Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK - Hunyadi Zsolt: A magyarországi johannitáknak és templomosoknak adott 12. századi kiváltságok pápai oklevelek tükrében II/389
12. SZÁZADI KIVÁLTSÁGOK PÁPAI OKLEVELEK TÜKRÉBEN 393 A kirendelt pápai auditor alapos munkát végzett és meglehetős pontossággal rekonstruálta a nézeteltérés alapvető pontjait, amelynek alapján III. Ince valamikor 1215 kora tavasza és — 1216 nyarán bekövetkezett — halála között hozott döntést. Ennek során a pápa felhívta a johanniták figyelmét, hogy Eufrozina magyar királyné (1193 előtti) adománya, illetve annak 1193. évi, III. Béla király általi megerősítése nem foglalja magában a földek után fizetendő tizedeket, hiszen ez utóbbiak nem adományozhatok világi személyek által. Mindazonáltal a lovagok ügye nem tűnt elveszettnek. A johannita tartományi perjel elbirtoklásra (praescriptio) hivatkozott, amelyet a veszprémi püspök a ius commune által megkövetelt 40 évnyi taciturnitas, azaz háborítatlan bírás hiányára hivatkozva támadott meg. Az egyházfő azonban úgy érvelt, hogy a háborítatlan bírást az oklevéllel igazolt időponttól 30 évre kell számolni és ezt a johanniták fel tudják mutatni. Bár — bosszantó módon — pontos évszámok nem szerepelnek, az első vélelmezett és hozzávetőlegesen datálható privilégium III. Lucius pápa (1181- 1185) megerősítése volt, vagyis Ince állásfoglalásáig minden bizonnyal eltelt az emlegetett 30 év. Ily módon a döntés a johannitáknak kedvezett és elismerte a Celesztin és Lucius pápák által megerősített kiváltságokat. Egyúttal azonban egy meglehetősen kérdéses kronológia és deperditumok sora sejlik fel. Az uralkodói adományok kapcsán a pápai bulla egyértelműen többes számot használ midőn arra utal, hogy a johannita perjel „bemutatta a jó emlékezetű B(éla) magyar király és édesanyja, E(ufrozina) királyné kiváltságleveleit" (inclyte recordationis ő[ele] regis et £[uhprosine] matris ipsius, regine Hungarie privilégia exhibuit). Eufrozina királyné oklevele nem maradt ránk és annak sincs nyoma, hogy a hazai johanniták valaha bemutatták vagy legalább hivatkoztak volna a létére. Továbbá III. Ince a pápai megerősítések kapcsán C siglával jelölt elődjére utal,24 amely elvileg egyaránt feloldható III. Kelemenként (1187-1191) vagy III. Celesztinként (1191-1198). Bár ez az oklevél sem maradt ránk, Ince bullája határozottan rögzíti, hogy a dokumentumot a johanniták bemutatták és az „hitelesnek bizonyult" (authenticum appareret). Ha III. Béla megerősítéséből (1193) indulunk ki, akkor kizárólag Celesztinként oldhatjuk fel a C siglát. A bizonytalanság azonban tovább fokozódik, amikor az oklevél arra utal, hogy a kiváltságot Lucius (1181-1185) pápa is megerősítette utóbb (postmodum confirmatam). Bár a johanniták ismert monográfusa és forráskiadója, Delaville Le Roulx „Kelemen"-ként (Clemens) oldotta fel a rövidített nevet és csak variánsként adta Celesztint, valószínűbbnek tűnik, hogy ez utóbbi egyházfő erősítette meg az Eufrozina-Béla-féle adományt. Feltehetően ezt az álláspontot erősíti az a tény is, hogy a lovagrendi gyakorlatban szokatlan módon a fehérvári konvent Celesztin főpapsága idején, 1192 táján került be a Liber censuumba,25 így kalkulálva viszont nincs meg az oklevélben hivatkozott 30 évnyi háborítatlan bírás a kiváltság megszerzése óta. Elképzelhető, hogy a pápai ügyhallgató zavarta 24 Delaville Le Roulx kiadásában Kelemenként oldja fel a C siglát és Celesztint csak lehetőségként említi, 1. Cartulaire no. 1438. 25 In episcopatu Vesprimiensi: ecclesia Sancti Stephani regis apud Castrum Belegrade [Alba regalis] unam marcam auri. Quae est Hospitale - Fejér CD II. 282.
