Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK - Püski Levente: Képviselői jövedelmek a Horthy-korszakban I/79
84 PÜSKI LEVENTE az alelnökök külön juttatása magasabb, mint az elnöké. Ezt korrigálandó olyan döntés született, miszerint a házelnök a képviselői tiszteletdíj másfélszeresét kapja.2 2 A képviselői tiszteletdíjaknak a VI. fizetési fokozathoz igazítása sem bizonyult tartós megoldásnak. 1923 folyamán — plusz juttatásként — jelenléti díjak bevezetésére került sor, melyet a képviselők a parlamenti ülésnapok idejére kaptak meg: a jelenléti díj összege előbb napi 1000, majd 5000 korona lett.23 1923 novemberében ismét gyökeresen átformálták az addigi struktúrát. A gazdasági bizottság úgy látta, hogy a VI. fizetési fokozat nincs arányban „a nemzetgyűlés tagjaira törvényhozó kötelességük teljesítéséből kifolyólag háruló anyagi terhekkel", ugyanakkor a jelenléti díjakat sem kívánta állandósítani. Végül olyan döntés született, miszerint a honatyák 1923. november l-jétől havi 1 millió korona tiszteletdíjban részesülnek, továbbá lakáspénzben. Utóbbinál az évi 2000 koronát, tehát még az I. világháború végén megállapított összeget vették alapul, de — az infláció hatásait ellensúlyozandó — annyiszor megemelve, ahányszorosára a lakbérek 1917 óta emelkedtek. Ugyanakkor a házelnök felhatalmazást kapott arra, hogy az 1 milliós összeget a „drágasági viszonyokhoz mérten", módosíthassa, igazodva az állami tisztviselők fizetésében bekövetkező változásokhoz. Az elnök a képviselői illetmények két és félszeresét, az alelnökök és a háznagy a kétszeresét, a jegyzők a másfélszeresét kapták meg.24 A képviselői javadalmak kérdése azonban változatlanul nem került nyugvópontra, s az újból és újból megállapított számszerű összegek inkább csak az infláció érzékeltetésére voltak alkalmasak, sőt, hogy még bonyolultabb legyen az helyzet, a tiszteletdíjakat hol papírkoronában, hol aranykoronában adták meg. Láthatóan addig, amíg a kormányzat nem volt képes a gazdasági válság és az infláció kezelésére, a törvényhozás sem tudta megnyugtatóan rendezni az ügyet. Többféle megoldással kísérleteztek — a konkrét összegek állandó emelése, annak az állami tisztviselők fizetéséhez igazítása, napidíjak újbóli bevezetése stb. Csupán két területen született olyan döntés, amely hosszú távon is tartósnak bizonyult: egyrészt a lakbértámogatás összegének meghatározása, illetve számítási módja, valamint azon juttatás mértéknek rögzítése, melyben a tisztikar az alapilletményen felül részesült. Utóbbi közül a házelnöké feltétlen említést érdemel. A nemzetgyűlés vezetője a többi választott tisztviselőhöz képest kiugróan nagyarányú díjazást kapott. (Plusz juttatása megfelelt egy miniszteri, összilletménye pedig egy miniszterelnöki fizetésnek.) Stabilabb, hosszabb távra is érvényes rendezésre csak 1925 őszén kerülhetett sor, akkor, amikor már láthatóak voltak a kormányzatnak az államháztartás szanálására, a pénzügyi helyzet javítására tett erőfeszítéseinek első eredményei. A Tisztelt Ház 1925. november 17-i határozata alapján a képviselők tiszteletdíja havi 8 millió, az elnöké további 20 millió, az alelnököké és a háznagyé, az elnökinek fele: 10 millió; a jegyzőké pedig a képviselőinek a fele: 4 millió 22 NI 1922-26. III. k. 200-201. 23 NI 1922-26. IV k. 401-402. és VI. k. 338-339. 24 NI 1922-26. VIII. k. 84-85. NN 1922-26. XVII. k. 112.
