Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK AZ 1711. ÉVI SZATMÁRI BÉKE TÖRTÉNETÉRŐL - Gebei Sándor: „nekem egyedül reménségem az czár". Számíthatott-e II. Rákóczi Ferenc I. Péter orosz cár segítségére 1709-171l-ben? IV/823
II. RÁKÓCZI FERENC ÉS I. PÉTER OROSZ CÁR 845 felfogása szerint Károlyi hitszegése és árulása tetten érhető akkor, amikor „elfogadta azokat a pontokat, melyek érvénye az egyszerű jóakarattól és adott szótól függött".8 7 Ebből az alapállásból érthető igazán, hogy Rákóczi és Bercsényi külföldi hatalmak segítségébe vetett bizalma miért vált megingathatatlan meggyőződéssé.8 8 Károlyi „örök szolgaságba küldi a Haza közös ügyét, ezrek kiontott vérét feledve - elborzad a lélek"8 9 A fegyveres harc-tárgyalásos kompromisszum alternatívából a fejedelemnek és helyettesének kizárólag az előbbi volt elfogadható. Eszerint csakis az erővel, a fegyverrel kikényszerített béke a célra vezető. Kizárólag a külső hatalmak bevonásával, azok garanciavállalásával rendezhető a király és alattvalói között támadt konfliktus, mert a király „idegen" uralkodóként bánt országával, országának jogait, szabadságait lábbal tiporta. Aki ezzel az okfejtéssel nem azonosul, az a haza ellenségének tekinthető - mondhatnánk Bercsényi sommás értékítélete alapján. Mivel Rákóczi maga is osztotta ezt a gondolatmenetet,9 0 nem is maradt más lehetősége, minthogy külföldi hatalmaknál keresse a megoldást, azok segítségében reménykedjen, akár irreálisan, illuzórikusán is. 1710-1711 folyamán se az oroszok, se a lengyelek nem nyújtottak, de nem is nyújthattak segítő kezet Rákóczinak. Joggal tehetjük fel a kérdést: miért nem? Oroszországnak ahhoz a partnerhoz kellett ragaszkodnia, amely saját létfontosságú, stratégiai kérdéseinek megoldásában segítségére lehetett, és amely a svéd és a török kihívások elhárításában ugyancsak érdekelt fél volt. Ez a partner nem Magyarország vagy a Rákóczi felfogásában szuverén Erdélyi Fejedelemség, hanem az északi és a déli frontokon egyaránt veszélyeztetett Rzeczpospolita volt. Az viszont tény, hogy a lengyelek kiszolgáltatottságát legalább olyan súlyosnak kell mondanunk, mint a magyarokét a császáriakkal szemben. Péter cár semmilyen körülmények között sem mondhatott le a „II. Agost-i Rzeczpospolitáról", mert ez adott neki jogi, politikai, katonai alapot ahhoz, hogy az 1700-ban elkezdődött északi háborút a teljes győzelemig folytathassa, 87 Vallomások (Második könyv), 459. 88 Bánkúti /.: Dokumentumok i.m. 60-61. Érdemes idézni Rákóczinak a szatmári gyűlésből hozzá küldött követeknek adott leveléből, 1711. ápr. 19. Kukizów: „ide Kegyelmetek közzül való kijövetelünk nem az Confederatiotúl való tavozásunktúl, sem Kegyelmetek elhagyásából lött, ..., mert jóll tudgyuk mi azt, hogy vezérlő fejedelmi hitünket szintén úgy, mint minnyájan Kegyelmetek confoederatiós hitit, az élő Istennek töttük le Hazánk szabadcsága mellett, nem nékünk simpliciter, sem vagy mi Kegyelmeteknek, hanem hogy a Vezér az Confoederatióhoz, az Confoederatió a Vezérhez köteleztetett Istenére, lelkére." Mivel életre-halálra „Hazánk szabadságának ügyéhez kötött minnyájúnkat confoederationális szövetségünk", azért távozott biztonságos, „bátorságos" országba, Lengyelországba, hogy „akár az ohajtott jó békességnek, akár a tovább is follyó hadakozásnak módgyát jobban follytatthassuk..." 89 AR l/Vl. 698-699. 90 Vallomások (Második könyv), 449. - ,,...[a császár] azt ígérte, hogy visszaállítja hazám törvényes szabadságjogait az én öröklött birtokaimmal együtt, vagy értük cserében egy szabad fejedelemséget választhatok a birodalomban, mely az örökösödési jog alapján utódaimra száll. Ez az ajánlat bizonyos mértékig gondoskodott személyem biztonságáról, de nem becsületemről, (kiemelés tőlem - G. S.) El kellett volna távoznom hazámból, és lemondanom nemzetemről, mely oly sok bizonyítékát adta szeretetének, ragaszkodásának és bizalmának." L. még: A szatmári béke története és okirattára i.m. 63-64.
