Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK AZ 1711. ÉVI SZATMÁRI BÉKE TÖRTÉNETÉRŐL - R. Várkonyi Ágnes: Végig nem vitt viták. A szatmári béke a történetírásban IV/763
780 R. VÁRKONYI ÁGNES dés Károlyi Sándor legsajátabb műve, melynek létrehozatala nemcsak töméntelen munkájába, hanem költségébe került. [...] másfél század tapasztalatai igazolták s a magyar génius egyik legszerencsésebb politikai alkotásának tüntették föl Károlyi Sándor művét." A századvég agrármozgalmai hatására is hangsúlyozta Acsády, hogy a főurak és nemesek Rákóczinak „csakhamar nevét is megbélyegezték. Ellenben a szegény tömegek [...] szívükbe zárták emlékét." Ellentmondás nélkül azonban nem sikerült megfogalmaznia a szatmári béke jelentőségét. „Nem adott annyi jogot a nemzetnek, olyan önállóságot a magyar államnak, mint a bécsi béke [...], de az a kevés is, amelyet adott, a végromlástól való szerencsés menekülés volt. Hosszú időre elveszett ugyan az állami önállóság minden lényegesebb kelléke, de a szatmári egység alapján a magyarság békés munkával, értelmiségével és verejtékével lassankint vissza tudta hódítani hazája elidegenedett részeit, virágzó polgárosodás színhelyévé bírt varázsolni sok száz mérföldnyi puszta területeket s megvalósította a kuruczok programjának azt a leglényegesebb kívánságát, hogy Magyarország magyar maradjon."67 A történetíró — állapította meg Márki Sándor (1853-1925) — „elmondja a tiszta igazságot, mely csak kiegyezőket ösmer, nem árulókat".6 8 A II. Rákóczi Ferencz 1676-1735 című monográfia harmadik kötetében mintegy kétszáz oldalon az utrechti békét is magában foglalva tekinti át a háború lezárásának történetét. Széleskörű kutatásokat végzett, mégis szigorúan ragaszkodva az életrajz eseményeihez, a béketárgyalás folyamatát Rákóczi tartózkodási helyei szerint kiszabott fejezetekre tördelve követte Az utolsó nyaralás Szerencsen, A lengyelországi kirándulás, majd Lengyelországban című tizedik könyvbe került rész, lényegében Pulay dokumentumait közli, akár a Pulay-Károlyi szokatlan hivatkozással idézett Szathmári békesség új kiadása is lehetne. Ebben a Thaly emlékének ajánlott kötetében Márki ugyanakkor elutasította, hogy Károlyit árulónak nevezzék. Ragaszkodott a forrásokhoz, így írt róla, hogy Rákóczi is békét, mégpedig ,jó békét" akart kötni, de békekoncepciójának tárgyszerű ismertetése helyett a historizmus zátonyaira fut. Egyrészt érzelmekkel érvel: a fejedelem „a szívére hallgat" vagy egyszerűen sóhajtva enged a „végzetnek". Másrészt az eseményeket a magyar történelem más korszakainak eseményeivel azonosítja: a salánki szenátori gyűlést például a honfoglaló hét vezér Árpádnak tett fogadalmához hasonlította, s hatását Rákóczira az apostolok pünkösdi együttlétével írta le.69 Hangsúlyozza Erdély ügyét, de a külföldet okolja, amiért kimaradt az utrechti békéből: Franciaország hálátlan lett, Anglia közönyös, a cár pedig cinikusan bánt Rákóczival. Ezzel szemben a szatmári békét elutasító Rákóczit a magyar társadalom szeretete kísérte, amint a 67 Acsády Ignác: Magyarország története I. Lipót és I. József korában 1657-1711. (A Magyar Nemzet Története VII.) Bp. 1897. 683-684., vö. Romsics /.: i. m. 161. 68 Márki Sándor-. II. Rákóczi Ferencz 1676-1735. I—III. (Magyar Történeti Életrajzok) Bp. 1907-1910. III. 236. 69 „S a hét tanácsúr épp olyan szentül fogadta Rákóczinak, mint a hét vezér valaha Árpádnak: a hova sorsod vezet, oda követünk; a míg nemzetséged él abból legyen a nemzet vezére fejedelme! Rákóczi valóban megtelt a szabadság szent lelkének erejével"Sebesen zúgó szélnek zendülésével", a maga meggyőződésének egész erejével töltötte el mindenkor a házat, melyben ülnek vala. A hol maga megjelent és szólt, mindnyájan egy akarattal valának együtt, mint az apostolok pünkösd napján..." Uo. 191-192. /
