Századok – 2012
TANULMÁNY - Germuska Pál: Szocialista csoda? Magyar iparfejlesztési politika és gazdasági növekedés, 1950-1975 I/47
66 GERMUSKA PÁL dett a beruházások részesedése a nemzeti jövedelemből, és 1967-ben, illetve 1969-ben újra átlépte az 1952. évi 30%-os szintet. A beruházási túlfűtöttség, amely a lakásépítési, infrastrukturális, mezőgazdasági, valamint a könnyű- és élelmiszeripari szektorban bontakozott ki igazán, az 1970-es évek elején fokozódott: a beruházási ráta 35% fölé emelkedett. (4. ábrát 1. a Függelékben.) Ha konstans áron egymásra vetítjük az összes beruházás, a nehézipari beruházások, valamint a nemzeti jövedelem éves növekedési ütemét, akkor többé-kevésbé együtt mozgó görbéket kapunk. (Lásd 5. ábrát a Függelékben.) A nehézipari beruházásoknak a gazdasági növekedési visszavető hatásáról azonban legfeljebb az 1960-as évek elején beszélhetünk. Az ugyanakkor világosan látszik, hogy hiába növekedett bizonyos periódusokban dinamikusan a beruházási tevékenység, az nem tudta olyan ütemben húzni a növekedést, ahogyan az irodalom alapján várnánk.8 3 (5. ábrát 1. a Függelékben.) A lemaradás egyik fő okára a szakirodalom már egyértelműen rámutatott: ez az alacsony produktivitás. Két további fontos tényezőre hívnánk fel ehelyütt a figyelmet, amelyek jól mutatják a magyarországi szocialista gazdaság gyenge hatékonyságát: a külkereskedelmi mérlegre és a külkereskedelmi árkiegyenlítésre. Folyó áron 1950-től 1967-ig minden évben deficitet mutatott Magyarország külkereskedelmi egyenlege, átlagosan a nemzeti jövedelem 4,7%-át kitevő mértékben.8 4 A KSH adatsoraiból azonban az nem derül ki, hogy az állami költségvetésnek mibe került az export ilyen szinten tartása is (azaz, hogy ne legyen ettől még nagyobb a külkereskedelmi deficit). Az exporttámogatást a külkereskedelmi árkiegyenlítés rendszerével biztosította a költségvetés: a behozatalon (esetleg) képződő hasznot elvonta és azzal dotálta a kivitelt. Ám az importon szinte sohasem képződött annyi profit, hogy az elegendő legyen az export támogatására, így a különbözetet — árkiegyenlítés címén — a büdzsé állta. A támogatási igény 1953-54-ben ugrott meg jelentősen, és 1954-56-ban már az állami költségvetési kiadásainak 20%-ára rúgott! Az 1950-60-as évek fordulóján ugyan 6-9%-ra mérséklődött ez a kiadási tétel, ám 1962-63-tól ismét meghaladta a 10%-ot. 1950 és 1967 között átlagosan a költségvetési kiadások 11%-át kellett árkiegyenlítésre fordítani, ami meghaladta a katonai kiadások e periódusban mért 10%-os átlagát!8 5 Folyó árakon az árkiegyenlítés mértéke a kritikus években elérte nemzeti jövedelem 12-13%-át. A KSH adatai szerint 1968 és 1975 között szerény többlet keletkezett a külkereskedelmi forgalomban,8 6 az MSZMP PB számára készült jelentésből azonban láthattuk, hogy a költségvetés továbbra is milliárdokat áldozott az ártámogatásra. 83 A tőkének és beruházásoknak a növekedésben játszott szerepéről lásd Márki-Zay Péter: Magyarország 20. századi fejlődésének összehasonlító elemzése. PhD értekezés. Budapest, 2005, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola. 108-112. 84 Népgazdasági mérlegek, 1949-1987. Budapest, KSH, 1989. 18. és 28. alapján saját számítás. 85 Germuska Pál: „... nem tudunk egyensúlyba kerülni". Külkereskedelmi árkiegyenlítés -költségvetésen kívül és belül. In Megértő történelem. Tanulmányok a hatvanéves Gyarmati György tiszteletére. Szerk. Baráth Magdolna, Bánkúti Gábor, Rainer M. János. Budapest, L'Harmattan Kiadó, 2011. 383-394. 392-393. 86 Népgazdasági mérlegek, 1949-1987. 28.
