Századok – 2012
MŰHELY - Kozári Monika: Az állam és a társadalombiztosítás a kiegyezéstől a második világháborúig III/683
AZ ÁLLAM ÉS A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS. 693 tárak jogot kaptak arra, hogy alapszabályaikban ennél is szélesebb körben határozhassák meg a belépésre jogosultak körét. Viszont a munkások bére olyan alacsony volt, hogy önkéntesen kevesen voltak képesek csatlakozni. Az 1891: XIV tc. szerint kötelezően biztosított volt mindenki nemre, korra és állampolgárságra való tekintet nélkül, aki a Magyar Korona országainak területén az ipartörvény alá eső foglalkozásnál a bányákban és kohókban vagy a bányatermékeket feldolgozó egyéb üzemekben, úgyszintén a kőfejtő, homok-, kavics-, és agyagtermelő telepeknél, a nagyobb építkezéseken, a vasúti üzemeknél és ezek gyáraiban, műhelyeiben, a postánál, távírdánál, távbeszélőknél, a hajózásnál, valamint a fuvarozásnál, szállítmányozásnál, a raktáraknál és kereskedelmi pincészetnél dolgoznak, és az egy napra eső bérük nem haladta meg a 4 forintot. A tengerhajózási és a tengeri halászatnál alkalmazottakra nem terjedt ki a törvény hatálya. És mint már arról szó volt, az állami alkalmazottaknak sem volt betegségi biztosításuk és ez a törvény sem vonatkozott rájuk. A betegsegélyező pénztár tagjait 20 hétig ingyenes orvosi ellátás illette meg a pénztártól kijelölt orvos által. Szülés esetén szülészeti támogatást és gyógykezelést kaptak. A biztosított ingyen kaphatta a gyógyszereket és a gyógyászati segédeszközöket (például szemüveget, mankót, sérvkötőt). Ha a munkavállaló betegsége 3 napnál tovább tartott, a keresőképtelenség tartamára táppénzt kellett folyósítani, a megbetegedés napjától számítva maximum 20 héten át. A törvény a gyermekágyi segély folyósításáról is rendelkezett, és a táppénzzel egyenlő összegben állapította meg, négy hét időtartamra. Elhalálozás esetén a hozzátartozók temetkezési segélyt kaptak. A törvény megállapította azt a felső határt, amelynél magasabb összegű szolgáltatást nem lehetett folyósítani. A táppénz nem haladhatta meg a járulék alapjául vett összeg 75%-át, a temetkezési segély az összeg negyvenszeresét. Betegsegélyezést pedig maximum egy évig lehetett folyósítani. A biztosítottakkal egy háztartásban élő családtagok is jogosultak voltak ingyen orvosi segélyre és ingyenes gyógyszerellátásra, és temetkezési segélyt is kapott a biztosított közvetlen családtagja elhalálozása esetén.3 3 Ezeken túl azonban a segélypénztár más ellátást nem adhatott. Rokkant-, özvegyi vagy árvaellátást nem folyósíthatott, ami tökéletesen illeszkedik ahhoz a rendhez, ami az állami alkalmazottak esetében is érvényesült. Ezek az ellátások a nyugdíj intézményéhez kapcsolódtak és a munkásoknak ekkor még nem volt nyugdíjjogosultságuk. A betegsegélyező pénztárak alapszabályában ki lehetett mondani, hogy aki szándékosan vagy önhibájából idézte elő betegségét, például verekedés vagy iszákosság miatt, az nem tarthat igényt táppénzre. A törvény kimondta, hogy a baleset által okozott betegségi és halálozási esetekre járnak az ellátások vagy segélyek. A táppénzt és a gyermekágyi segélyt hetente fizették, mindig utólag. A temetkezési segélyt már a halálozást követő napon ki lehetett fizetni. Ha a pénztár nem tudott orvosi segélyt vagy gyógyszert adni, akkor emelt szintű táppénzt kellett fizetnie. Ilyen esetben a legalacsonyabb táppénz felével kellett fel-49 Laczkó István: i. m. 112-123.