Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK AZ 1711. ÉVI SZATMÁRI BÉKE TÖRTÉNETÉRŐL - Kalmár János: Szatmár, 1711: vég, folytonosság, kezdet IV/875
882 KALMÁR JÁNOS törekvését, továbbá azt, hogy az újszerzeményi területeken fekvő birtokok visszajuttatásáért súlyos, a nemességet kisemmiző megváltási összegeket szed,2 4 nem is szólva arról, hogy milyen gyakran részesít külföldieket az ottani jószágokból. Ráadásul az ilyen jellegű panaszokkal csak ugyanahhoz az Udvari Kamarához lehet fordulni jogorvoslatért. Szó esik a jászok és a kunok kiváltságos helyzetének felszámolásáról, akik elvesztették a közvetlen nádori joghatóság alá tartozásukkal kapcsolatos privilégiumukat annak következtében, hogy I. Lipót a Német Lovagrendnek adományozta az általuk lakott területet.2 5 Szemére vetik a kormányzatnak azt is, hogy országgyűlés összehívása nélkül vet ki magas adókat, hogy a sót, amelyben pedig nem szenved hiányt az ország, drágán árulják, és felekezeti viszályok szításával hinti el a belső ellenségeskedés magvát.2 6 Tartalmi különbség tehát szinte nem fedezhető fel a két — más tekintetben egyébként markánsan elkülönülő — rendi csoport tagjai által megfogalmazott politikai sérelmek és igények között. Amiben mégis eltérés mutatkozik, az egyrészt a hangnem, másrészt az 1687. évi sarkalatos törvényekhez való viszonyulás. A Recrudescunt szerzőinek a hatalommal való szembenállása-szembefordulása tükröződik a kiáltvány méltatlankodó megszövegezésében is, míg az aulikus urak alázatos-rábeszélő stílusú előterjesztése a meggyőzés erejével kívánta érvényre juttatni szándékukat. Közjogi tekintetben pedig az 1687. évi 1-4. törvénycikk a vízválasztó, azaz: a királyválasztási jogról való lemondás és az Aranybulla ellenállási záradékának érvénytelenítése. Ezeket a kuruc oldal ugyanis — kikényszerített törvényeknek tekintve2 7 — nem fogadta el érvényesnek, sőt, tudjuk, 1707-ben Ónodon (igaz, hogy külpolitikai okok miatt is) eljutnak majd egészen a Habsburg-ház trónfosztásáig, míg a másik csoport nem vitatta, hogy ezeket szabályos körülmények között szavazták meg. A fenti programok vonatkozásában tetten érhető hasonlóság és folytonosság azonban csak az azokban szereplő kérdésekre, tehát csupán a tartalmi elemekre érvényes általánosan. Az 1711 előtt alkalmazott módszert illetően már csak részlegesen. A törvényes keretek között való sérelmi politizálás, ahogy a múltban, úgy a szatmári megállapodás utáni 18. századi jövőben is kétségkívül járható út maradt. A kurucok által a Rákóczi-szabadságharc idején és azt megelőzően, a 17. század folyamán többször is alkalmazott eszköz, tudniillik az uralkodóval és a kormányzattal való demonstratív politikai, pláne a fegyveres szembefordulás lehetősége azonban ekkorra már elveszett. „A főnemes, akinek elődje saját hatalmára támaszkodva, esetleg néhány társával összefogva, nem ritkán magaszabta politikai célokat kergetett, ha kellett, az idegenben élő király ellenében is, most lemond minden független hatalmi ambícióiról, engedel-24 A részleteket illetően 1. újabban Soós István: A Neoacquistica Commissio és Pest-Pilis-Solt vármegye (1696-1703). In: Tanulmányok Pest Megye monográfiájához. II. Szerk. Soós István. (Előmunkálatok Pest Megye monográfiájához 5.) Bp. 2008. 17-51. 25 Erre vonatkozóan 1. Illéssy János: A Jász-Kunság eladása a Német Lovagrendnek. Századok 39. (1905) 22-39., 138-157. és Kiss József: A Jászkun Kerület parasztsága a Német Lovagrend földesúri hatósága idején (1702-1731). Bp. 1979. 45-52. 26 A Recrudescunt vagy Manifestum szövegét 1. Ráday Pál iratai 1703-1706. S. a. rend. Benda Kálmán - Esze Tamás - Maksay Ferenc - Pap László. (Ráday Pál iratai I.) Bp. 1955. 95-110. 27 Uo. 97-98.
