Századok – 2012
MŰHELY - Kozári Monika: Az állam és a társadalombiztosítás a kiegyezéstől a második világháborúig III/683
AZ ÁLLAM ÉS A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS. 697 körbe a gyúlékony, egészségre ártalmas vagy mérges anyagokkal, robbanó tárgyak előállításával foglalkozók; a vegyészeti, fizikai és gyógyszertári laboratóriumokban foglalkoztatottak; a vágóhidaknál; a mezőgazdasági mellékiparágakban; a különféle közintézményeknél; és az állami, törvényhatósági, községi közalapítványi vállalatoknál, hivatalokban foglalkoztatottak, valamint a különféle egyleteknél, társulatoknál, illetve biztosítópénztáraknál akár állandó, akár ideiglenes munkakörben foglalkoztatott dolgozók, ha a jövedelmük nem haladta meg a napi nyolc koronát. A balesetbiztosítás még ennél is sokkal szélesebb körű, az előbb említetteken kívül kiterjesztették még a hivatásos tűzoltóságra; a gépkocsit használó vállalkozásokra; a betegápoló intézetekre; a javítóintézetekben elhelyezetteket és a letartóztatottakat foglalkoztató vállalatokra; és mindazokra az üzemekre, amelyek erőgépet vagy hatósági engedélyhez kötött gőzkazánt használnak. Ezen a körön kívül volt mód önkéntes biztosításra is betegség esetére néhány foglalkozás, illetve csoport esetében, mint például a házi cselédek, a háziiparral foglalkozók, a segédszemélyzet nélkül dolgozó önálló iparosok, napszámosok, a biztosított pénztári tagok családtagjai, a műhelyekkel bíró nyilvános tanintézetek tanulói, mezőgazdasági munkások és cselédek, a javítóintézetekben elhelyezettek és az elitéltek számára. Balesetbiztosítást is lehetett önkéntes alapon kötni, azoknak, akiknek a jövedelme nem haladja meg a 2400 koronát, illetve az előbb felsoroltaknak, akik betegség esetére is önként biztosíthatták magukat. Emellett az ipari üzemek tulajdonosai önmagukat is biztosíthatták baleset ellen, valamint azokat az alkalmazottaikat is, akik egyébként nem estek kötelező biztosítás alá. A járulék mértéke, amelyet a betegség esetére kellett fizetni, az átlagos napibér 2-4%-a lehetett, és a munkáltatók és munkavállalók fele-fele arányban fedezték. A fizetendő százalékot az Országos Munkás-betegsegélyező és Balesetbiztosító Pénztár határozta meg alapszabályában, kezdetben 3-%-ban.4 2 Ezzel szemben a baleseti biztosítási járulékok kizárólag csak a munkáltatót terhelték. A munkások béréből ezen a címen nem vonhattak le. A betegségi biztosítási ellátásokat a törvény nem változtatta meg. A baleseti biztosítás körében azonban ekkor szabályozták az ellátásokat. Ingyenes orvosi gyógykezelést, gyógyszereket és gyógyászati segédeszközöket és munkaképtelenségi járadékot nyújtottak. Teljes munkaképtelenség esetén a korábbi munkabér 60%-a volt a munkaképtelenségi járadék. A balesetben elhunyt után temetési támogatást és özvegyi és árvajáradékot is folyósítottak. Az állami, törvényhatósági, községi és közalapítványi vállalatok és hivatalok alkalmazottai nem estek a betegség esetére való biztosítás hatálya alá, ha a szolgálati rendtartásuk szerint betegség esetén legalább 20 hétig jogosultak az illetményükre. Az állami vasutak, posta, távírda, távbeszélő, állami gyárak, és a nyilvános forgalmú vasúti és gőzhajózási vállalatok alkalmazottaira ugyanez vonatkozott. Ebben a körben a nyugdíjjogosult tisztviselőkre és alkalmazottakra a balesetbiztosítási kötelezettség hatálya sem terjedt ki. 42 Czúcz Ottó: Szociális jog, i. m. 72.
