Századok – 2012

TÖRTÉNETI IRODALOM - Zakar Péter: A tábori püspökség története. 1773-1868 (Ism.: Miklós Péter) III/731

731 TÖRTÉNETI IRODALOM lap mint tevékeny és buzgó tisztviselőről emlékezett róla. Távol a fővárostól lassabban, de terjedt azonban az értesülés, hogy Wargha volt a korona rejtekhelyének elárulója. A történeti kutatás számára a döntő bizonyítékot Kempennek a császár számára 1854-ben készült, s 1919-ben publikált memorandum a szolgáltatta. Nem gyakori, hogy olyan személy életrajzát sikerül feldolgozni, aki nem állt az események előterében. Ilyen Wargha István, akinek tevékenységéről felnőtt korától a levéltárak, kézirattárak, emlékezések, levelezések, a szakirodalom és a sajtó, de mindenekelőtt a németnyelvű rendőrségi dokumentumok segítségével rajzolt meggyőző képet a szerző. Wargha életútjának egyes állomásairól, így a reformkori kisdedóvó mozgalomról, az 1840-es évek pesti irodalmi és egyesületi életéről, a bécsi külügyminisztérium tevékenységéről és személyzetéről, az emigrációról és benne Kossuth felszabadítási elképzeléseiről, valamint a Wargha elleni többrendbeli nyomozás állomásairól nyújt kellően dokumentált rajzot a kötet. Mindez kiegészül a főszereplő személyiségének elemzésével, többszöri pályakezdésének vagy — Eszter lányának naplója alapján — családi életének bemutatásával. A kötet egy kisnemesi származású tehetséges értelmiséginek a példáján mutat be egy olyan embert, akinek képessége szerinti érvényesülését a politikai fejlemények lehetetlenné tették, s aki először kényszerből, később életszínvonalának javítása érdekében vállalta a fizetett rendőrségi informátor szerepét. Urbán Aladár Zakar Péter A TÁBORI PÜSPÖKSÉG TÖRTÉNETE. 1773-1868 Szeged, Gerhardus Kiadó, 2010. 384 o. Zakar Péter — aki jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Történeti Intézetének és a Gál Ferenc Hittudományi Főiskolának a főiskolai tanára — immár évtizedek óta kutatja a tizenkilencedik század egyháztörténetét, a tábori lelkészet múltját, valamint az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc históriáját. Ezen témakörökből — számos magyar és idegen nyelvű szaktanulmánya mellett — több monográfiája (A magyar hadsereg tábori lelkészei 1848149-ben. Bp., 1999.; „Hazám sorsa az én sorsom". Az esztergomi érsekség 1848149-ben. Szeged, 2003.) és egy forráskiadványa („Egyedül Kossuth szava parancsolt... " Katolikus papok feljegyzései az 1848/49-es szabadságharc eseményeiről. Szeged, 2001.) is megjelent. Legújabb kötete a Gerhardus Kiadó ta szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskola felsőoktatási kiadója) gondozásában került kiadásra. A csaknem négyszáz oldalas munka a Habsburg monarchia tábori püspökségének 1773 és 1868 közötti történetét mutatja be. A monográfia forrásbázisa roppant széles, amely kétségtelenül megalapozza és alátámasztja a kötetet záró összefoglaló egységben megfogalmazottak hitelességét. A szerző ausztriai állami (Haus-, Hof- und Staatsarchiv; Österreichisches Staatsarchiv) és egyházi (Archiv in Evangelischen Kirchen in Österreich) levéltárak mellett magyarországi központi (Magyar Országos Levéltár; Hadtörténelmi Levéltár; Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára) és felekezeti (Prímási Levéltár; Magyar Piarista Rendtartomány Központi Levéltára; Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Levéltára; Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei) közgyűjteményekben kutatott. A páratlanul nagy mennyiségű külföldi forrás vizsgálata és bemutatása alapvető értéke Zakar Péter művének. A könyv első két fejezete a tábori püspökség létrehozását, valamint annak előzményeit és működési kereteit, struktúráját mutatja be. A katonák lelkipásztori ellátása — minden vitás elemével (például a joghatóság kérdése) együtt — az állandó hadsereg létrejöttével vált központilag megszervezendő feladattá. A Habsburg uralom alatt álló területeken eleinte a jezsuiták látták el a tábori lelkészi szolgálatot. A jezsuita rend 1773. évi feloszlatása azonban új helyzetet teremett, s ekkor került sor az önálló tábori püspökség megszervezésére. Az 1773. december 4-én megalapított Apostoli Tábori Helynökség (Apostolisches Feldvikariat) élére Mária Terézia Heinrich Johann von Kerenst nevezte ki. Már az első időkben nagy problémát jelentett a megfelelő képzettségű és fizikai állapotú papok biztosítása a tábori lelkészet számára, hiszen — a birodalom többnemzetiségű jellegéből fakadóan — a nyelvtudás és — a katonai, sőt gyakran a háborús körülményekből eredően — a nem túl