Századok – 2012

KÖZLEMÉNYEK AZ 1711. ÉVI SZATMÁRI BÉKE TÖRTÉNETÉRŐL - Mészáros Kálmán: A szatmári béke aláírói és további sorsuk IV/887

A SZATMÁRI BÉKE ALÁÍRÓI ÉS TOVÁBBI SORSUK 895 ban pedig az erdélyi Királyi Tábla elnöke lett. A köznemesi tisztek közül csupán Csajághy János vállalta, hogy átlép a császári seregbe, 1711 májusában gyalogezredét is összeírták ebből a célból, ám Csajághy bécsi küldetésének teljesítése után nem sokkal elhunyt. Rácz Andrásról tudjuk, hogy visszautasította Károlyi és Pálffy invitálását. Ocskay Sándor viszont utóbb jelentkezett a császári seregbe, de a bécsi udvar hosszas habozás után — financiális okok miatt — elvetette a Franz Ferdinand Dillherr császári ezredes által felterjesztett javaslatot. A legtöbben visszatértek otthonaikba, de utóbb többen, több ízben is kardot kötöttek. 1717-ben Beleznay János és Deák Ferenc a Felső-Tisza-vidékre tört tatárok ellen, Halász Péter pedig Belgrád alatt a török ellen vonult. 1735-ben Beleznay és Halász a Péró-lázadás leverésében jeleskedett. Halász 1734-ben Károlyi ezredének kiegészítésén fáradozva címzetes alezredes lett, de tényleges beosztást Károlyi sem tudott kieszközölni számára. Utóbb Beleznay és Halász is Mária Terézia hadseregében szolgált: előbbi ezredes, majd generális-főstrázsamester, végül halála évében (1754) altábornagy lett, Halász pedig 1741-ben a Pest vármegyei inszurgensek ezredeseként esett el Teschenben. Végül a négy nem nemesi származású ezereskapitányról elmondhatjuk, hogy valamennyien armálist nyertek III. Károly királytól. Pikó Deme 1711 nyarán még Károlyi testőrségéhez toborzott katonákat, de valószínűleg korán elhunyt, mert későbbi forrás nem szól róla, és címeres nemeslevele is a Károlyi-levéltárban maradt. Kókai Mártonról a nemesítésen kívül semmit sem tudunk, Nyúzó Mihály sorsa pedig magánéleti tragédiával zárult: felesége és annak szeretője (Nyúzó egykori kuruc alakulatának tisztje) megmérgezte. Cseplész János volt kiskunkapitány Nagykőrösön telepedett le és mezővárosi nemes polgárként fejezte be életét. Összegzés A szatmári békeokmány két eredeti példányának vizsgálata, az aláírók egyenkénti számbavétele révén valamivel közelebb jutottunk e fontos dokumentumok provenienciájához is: megállapítható, hogy a május 26-i nyomtatott példányok nem az eredetileg is az Österreichisches Staatsarchiv ban őrzött (általunk A-val jelölt), hanem a későbbi antikváriusi forgalomból közgyűjteménybe (előbb a Hofbibliothekba, majd onnan a Staatsarhivba) került (B) példány alapján készülhettek. A szatmári békeszerződést aláíró 45 kuruc főember nem reprezentálja ugyan kellő mértékben a kuruc rendi konföderációt, sőt, a fejedelem hűségén mindvégig kitartók táborának elitjét sem, de a szabadságharc utolsó hónapjaiban itthon tartózkodó politikai vezetést és főként a még fegyverben lévő hadsereg tisztikarát már igen. Jellemző, hogy még a történetírásunkban „népi kurucságnak" nevezett, a szabadságharc kezdeti bázisát alkotó, a rendi társadalom peremére szorult rétegből kiemelkedett tisztek is aláírták a békét. (A kibujdosott, illetve a még ellenálló néhány várban menedéket kereső kuruc vezetők zöme még 1711 folyamán szintén csatlakozott a megbékélők táborához.) Jelenleg 45 aláíró alig több mint felének, csupán 25 főnek ismerjük többkevesebb részletességgel későbbi életútját. Közülük hárman az arisztokrácián