Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK AZ 1711. ÉVI SZATMÁRI BÉKE TÖRTÉNETÉRŐL - Kalmár János: Szatmár, 1711: vég, folytonosság, kezdet IV/875
SZATMÁR, 1711: VÉG, FOLYTONOSSÁG, KEZDET 885 gátolta a felemelkedést. Az ezekhez való ragaszkodás, amely a szatmári megegyezést megelőző évtizedekben többé-kevésbé sikerült, sok tekintetben bizony az idejétmúlt állapotok konzerválását jelentette. A kiáltványhoz e tekintetben hasonló tartalmú a Brenner Domokos szepesi prépostnak, Rákóczi diplomatájának tulajdonított Egy lengyel királyi tanácsos levele egy birodalmi nemes úrhoz című, a valamivel korábbi latin változat után 1710-ben franciául megjelent, a Geertruydenbergben zajló nemzetközi béketárgyalásokon a magyarországi felkelés céljai iránt rokonszenvet ébreszteni kívánó röpirat is. Ez a szabadságharc indítékaiként felsorolt nemesi szabadságjogokon esett sérelmek orvoslását illetően szintén nem utal semminemű korszerűsítési szándékra.39 Még ha a kuruc mozgalom hadi eseményei által teremtett gazdasági és társadalmi kényszerhelyzet végül ennek ellenére kikényszerített is olyan intézkedéseket, amilyen a közteherviselés elrendelése és az igazságszolgáltatás bizonyos mértékű megreformálása volt, mely lépésekre az ónodi kuruc országos gyűlésen került sor.4 0 Ezzel szemben azok, akik a hazaiak közül a fejlődés érdekében végrehajtandó változtatások szükségességét fel- és/vagy elismerve, a Habsburg Monarchia keretein belül elérhető mennél teljesebb önállóság kivívására irányuló igyekezetük mellett — helyesen mérve fel a bel- és külpolitikai körülmények szabta határokat, s ezért kétségkívül bizonyos kompromisszumok árán — hatékonyan közreműködtek a korszerűsödés útjában álló akadályok elgördítésében (méghozzá úgy, hogy emellett közbenjártak a szabadságharc alatt kurucnak állott birtokostársaikért is41 ), ők aligha szolgáltak rá az áruló vagy udvarbérenc, netán a nemzetietlen minősítésre. Ehelyett véleményem szerint inkább megbecsülést érdemelnek, hiszen egy olyan rendszer kialakítását segítették elő, amelyet azután bő két emberöltőn át (az 1780-as évekig) nem terhelt igazán komoly konfliktus.4 2 Az 39 „A népnek egyik része a szolgaságot vállalta. [...]; a másik rész, amelyet vitézeknek, vagy nemeseknek neveznek, hozza a határozatokat, alkotja a törvényeket, parancsol, stb. A többiek engedelmeskednek." „[...] a hatalom [...] együttesen a királyé és a nemesség összességéé, azaz a koronáé [...]." Az uralkodó, koronázási hitlevele szerint „Az igazságot az ország régi szokásai szerint szolgáltatja." „Bécs [...] hozzákezdett, hogy azon az úgynevezett jogon, amit török jognak vagy hadijognak nevezett, a hitetlenektől visszafoglalt tartományokban igényt formáljon az egyházi és a világi javakra. Majd pedig [...] ezt a háborút használta fel ürügyül arra, hogy azokat is igába hajtsa, akik szövetségesként szolgáltak a harcban." „Magyarország törvényei szerint [...] amit az ellenségtől elvesznek, az nem a királyt, hanem az országot illeti." In: A Rákóczi-szabadságharc és Európa. Szerk., vál., jegyz. Köpeczi Béla. (Aurora XXXVII.) Bp. 1970. 306-307., 311., 323-324. (A szöveget Benda Kálmán fordította.) A szerző személyére és e munkája keletkezési körülményeire 1. Köpeczi Béla: Brenner Domokos, a Rákóczi-szabadságharc és a bujdosás diplomatája és publicistája. Bp. 1996. 43-52. 40 Magyar történeti szöveggyűjtemény, II. köt. 829-830., 833-838. 41 Már 1709-ben sürgették az uralkodó dinasztiához hű magyarok — egyéb szankciók mellett — a Rákóczi oldalára állottak birtokainak elkobzását. Angol diplomatiai iratok II. Rákóczi Ferencz korára. III. köt. Kiad. Simonyi Ernő. (Archívum Rákócziánum II/III.) Bp. 1877. 431^432. Károlyi Sándor és Pálffy János 1712-ben és 1714-ben is nemegyszer közben kellett járjon az uralkodónál azért, hogy ne engedje megrövidíteni vagy más vonatkozásban hátrányos helyzetbe hozni a volt kurucokat. Gróf Károlyi Sándor önéletírása és naplójegyzetei. I. köt. Kiad. Szalay László. (Magyar Történelmi Emlékek IV) Pest 1865. 105., 107. 42 Gusztáv Heckenast: Die Habsburger und Ungarn im 18. Jahrhundert. Acta Historica Academiae Scientiarum Hungaricae 31. (1985: 1-2. sz.) 118-120., 126-127.
