok, mind apáitok az földesurakhoz való enge­delmességtűl. Lám, Fáy, Ráday és Kandó uraimék s többek mind felsőbb, mind egyenlő és alábbvaló grádicsban lévő földesurak jobbágyi minden zúgolódás nélkül elkövetik, amit a földesurak parancsol­nak." HML XIII-l. 7. IX. K/12. 6,3 „Sz. György napja az elmenendő szolgáknak adass, szívem, egy akó ide való bort, hogy azok emlékezzenek meg rolla, mások pedig édesíttessenek az szolgálatra jövetelre, azon borbul min az bé­reseknek, s mind a juhásznak és a kondásnak." Aszalay Ferenc levele feleségéhez. Lédec, 1720. ápr. 21. HML XIII-1. 5. VIII. B/18. 64 „Lacika fiam, hogy veled együtt jó egésségben van, örömmel értem és hogy mindennap osko­lában jár, igen akarom, viszek a lelkemnek szép bécsi ajándékot." Aszalay Ferenc levele feleségéhez. Bécs, 1720. máj. 20. HML XIII-1. 5. VIII. B/21. 65 „Demeter Márton uramnak izenny Vámosra, küldgye bé a gyermeket, aki Lacikát hordozza fel az oskolában, hogy odaszoktattassék, melly hogy annál jobban lehessen és édesedgyen az gyermek az oskolában menetelre, ollykor-ollykor hol egy polturát, hol egy krajcárt küldgy fel az praecep­tornak, hogy mintha magátul cselekedne, vitessen neki az piacrul vagy gyümölcsöt, vagy kalácsot." Aszalay Ferenc levele feleségéhez. Lédec, 1720. ápr. 21. HML XIII-1. 5. VIII. B/18. 66 Ragályi Zsuzsanna levele Aszalay Ferenchez. Miskolc, 1725. aug. 12. HML XIII-1. 5. VIII. B/26, 43.

Next

/
Thumbnails
Contents