Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK AZ 1711. ÉVI SZATMÁRI BÉKE TÖRTÉNETÉRŐL - Kovács Ágnes: Károlyi Sándor és Pálffy János a szatmári megegyezésért IV/853
KÁROLYI SÁNDOR ÉS PÁLFFY JÁNOS A SZATMÁRI MEGEGYEZÉSÉRT 859 rehozni, amelyet — négy hadtestbe szervezve — magyar vezénylet alatt a déli határ közelében, Pécs, Szeged, Békés és Gyulafehérvár táján kellene állomásoztatni.2 1 Pálffy, a kitűnő katona, valószínűleg Károlyinál is jobban fel tudta mérni, hogy Magyarországnak szüksége van a dinasztia katonai segítségére, amelyre csak akkor számíthat, ha elfogadja, hogy annak érdekszférájába tartozik. Az örökös tartományokkal szoros kapcsolatban lévő, „világlátott" nyugat-magyarországi főurak többségéhez hasonlóan, Pálffy azt is felismerte, hogy az európai államrendszerből másfél évszázadra kiszakított magyarság számára Bécsen át nyílik kapu a fejlett Nyugat felé, s hogy a közép-európai Habsburg Monarchiához való tartozás a gazdaság fejlődésére is ösztönzőleg hathat.22 A nagyszombati tárgyalásokat zátonyra futtató téma, az erdélyi fejedelemség kérdése, csak nagyon érintőlegesen szerepelt a béketárgyalásokon. Pálffy ugyanis már 1710. december 17-én megüzente Károlyinak Komáromi Csipkés Györggyel23 hogy tájékoztassa Rákóczit a levélváltásukról, s vegye rá egy I. Józsefnek szóló hódoló levél megírására, amelyben azonban a „méltóságos herceg az erdélyi fejedelemségrül emlékezetet se tégyen...".24 Az Emlékiratok szerint a császári fővezér Vaján személyesen is közölte Rákóczival, hogy ne reménykedjen fejedelemségének elismerésében, aki ezt tudomásul véve, „az övéinek adandó általános élet- és jószágbeli kegyelmen kívül semmi más követelményt nem támasztott."2 5 Károlyinak eredetileg az volt a véleménye, hogy Rákóczi erdélyi fejedelemsége törvényes, mert a felszabadító háborút követően a kormányzat nem csatolta vissza Erdélyt a Magyar Királysághoz, holott az szerinte a 17. század elején Bécs mulasztása miatt került török fennhatóság alá.2 6 Az — úgy látszik — nem tűnt fel neki, hogy az erdélyiek egyáltalán nem bánkódtak a reincorporatio elmaradása miatt, s ahogy a miskolci tanácskozás után két hónappal később megtartott huszti országgyűlés határozatai bizonyítják, az anyaországtól való különállás éppoly fontos volt számukra, mint a Habsburg-háztól való elszakadás, s csakis egyenjogú félként voltak hajlandóak a magyarországi konföderációval való szövetségkötésre és egy leendő, közös király uralására. A magyar nemesség egy részéhez hasonlóan, a független Erdélyt Károlyi is garanciának tekintette, amely — ahogy korábban, úgy ezután is — a mérleg nyelve lehet a bécsi központi kormányzat és a magyar rendiség játszmájá-21 Csekély Elmélkedés i. m. 367., 371-372. 22 A rendi kiváltságok biztosítása mellett ezek a szempontok is szerepet játszhattak a magyar Pragmatica Sanctio szövegének megfogalmazásában, amely a közjogi viszony meghatározása kapcsán kimondja, hogy Magyarország „indivisibiliter ac inseparabiliter" legyen része a Habsburg Monarchiának. 23 A kapcsolattartás ugyanis két síkon folyt, a levelezés mellett a két tábornagy a bizalmasabb természetű dolgokról szóban üzent egymásnak. 24 Pulyai J.: Szatmári békesség i. m. 65. 25 Emlékiratok, 420-421.; Az információ Bivolínyi Istvántól származik, aki a Pálffy törekvéseit mindenben támogató báró Ebergényi László császári altábornagy titkára volt. In: Bene regi - a királyjavára. Ebergényi László császári altábornagy szerepe a szatmári békekötésben. Ebergényi László válogatott levelei és Bivolínyi István töredék naplója (1710-1711). A levelezést sajtó alá rendezte, a bevezetőt írta és a mutatókat összeállította Mészáros Kálmán. Bp. 2010. 344. 26 Csekély Elmélkedés i. m. 370.
